5. fejezet

Másnap reggel a szobaszervíz ébresztett. Ránéztem az órára és már 9 is elmúlt. A fanmeeting 10-kor kezdődött. Hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak. Behoztam a reggelit, de nem is ettem. Villámsebeséggel elkezdtem öltözni. Nem kellett volna sietnem, mert a fameeting elvileg nekem nem lenne fontos, de ott akartam lenni. Lazán felkötöttem a hajam, felkaptam egy farmert és a hosszú ujú pólót. 40 perc múlva már a buszra vártam. Türelmetlenül toporogtam a buszmegállóban, közben megnéztem, mindent beraktam-e. A buszon rengeteg fiatal lány volt, bizonyára a fanmeetingre tartottak, de annyira izgatottak voltak, hogy nem foglalkoztak a többi utassal. Ahogy megérkeztünk, próbáltam előrefurakodni a tömegben, hogy közelebbről láthassam a fiúkat. Az újságíró kitűzőmnek hála, kénytelenek voltak előreengedni és a fényképezőm is használhattam.
A rajongók hangos sikolyától kísérve, a fiúk feljöttek a színpadra. Seunghyun megpengette a gitárját, mire ránéztem. Engem figyelt, én pedig mosolyogva, ökölbe szorított kézzel mutattam neki, hogy mindent bele és ránéztem a többiekre is. Szurkoltam nekik, de ők csak nyugodtan álltak a színpadon. Persze, már kismillió fanmeetingen voltak.
Elindult a zene, ami nagy meglepetésemre a Love is volt. A fiúk önelégülten mosolyogtak a meglepett arcomat látva. Örömömben legszívesebben felmentem volna a színpadra, hogy a nyakukba ugorjak. A körülöttem lévő fanok ha lehet még hangosabban kezdtek el sikoltozni, de én csak ott álltam és mosolyogva figyeltem őket. A Love is után kaptam észbe, hogy képeket sem ártana csinálni. Legszívesebb minden egyes mozdulatukat megörökítettem volna, annyira tökéletesek voltak. A közönség felé fordulva néhányan észrevettek és boldogan pózoltak nekem, míg a többiek a külvilágot teljesen kizárva, csillogó szemekkel élvezték az előadást. Őrjöngve fogadták az új számot és a végén vissza is tapsolták őket. A ráadás miatt 20 perccel később kezdődött a sajtótájékoztató. Az izgatottságomat idegesség vette át, ahogy leültem az újságíróknak kijelölt székek egyikére. Néhány külföldi, japán, koreai újságíró is érkezett, mind párban voltak.Gondolom, a tolmács lehetett a másik. Bejött Eun Sun, kezében egy mikrofonnal és felkonferálta az FT Islandot és Geun Suk-ot. Amint leültek, az újságírók azonnal támadásba lendültek és a fiúk profik módjára, készségesen válaszoltak nekik, beleértve Geun Suk-ot is. A pillantásom találkozott Hongkiéval és bíztatásként rám kacsintott, amit talán csak én vettem észre.Felálltam és már épp nyitottam a számat...
- Igaz, hogy Seung Hyun-sshi jár valakivel? - hallottam három üléssel magam mellől a magyar szavakat. Amint a tolmács lefordította a kérdést, Seung Hyun elkomorodott. Nem válaszolt.
- Mi az új dal... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Igaz, hogy a lány egy bajkeverő és összetűzésbe került a rajongókkal? Miért egy ilyen személy a barátnője?
A riporter látszólag nem zavartatta magát a megdöbbent pillantásokat látva és azzal sem foglalkozott, hogy nem válaszolnak neki.
- Várjon... - fordultam felé, de meg sem hallott.
- Miért akarja lerombolni a banda hírnevét?
A teremben síri csend volt. Nyilván senki sem számított ilyen kérdésekre.
- Mit művel? - mentem oda hozzá. - Ilyen kérdéseket nem tehet fel!
- Akkor mégis milyet kéne? Te csak ülj le, már bebizonyítottad, hogy semmire sem vagy jó. - újra a fiúk felé fordult, de megragadtam a ruháját és a képébe hajoltam.
- Sarokba akarja szorítani, hogy leírja őt mindenki előtt? Ez itt Korea! - kiabálltam.
A mellettem álló újságíró hirtelen lekapta rólam a szemüveget és kirántotta a gumit a hajamból.
- Huh? Csak nem te vagy az a bizonyos bajkeverő? - elkaptam a fejem és magamra rántottam a csuklyát, de már nem volt menekvés.
Az újságírók körénkgyűltek és akármerre fordultam, a vakuk villanásával találtam szemben magam.
- Hagyjanak! Nem én vagyok az! - megpillantottam egy kis rést és kitörtem a szorításból. Kirohantam a teremből, erre a kéz hirtelen berántott a próbaterembe.
- Unnie! - néztem fel, levegő után kapkodva.
- Maradj itt, majd én elintézem őket! - mondta és már ki is viharzott a teremből. Lerogytam a földre és próbáltam észhez térni. Az újságírók zsivaja lassan elhalkult, úgy tűnik Eun Sunnek sikerült lecsendesítenie őket. Óvatosan kinéztem az ajtón és láttam, hogy visszamennek a terembe. Felsóhajtottam és elindultam a kijárat felé, de egy csapat rajongó állt az udvaron. Bezárkóztam a próbaterembe és leültem az egyik sarokban. Nem akartam hinni, hogy ez történik. Persze az én hibám volt. Ha vissza tudtam volna fogni magam...
Nem tudom meddig ülhettem ott, mozdulatlanul, fejemet a karjaimba temetve. Hirtelen dörömbölést hallottam az ajtón.
- Reni! Nyisd ki! - Unnie volt az. Felálltam, hogy beengedjem, de ahogy kinyitottam az ajtót, a fiúk aggódó szemeivel találtam szemben magam. Az arcukba csuktam az ajtót. Nem akartam találkozni velük.
- Nyisd ki! - dörömböltek. - Jól vagy? Engedj be minket!
Lekuporogtam és a fülemre szorítottam a kezem. Arra gondoltam, biztosan feladják és elmennek majd.
- Mit művelsz?! - hallottam a dühös kiáltást. Felnéztem és a terem végén Geun Suk állt. A hátsó ajtón jöhetett be. Elindult felém, majd dühösen félrelökött, hogy kinyissa az ajtót. A fiúk szinte beestek rajta.
- Ha már botrányt kavarsz, legalább oldd is meg! - üvöltött Geun Suk - Az újságírók biztos boldogan meghallgatnának. - megragadta a karom és elkezdett kirángatni az ajtón.
- Miét képzelsz? - állította meg a vállánál fogva Seung Hyun - Semmit nem ártott neked, akkor meg mi ütött beléd?
- Neked jó ez így?
- Tökéletes. - jelentette ki Seung Hyun. - Hiszen lecsillapítottuk az újságírókat. Minden oké. Szóval... - nézett a karomra. - elengednéd?
- Csináljatok amit akartok. - azzal kiviharzott az ajtón.
Seunghyun vigyorogva felém fordult. De én nem voltam olyan jó kedvemben.
- A fanmeeting örömére menjünk el inni!
- Én nem megyek. - fordítottam el a fejem. - És ti is... hogy lehettek ilyen jó kedvetekben?
- Semmi rossz nem történt! - húzta fel a szemöldökét Hongki.
- A végén minden jóra fordult. - vonta meg a vállát Minhwan.
- Hát persze. Ti nem aggódtok semmiért. De az én állásomnak annyi! - azzal felkaptam a táskám és mielőtt bármit is mondhattak volna, kiszaladtam. Tudtam, hogy nem rajtuk kellett volna levezetnem a haragomat. Nem követtek és nem is kiáltottak utánam.
A buszon semmi másra nem tudtam gondolni, csak a kirúgásomra. Kétségbe voltam esve.

 *******

- Ah, mit csináljunk? Lehet hogy valami őrültséget fog tenni. - mondta aggódó képpek Hongki hyung.

- Tényleg nem gondoltunk a helyzetére. - Minhwan megjegyzésére mindenki bűnbánóan lecsüggesztette a fejét.

- Én utána megyek. - jelentettem ki. Úgy éreztem, az egész az én hibám.

- De hogy akarod megtalálni? Azt sem tudjuk, hol lakik.

- Én tudom! - szólt Noona. - Tegnap úgy volt, hogy a hotelbe megyek érte. Induljunk!

A tíz perces út vagy egy órának tűnt nekem. Ahogy megérkeztünk, már szaladtam is fel a szobája elé, de megtorpantam az ajtó elé kirakott bőrönd láttán.

- Mi ez? - csodálkozott Jin.

- Nem tudom. - becsöngettem - Huh?

A másik újságíró nyitott ajtót.

- Hol van Reni? - ki híján betörtem hozzá. Épp akkor jött a tolmács.

- Mit kerestek itt? - az újságírónő csak kárörvendően mosolygott, miközben a tolmács beszélt. - A főnök nemrég hívott és azt mondta, váltsuk le a szobát vele. De úgy látszik, még nem volt itt. - pillantott a bőröndökre.

- Mi?! - rökönyödött meg Honki hyung. - A főnököd nem ment egy kicsit messzire? - de ők ketten csak vállat vontak és bementek a szobába.

- Semmi értelme tőlük segítséget kérni. Inkább keressük meg. - és már futottam is le a lépcsőn.

- Azt sem tudjuk, hogy keressük! - lihegett a nyomomban Minhwan. Már egy óra eltelt és a nyomát sem láttuk.

- Az edzőterem! - kaptam észbe. - Talán ott vezeti le a feszültséget.

Már szúrt az oldalam a sok futástól, amikor végre az edzőteremhez értünk. Habozás nélkül beléptem és körbenéztem. Nem kellett sokáig keresnem. Reni éppen a lépcsőn ment fel, a második emeletre.

- Reni! - kiabáltam utána, mire ő megtorpant. Megkönnyebbülten láttam, hogy nem fut el, inkább lejött a lépcsőn.
- Oh... - erőlködött egy mosollyal. - Mi a baj?

- Mi a baj? - visszhangoztam - Nem tűnhetsz csak úgy el! Halálra aggódtunk érted! 

- Mianhae... Le kellett vezetnem a feszültséget. Ne haragudjatok a korábbiért. - mondta halkan. Láttam rajta, hogy sírt.

- Jártál a szállodában? - kérdeztem, de ő csak kérdőn meredt rám és megcsóválta a fejét. Nem én akartam elmondani neki - Szóval... kirúgtak... a szobádból. 

Vártam a reakcióra de csak egy mosolyt kaptam.

- Tényleg? Értem... - rémesen színészkedik, gondoltam. Az érzései az arcára voltak írva. Miért viselkedik így? - Oh.. nem akartok inni velem egyet? 

- Mi? I-Inni? - hebegett Hongki hyung. Nem tudtuk mire vélni a kérdését.

- Igen. Meg kell ünnepelnünk a fan meetinget. - vigyorgott és már-már kezdtem azt hinni, semmi baja. Gyorsan felsétált az öltözőbe, mi pedig tanácstalanul ácsorogtunk ott.

- Mit tegyünk? - kérdezte értetlen fejjel Jin.

- Nem tehetünk mást, mint hogy elmegyünk vele. - jelentettem ki. - Nem hagyhatjuk hogy leigya magát.

Két perc sem telt el és már jött is le a lépcsőn, fülig érő vigyorral.

- Akkor ti fizettek, ugye? 

- Oh...I-Igen....- dadogtuk. Én csak megböktem a mellettem álló Minhwant, hogy szedjék össze magukat, nem szabad kimutatni, hogy aggódunk. Attól csak rosszabb lenne neki.
Elmentünk a szokásos étteremünkbe, ahol a legtöbbször iszunk. Reni végigbeszélte az utat, én pedig csak gyanakodva és aggódva figyeltem őt hátulról. Amikor rám nézett, csak mosolyogtam.
- Mit hozhatok? - kérdezte a pincér, amikor leültünk a helyünkre.
- Csak sojut szeretnénk. - mondta szinte azonnal Reni, mi pedig összenéztünk a fiúkkal. Éppen ettől féltünk. - Még soha nem itta. Ki szeretném próbálni. - nézett felénk vigyorogva.
Ahogy kihozták a két üveg sojut, megragadtam hogy majd én kezelem, ki mennyit iszik. Vagyis hogy ő mennyit iszik. De a másik üveg már a kezében volt.
- Igyunk! - nyújtotta felénk az üveget, hogy töltsön nekünk.
- Oh! - vette fel a pohárját Hongki. Mindenkinek töltött aztán a saját poharához nyúlt, de amikor azt hitte hogy nem figyelünk, a soju felét magába döntötte az üvegbő.
- Hé! - kiáltottuk el szinte egyszerre magunkkal Hongki hyung-al, de már késő volt. Hogy tudott ennyi sojut inni elsőre? Azonnal megártott neki, de csak döntötte magába. Hongki hyung egy gyenge pillanatában kikapta a kezéből az üveget és megitta a megmaradt sojut, én pedig az ölembe raktam a másikat.
- Huh? Miért van kettő mindenkiből? - kérdezte fátyolos tekintettel.
- Jaj ne... - suttogta ijedten Minhwan.
- Mi történt vele? - hallottam egy hangot magam mögül.
- Suk hyung? - döbbentem le. - Mit keresel itt? - zavartan elfordította a fejét és valamiféle bűnbánatot véltem felfedezni az arcán.
- Ah, te is itt vagy? - állt fel gyorsan az asztaltól Reni, de megszédült és ha Suk hyung nem kapja el, nekiesik a falnak.
- Rémesen rosszul bírja az alkoholt. - csóválta a fejét Jonghoon hyung.
- Képzeld! Képzeld.... hikk....- csuklott egyet Reni. Ellökte magát tőle és a falnak vetette a hátát. - Híres Jang Geun Suk! - az egész étterem visszhangzott tőle. - Képzeld, kirúgtak! Már nyugodtan adhatsz interjút... - felemelte az öklét, mintha egy mikrofont tartana. - Ah, minek is... Már nem vagyok újságíró, csak egy senki!
Nem bírtam tovább nézni és odaléptem hozzá. A hátamra akartam venni, de túlságosan is kapálódzott, így még nehezebb volt.
- Majd én, én erősebb vagyok. - kapta fel Hongki hyung.
- Vigyük el hozzánk. - ajánlotta fel Unnie - A barátom most üzleti úton van. - Geun Suk-ot faképnél hagyva kimentünk az étteremből. Már előre tudtam, mekkora visszhangja lesz ennek az egész dolognak.

*******

Ahogy ballagtunk vissza a hotelhez, akkor vettem csak észre, milyen hosszú utat is tettünk meg a keresésével. Közben elaludt és békésen szuszogott a vállamon. Néha megszorított egy kicsit, vagy motyogott valamit álmában. Ahogy a kocsihoz értünk, - bár semmi szükség nem volt rá - mindannyian szó nélkül beültünk. Próbáltam normálisan letenni magam mellé, de nem akarta elengedni a nyakam. Az úton mindenki néma csendben volt, talán ők is azon gondolkoztak, mi lesz vele ezután. Seunghyun néha hátranézett, de amikor látta hogy figyelem, elkapta a fejét. 

Valami hideget éreztem a mellkasomon. Ahogy a vállamra hajtotta a fejét, rám estek a könnycseppjei. Sírt. Nem tudtam, hogy álmában-e, vagy már felébredt. Halkan szipogott néhányat, szerintem a többiek nem is hallották. Ahogy a keze erősebben szorított, görcsbe rándult a gyomrom és késztetést éreztem arra, hogy megöleljem. De a furgon megállt és mindenki felocsúdott addigi bambaságából. Bevittük és lefektettük a kanapéra.

- Elmehettek, én innen átveszem. Majd hívlak titeket. - mosolygott Unnie. Nem akartam otthagyni őt, de mivel a többiek is némi habozás után elindultak kifele, nem volt más választásom. De magamban eldöntöttem, hogy másnak reggel egyedül eljövök meglátogatni.

******

Sajgó fejjel ébredtem és szörnyen éreztem magam. Körbenéztem, de nem volt ismerős a szoba, vagyis nem a szállodában voltam.

- Hol vagyok? - ültem fel hirtelen, mire rémesen elkezdtem szédülni.

- Felébredtél? - lépett ki Unnie a szemben lévő helyiségből. - Hogy érzed magad?

- Mi történt? - semmire sem emlékeztem.

- Elég sokat ittál és teljesen kikészültél. - mondta, miközben hideg vizet és valami levesfélét hozott ki a konyhából. Lassacskán elkezdtek derengeni a dolgok. Jobb lett volna, ha nem emlékszem semmire.  Mégis miket műveltem? Hongkival is.... mit műveltem? Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

- Nem gondoltam volna, hogy átalszod az egész éjszakát. Már reggel nyolc is elmúlt.

- Mi?! - kaptam fel a fejem. - Oh! Ne haragudj, már megyek is! - próbáltam felállni, de annyira szédültem, hogy visszaestem a kanapéra. 

- Maradj nyugton! Mégis hova mennél ilyen állapotban? Ezt edd meg! - nyújtott felém egy tányér, amiben a leves gőzölgött. - Emellett... - habozott és sűrű pillantásokat vetett a konyha felé. Egy lábat pillantottam meg, aztán a gazdája is előjött.

- Seunghyun van itt... -  jelentette ki Unnie a teljesen nyilvánvaló tényt.

Paprikavörös arcal Seunghyunra néztem, aki látszólag nem tudta, hogy üljön-e vagy álljon.

- Szia! - köszönt mosolyogva, mikor végre elhatározta, hogy bejön a szobába.

Nem bírtam ránézni, annyira szégyelltem magam.

- Jól vagy? - lépett elém.

- Ühüm... - dünnyögtem. "Miért érdekli? Tutira áll a bál a tegnap nap miatt." - Én... - kezdtem, de a csengőszó félbeszakított.

- Egy pillanat. - sietett Unnie ajtót nyitni. Alig pár másodperc múlva jött is vissza, valaki társaságában. - Várj már! Hongki!

Hongki berontott az ajtón, aztán Seunghyunt látva azonnal meg is torpant.

- Mit... Mit keresel itt? - habogott először meglepetten, aztán gyanakodva. Látszólag egyikőtük sem számított a másik megjelenésére. 

- És te, hyung? - vágta ki magát Seunghyun. Én kettejük között álltam, földbe gyökerezett lábbal. "Miért kell másnaposan találkoznom velük?" Unnie tökéletesen átlátva a helyzetet, elkezdte mindkettejüket kitessékelni a szobából.

- Oké, most menjetek! Reninek pihenésre és egy lányos beszélgetésre van szüksége. - tolta ki őket a folyosóra. 

- Várj... - állt ellen Hongki. - Nem akarsz Koreában maradni? 

- Mi? - esett le az állam.

- Ezt hagyjuk későbbre! - Eun Sunnak végre sikerült kilökdösnie őket a folyosóra és becsapta az ajtót. Aztán felém fordult. - Ne is törődj velük. Igazából Seunghyun is azért jött, hogy megkérdezze ezt tőled. De ők csak magukra gondolnak. - legyintett rosszallóan. A kezembe nyomta a vizet, aztán besietett a szobába váltoruháért. Engem viszont nem hagyott ennyire hidegen a kérdés.