15. fejezet

- Szerinted jól döntöttem? - kérdeztem kételkedve.
- Miről beszélsz? - húzta fel a szemöldökét barátnőm - Megmondtad neki, hogy szereted. Mi ebben a rossz? Sőt, már ideje volt!
Elgondolkozva magam elé meredtem és visszagondoltam a tegnap estére. Akaratlanul is elmosolyodtam és görcsbe rándult a gyomrom. Aztán eszembe jutott valami.
- Ez még titok! - emeltem fel a mutatóujjam - Gondoltam, szólok mielőtt még eljárna a szád Hongki előtt.
- Kinek nézel te engem? - háborodott fel - De miért nem akarjátok elmondani? Még nekik sem?
- Egyelőre nem - ráztam meg a fejem. Viki nem firtatta tovább, csak bólintott. Ennek örültem, mert nem volt nyomós okom arra, miért is titkolózunk. Milyen lehet Seunghyun hivatalos barátnőjének lenni? Eléggé megijedtem, mert mivel én vagyok a menedzserük, nekem kell elsimítanom a saját ügyem. Vajon jó ez így?
- Hahó, Reni! - legyezte kezét az arcom előtt - Nem kéne indulnunk?
- Oh, tényleg! - pillantottam az órámra. Fél óra múlva találkozó volt megbeszélve egy koncertszervezővel a nagoyai helyszín megváltoztatása miatt. Szinte az utolsó pillanatban szóltak, hogy a színpad környékét megrongálták és időbe telik a felújítása. Mikor odaértünk, a fiúk már az irodában voltak és hamarosan a szervező is megérkezett. Fogalmam sincs, miért az én irodámban találkoztunk, de nem volt valami sok hely ennyi embernek.
- Rendben - bólintottam, mikor bemutatta a másik helyszínt, ami a nagoyai stadion volt. Eredetileg szabadtérre szerveztük volna, szóval elég sok változtatásra volt szükség.
- Ez megfelelő - bólintott Jonghun is.
- Rendben, akkor a részleteket majd a helyszínen megbeszéljük - mosolygott a szervező, aztán elhagyta az irodát. Egy nagy sóhajjal leültem a székre és körülnéztem a bandán.
- Ma próbáltatok már?
- Egész reggel azt csináltuk - panaszkodott fájdalmass arccal Jin, mire elmosolyodtam.
- Nem megyünk el enni? - csillant fel Minhwan szeme.
- Menjünk! - egyezett bele Viki lelkesen. Kérdőn ránéztem, mire zavartan megvakarta az arcát. Egy közös program a fiúkkal. Naná hogy menni akar.
- Jó, menjünk - adtam be a derekam, bár nem voltam éhes.
Mindenki kiment az ajtón, csak Seunghyun maradt hátra, bevárva engem, mert össze kellett szednem pár iratot. Hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy minden második lapot elejtettem és belerúgtam az asztal lábába is, majd mikor lehajoltam megmaszírozni, a táskámmal lelöktem egy halom befűzős mappát az asztalról.
- Ah, nem hiszem el! - dühösen fújtatva mindent visszapakoltam. Seunghyun jót mosolygott a bénázásomon, én meg egyre vörösebb lettem. Miért hozza ezt ki belőlem?
- Mehetünk! - szóltam, mikor végre összeszedtem magam. Vigyorogva nézett és mikor mellé értem, egy gyors puszit nyomott az arcomra, amitől a kis pillangók szárnyra kaptak a gyomromban.
- Hja! - néztem rá mérgesen - Mi van ha meglátnak?
- Ki látna meg? Már mindenki kiment - vont vállat, aztán átkarolva megszorongatott. Erre már nem tudtam visszatartani a mosolyom.
Mire beértük a többieket, már eldöntötték, hogy hol eszünk, úgyhogy követtem őket egy kis sütögetős étterembe.
- Én nem vagyok éhes - szóltam, mikor mindenki elindult rendelni.
- Az hogy lehet? - csodálkozott Minari. Nem tudom. Akkora csoda lenne, ha nem éhes az ember?
- Csak egy üdítőt kérek - szóltam Vikinek.
A csapat zajosan elfoglalta a helyét és csak akkor láttam, hogy mindenki ráment kért. Ezért megérte sütögetős étterembe menni.
- Legközelebb majd én főzök, mert az étteremben mindig csak ráment kértek - néztem rájuk rosszallóan. Hongki éppen egy adag tésztát próbált magába tömni, miközben felnézett a tányérjából.
- Mondjuk holnap?
- Mégis miért?
- Te mondtad! - mutatott rám mérgesen a pálcikájával.
- Jójó, akkor holnap! - hunyorítottam rá.
Mikor mindenki végzett (Hongki meghívta Vikit), elmentünk a stúdióba lezargatni egy fotózást. Vagyis akartunk, mert mikor megérkeztünk, csak pár staffos fogadott.
- Mi történt? - léptem oda hozzájuk gyanakodva.
- Nem tudtad? - kérdezte Eunji.
- Mit is?
- Sunbae az ágyat nyomja.
- Lee Sunbae beteg? - kerekedett el a szemem. A staffosok ugyanolyan meglepetten néztek rám, mint én rájuk.
- Hogy lehet, hogy nem tudtad? - csodálkozott Eunji.
- Nem hívott fel? - kérdezte Hongki, mire megcsóváltam a fejem és előszedtem a telefonom.
- Oh....
- Le van merülve - jelentette ki Jin, mire szúrós szemekkel néztem rá.
- Anélkül is tudom, hogy megjegyeznéd! - pirítottam rá.
- Nyugi, nyugi - csitított Jonghun - Itt az enyém, hívd fel.
- Köszi - azonnal tárcsáztam Sunbaet. A hangjából ítélve elég rossz állapotban volt, így elhalasztottuk a fotózást egy héttel.
- Elnézést, hogy nem válaszoltam az üzenetére - kértem már vagy századjára bocsánatot.
- Semmi gond - mondta kedvesen.
- Jobbulást Sunbae - letettem és a fiúkhoz fordultam - Mára szabadok vagytok - Ennek nagyon megörültek.
- Menjünk karaokézni! - ajánlotta fel lelkesen Minari.
- Kizárt! - vágtuk rá egyszerre Vikivel.
- Én hazamegyek tanulni - jelentette ki barátnőm.
- Már megint tanulsz? - lökte meg Hongki rosszalló fejjel, amitől majdnem elesett, ha nem vagyok mellette.
- Nae, mivel egyetemre készülök - motyogta a cipőjének. Elmosolyodtam a hobbitom zavarán és gondoltam, közbelépek.
- Ma pihenj és menjünk el valahova. De nem karaokézni! - Minari már épp nyitotta volna a száját, mikor mellénk lépett egy lány, aki ismeretlen volt számomra.
- Jól hallottam, hogy karaokézni mentek? - csillogtak a szemei.
- Öh, te ki is lennél? - tettem fel az óvatos kérdést, mert akármennyire erőlködtem, nem emlékeztem az arcára.
- Oh, annyeonghaseyo! - hajolt meg - Seojoon vagyok, sunbae új asszisztense - Seojoon magas volt, hosszú szőkésbarna hajjal és úgy nézett ki, mint egy címlapmodell.
- Annyeong - üdvözöltem kelletlenül. Valamiért nem volt szimpatikus. Viki is elég furcsa tekintettel méregette.
- Én imádok énekelni! Veletek mehetek, oppa? - nézett Seunghyunra. Alig tudtam palástolni a döbbenetem. Ennél feltűnőbben nem is flörtölhetett volna.
- Hát... - húzta el a száját zavart mosollyal Seunghyun.
- Igazából máshova akartunk menni - mondta kedvesen Jonghun, amitől csak még jobban lázba jött.
- Tényleg? Moziba? Ma vetítenek egy horrorfilmet, amire nagyon kíváncsi vagyok! Megnézzük? - vigyorgott körbe izgatottan - Seunghyun oppa, mit szólsz?
- Öh... nem is tudom - rám nézett, mire gyorsan elkaptam a tekintetem róla - Mit szóltok?
- Részemről kihagynám - mondtam Seojoonra nézve.
- Én is - csatlakozott Viki.
- Oh, oké, akkor csak mit hatan megyünk - bólintott mosolyogva. Nem sok hiányzott, hogy látványosan eltátsam a szám. A staffosok már mind elmentek, csak ő maradt ott velünk.
- Szeretnénk, ha ők is jönnének - jelentette ki Hongki ránk mutatva, mire Seojoon unottan megforgatta a szemeit. De lehet, hogy rosszul láttam.
- De ha ők félnek egy filmtől, akkor mit csináljunk? - úgy éreztem, Viki most azonnal le akarja ütni, úgyhogy megfogtam a könyökét és felvettem az azt hiszem kedvesnek mondható mosolyom.
- Miből gondolod, hogy félünk?
- Nyilvánvaló, Unnie, mivel nem akarjátok megnézni - vont vállat.
- Most komolyan, csak két perce ismerjük egymást. Mi ez a stílus? - sziszegett Viki.
- Nyugi - szóltam rá, majd újra a lányhoz fordultam - Egyáltalán nem félünk. Csak nincs kedvünk moziba menni.
- Ezért mondtam, hogy majd mi megyünk! - nem hiszem el, ennyire nem veszi észre magát? Megragadott minden lehetséges pillanatot, hogy Seunghyunt bámulja, amitől kétszeresére gyorsult a pulzusom. De mivel mi hivatalosan nem jártunk még, nem szólhattam be neki, hogy szálljon le a barátomról.
- Oké, ha ennyire akarod, megyünk - bólintottam magabiztosan, mire mindenki döbbenten rám nézett.
- Oh, ugyan, nem muszáj! - szabadkozott. Nyilván le akart minket koptatni - Hiszen nem bírjátok a horrorfilmeket, Unnie!
- Mint mondtam, megyünk! - ismételtem meg és magam után húzva Vikit kimentem a stúdióból.
- Reni, komolyan gondolod?
- Nem láttad, hogy nyomul? - kérdeztem tőle idegesen.
- De egy horrorfilm... És ha az, amire gondolok, minimum kétszer szívrohamot fogunk kapni!
- Nem érdekel! - fújtattam, aztán megtorpantam - Ne haragudj, neked nem muszáj jönnöd. Engem csak felidegesít....
- Tudom - mosolygott átlátva rajtam, aztán hátranézett, a fiúk valamivel messzebb haladtak mögöttünk, szóval odasúgta - Segítek lekoptatni őt Bobról.
- Ugye nem akarod megverni? - mosolyogtam erőltetetten, mert a csapat beért minket.
- Ugyan... - válaszolt magyarul, de nem nyugodtam meg. Seunghyun mellém lépett és közelebb hajolt.
- Biztos vagy benne, hogy jössz?
- Igen! - vágtam rá, amitől egy kicsit hátrahőkölt, aztán elvigyorodott - Mi olyan vicces?
- Semmi! - rázta a fejét.
- Oppa! - ugrott be mellé Seojoon, amitől szabályosan megijedtem - Ugye ülhetek melléd?
- Ezt nem hiszem el... - sziszegtem Vikinek.
- Hát, szóval... - dadogott Seunghyun.
- Aniii! Én akarok Seunghyun mellé ülni! - szólt közbe Hongki, erre mindenki nagyot nézett.
- Miért? - kérdezte Seojoon.
- Öh... - gondolkozott el - Mert... Mindegy, csak én ülök mellé és kész! - hálás pillantással ránéztem, amiért segíteni akar. Csak megvonta a vállát és elmosolyodott.
- Mindegy, akkor én ülök a másik oldalára! - erősködött. Közben beszálltunk a furgonba - Ah, Oppa! Ugye, középen ülsz?
- Ani, az ablaknál szoktam és mindig Reni ül mellettem - vágta rá. A lány döbbent arcát látva alig tudtam visszatartani a vigyorom. Beültem Seunghyun mellé, mellém pedig Viki. Közben ő tovább csacsogott, hogy mennyire izgalmas lesz a film, amire a fiúk csak bólogattak.
- Nem sok tart vissza attól, hogy kivágjam a kocsiból - motyogta Viki magyarul.
Mikor a moziba értünk, megvettük a jegyeket a filmre, ami a Silent Hill legújabb része volt. Ezt a filmet utálom a legjobban mind közül.
- Már úgy várom! Te is, Oppa? - lépett mellénk Seojoon. Én éppen azon tűnődtem, hogy tudnám a fülem feltűnés nélkül befogni, hogy még csak ne is halljam a filmet. A fiúk vettek nekünk üdítőt és popcornt.
- Minden rendben lesz? - kérdezte aggódva Jonghun.
- Persze, ez csak egy film! - adtam a lazát.
A teremben úgy helyezkedtünk, hogy Seojoon még Seunghyun közelében se legyen. Hongkival körbeültük és hogy legyen kinek a kezét szorongatnom, Viki beült mellém. Személy szerint az első öt perc után kiszaladtam volna, a sikítozásról még csak nem is beszélve. Barátnőmet is a rosszullét kerülgette, így szinte két másodpercenként aggódó pillantásokat kaptunk a fiúktól.
- Minden oké? - ráncolta a szemöldökét Seunghyun.
- Azt hiszem - bólintottam, majd mikor a kivetítőre akartam nézni, gyorsan eltakarta a szemem, mert valami izé épp akkor ugrott elő, amitől valószínűleg sírva kirohantam volna a világból.
- Ezt jobb hogy nem láttad - mosolygott rám.
- Köszi - sóhajtottam és Vikire néztem. Az ő szemét éppen Jonghun takarta el, amiért hálásan rámosolyogtam. Seojoon elárvultan nézett körbe, mert őt senki nem akarta megóvni a rémisztő izéktől. Nem is csodálom, hisz ő akarta annyira megnézni. Mi szabályosan halálfélelemben szenvedtük végig a két és fél órát, de szerencsére eléggé takarásban voltunk, hogy Vikivel összebújjunk és Seojoon ne lásson minket. Tuti, hogy film után nem hagyná szó nélkül.
Mikor a film végén meggyötörten távoztunk, eldöntöttem, hogy aznap éjjel nem alszom.
- Hűű, Oppa, imádtam! Elmegyünk még valahova? - vigyorgott a hiperaktív asszisztens, mire Seunghyun fáradtan felsóhajtott.
- Ani, haza akarok menni.
- Oh, hazakísérlek, Oppa! - ennél a pontnál felhagytam az 'oppák' számolásával.
- Kizárt! - vágtam rá - Az FT Island otthona hétpecsétes titok! Idegenek nem tudhatják meg a címet.
- Unnie, annyira szigorú vagy! Én nem vagyok idegen - kezdett elegem lenni a sipítozásából, így határozottan megálltam és a szemébe néztem.
- Te csupán egy fotós asszisztens vagy, ha jól tudom. Ha nincs semmi dolgod a munkán kívül a fiúkkal, akár most távozhatnál is - gyilkos szemekkel méregetett és abban a pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy nem leszünk puszipajtások.
- Csak ha Seunghyun oppa is azt akarja - nézett az említettre dühösen. Seunghyun egy pillanatra lefagyott, aztán pedig én, mert megfogta a kezem és felemelte.
- Igen, azt akarom - mondta ki világosan. Seojoon lefehérdett arccal bámult minket és már nyúlt is a zsebébe, azt hiszem a mobiljáért.
- Meg ne próbáld - lépett előre Viki szikrázó szemekkel - Ha meg akarod tartani az állásod, jobb ha nem próbálkozol - pár pillanatig farkasszemet néztek, aztán Seojoon hátradobta hosszú haját, vetett ránk még egy utolsó gyilkos pillantást és távozott.
- Hja! - rántottam ki a kezem Seunghyun szorításából - Ezt most miért kellett?
- Mit tehettem volna? - vágott vissza - Látszólag nem akart leszállni rólam.
- Máshogy is lekoptathattad volna!
- Igen? És hogy? - vigyorgott szemtelenül - Nem így értette meg a legkönnyebben?
- Téged ennyire szórakoztat a dolog? - kérdeztem hitetlenkedve - Mi lesz, ha kitudódik?
- Akkor megtudják és kész - vont vállat. Nem tudtam visszavágni, mert Jin tátott szájjal mutogatott ránk.
- Ti... Ti.... - a kezünkre mutatott és elkezdett hápogni.
- Neked nem volt nyilvánvaló? - csodálkozott rajta Jonghun.
- Mi?! - háborodtam fel - Tudtátok?!
- Nem szép, hogy nem akartátok elmondani - csóválta a fejét szomorú képpel Minhwan. Meg sem próbáltam reagálni, csak igyekeztem lenyelni a döbbenetem. Seunghyun győzedelmes fejjel nézett rám.
- Látod?
- Hagyj békén! Attól még annak a lánynak nem kellett volna megtudnia! - zsörtölődtem. Hongki a vállamra támaszkodott.
- Ugyan, Reni... - legyintett - Ha kiderül, mind tudni fogjuk, ki a tettes.
- Ah... - sóhajtottam a számat harapdálva.
- Egyedül csak én nem tudtam - mutatott magára megsemmisülten Jaejin. Jonghun vígasztalóan megpaskolta a hátát, mire előreesett. Viki csillogó szemmel mosolygott ránk.
- Te is tudtad?! - támadta le Jin nem valami kedvesen.
- Én tudtam meg először - pislogott nagyokat, mintha ez nem lenne magától értetődő.
- Dolgozd fel végre, hogy Reni és Seunghyun járnak és csak te voltál olyan sötét, hogy nem vetted észre - nézett rá együttérzően Jonghun. Aztán minden szem Hongkira szegeződött. Tudtam miért... nyilván látni akarták, ő mit szól ehhez. Zavartan lesütöttem a szemem.
- Mit bámultok? - hőkölt hátra gyanakvó tekintettel, majd mikor elindultunk vissza, láttam hogy elmosolyodik.
Ösztönösen összerándultam, mikor Seunghyun megint megfogta a kezem.
- Nem kellett volna ennyire féltékenynek lenned - húzta fel pimaszul a szemöldökét.
- Ki mondta, hogy az voltam? - fordítottam el a fejem. A csapat egy kicsivel előttünk haladt és hangosan nevettek valamin, ami eléggé vonzotta a járókelők tekintetét, szóval egy kicsit feszélyezve éreztem magam - Simán megláthatnak.
- Zavarna?
- Nem tudom... - motyogtam a cipőmet vizslatva. Elengedett és zsebre dugta a kezét, mire csodálkozva néztem rá.
- Bocsi, felelőtlen voltam - mosolygott előre nézve - Engem nem igazán érdekelne az egész, de rád nem gondoltam.
- Seunghyun...
- Mi az? Meghatódtál? - pöckölte meg a homlokom.
- Úgy ismersz? - hunyorogtam rá, mire elnevette magát. A többiek bevártak minket, hogy megbeszéljük, mit csináljunk. Vagyis csak látszólag, ugyanis megvolt a kész terv. Jin elcsalogatja Minarit valahova, míg mi előkészülünk nálunk. Valamiért törzshellyé akarják avatni a kis zugom, így eldöntötték, hogy ott tartjuk meg a bulit. Jin elég hülye indokkal akarta elcsalogatni, mégpedig azzal, hogy nyílt egy új csirkefalatozó, ahova el akar menni, de egyedül nincs kedve. Próbáltuk nem túl feltűnően tudatni vele, hogy nyilvánvalóan elfelejtette az egészet és ezt abban a pillanatban találta ki.
Szerencsére Minhwan mindig kapható egy kis csirkére, így könnyen belement, és kiéhezve követte Jint. Otthon elővettük az ajándékokat és kiraktuk a pultra, aztán a fiúk kötelességüknek tartották szemügyre venni a tortát. A tetejét fehér habbal kentem be, hogy tortadekorral ráírhassunk valamit utána. Ezt először jó bulinak tartották és ki akarták mindenféle hülyeséggel dekorálni, mikor közöltem velük hogy ez mégiscsak egy húsz centi átmérőjű torta, ami nem felel meg a terveiknek. Végül összevesztek, mert nem tudták eldönteni, mi legyen rajta.
- Jó, akkor majd én megcsinálom! - szóltam közbe és kikaptam Hongki kezéből a dekort. Egy egyszerű 'Saengil Chukkae' felirattal megoldottam volna, de Jonghun nem volt elégedett.
- Üljetek le, majd én befejezem - utasított minket. Tíz perc múlva büszkén mutatta nekünk a művét. Hét színes csillagot rajzolt a felirat köré, mindegyiket más színnel.
- Miért hét? - értetlenkedett Hongki.
- Mert heten vagyunk, velük együtt - mutatott ránk Jonghun.
- Ahogy ez várható volt tőled, Hyung - tette a vállára a kezét Seunghyun szemtelen arccal.
- Hja, majd Minhwannak is elmondja ugyanezt és elkezd arról beszélni, hogy mi heten milyen jó barátok vagyunk - suttogta Hongki, kezével eltakarva a száját, mire Vikivel kitört belőlünk a nevetés.
- Mi bajotok vele? - nézett csalódottan a tortára.
- Ani, tökéletes lett! - mondtam gyorsan, mert tényleg boldog voltam, hogy minket is beleszámított - Hongkinak csupán nem terjed ki eddig az agya.
- Hé, mit mondtál?!
- Ha rajta múlik, az egészet Skullhongosra dekorálja...
- Szerinted ilyen egoista vagyok?!
- Igen - mondtuk mind egyszerre, mire színpadiasan a szívéhez kapott jelezve, hogy ez nem volt szép.
- Ha Suk hyung itt lenne, most nyolc lenne rajta - mondta Seunghyun, aztán pár másodperc múlva kitört belőlünk a röhögés, hogy mennyit tudunk beszélni egy tortáról. Ezzel el is ment az idő és nem sokkal utána hallottuk, hogy a páros megérkezik. Mivel korán sötétedett, sikerült a tervünk. Mikor belépett Minari, a csillagszórós tortával, énekelve fogadtuk.
- Hű! - ragyogó arccal fogadta a tortát és mikor kialudtak a csillagszórók, elfújta a gyertyákat.
- Boldog Szülinapot! - öleltem meg, aztán Viki is félénken odament hozzá és átadta neki az ajándékát.
- Meg sem ölelsz? - nézett rá elárvult arccal, mire barátnőm fülig vörösen megölelte. A karpánt irtó menőn állt neki és a dobverőnek is nagyon örült.
- Mi az a Vini? - kérdezte, a feliratot olvasva.
- Mi vagyunk - mutattam Vikire és magamra.
- Hú, de nyálasak vagytok - fintorgott Jin, mire két gyilkos szempár szegeződött rá.
Miután Minhwan kigyönyörködte magát a tortában, könyörtelenül felvágtuk és nekiestünk. Olyan jóízűen ették, hogy öröm volt nézni őket. Néha úgy érzem, a menedzserük helyett inkább a második anyjuk vagyok...
Minari épp végzett a második szelettel, mikor megcsörrent a mobilja.
- Suk hyung az! - mosolygott és felvette - Nae! Ah, kamsahamnida hyung! - aztán rám nézett - Igen, itt van. Adom! - felém nyújtotta a mobilt.
- Velem akar beszélni? - örültem meg.
- Túlságosan is összenőttetek! - jegyezte meg fintorogva Hongki, de inkább figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
- Annyeong! - köszöntem bele boldogan és kicsit félrevonultam, mert a társaságot nem hatotta meg, hogy a saját hangom sem hallom. Viki mosolyogva nézett, Seunghyun meg néha felémpillantott, de mikor ránéztem, gyorsan elkapta a tekintetét.
- Minden rendben? - kérdezte aggódó hangon.
- Persze - vontam fel a szemöldököm - Miért?
- Csak úgy.
- Sokára jössz haza? - húztam el a szám, mire felnevetett.
- Csak három napja mentem el!
- Igaz... - sóhajtottam. Még beszéltünk pár percig, aztán letettük, mert sietnie kellett. Mire visszatértem, tátott szájjal vettem észre, hogy a tortának hűlt helye.
- Hova dugtátok?!
- Hova dugtuk volna? - kérdezte Seunghyun - Megettük.
- De én még enni akartam - biggyesztettem le a szám.
- Akkor telefonálás helyett enned kellett volna! - vágott vissza Jin.
- Csak három percre mentem el!
- Jólvan, jólvan. Majd a te szülinapodra két tortát veszünk - vígasztalt Seunghyun és a kezemnél foga lehúzott a mellette lévő székre.
- De az csak áprilisban lesz - duzzogtam - Ah, majd Viki szülinapján!
- Nem akarom megtartani - szólt közbe barátnőm.
- Miért? - kérdezte Hongki.
- Csak - vont vállat.
- Még akkor sem ha az FT Islandot hívnám meg? - támadtam le.
- Hé, ne használj ki minket! - szúrt le Jin. Viki látszólag gondolkozott, vagy elképzelte a közös bulit, és elnevette magát.
- Mi baja? - kérdezte Seunghyun.
- Csak hagyjuk - röhögtem.
Még maradtak egy kicsit, de korán le kellett feküdniük, mert a másnap koncertjük volt és a próbák reggel kezdődnek.
- Holnap találkozunk - búcsúztunk el az ajtóban. Aztán takaríthattunk.
- Ah, ehhez pont nincs kedvem! - hisztiztem a szemétdombra nézve.
- Gyere már, ketten gyorsabb! - unszolt Viki, aztán megcsörrent a telefonja. Elkerekedett szemmel nézte a kijelzőt.
- Mi az? - kérdeztem ijedten.
- Esetleg nem tudod, Hongkinak miért van meg a számom? - nézett fel rám.
- Esetleg megadhattam neki - mosolyogtam sejtelmesen - De amúgy nem adtam. Azt hiszem tegnap babrálták a telefonom. Lehet hogy kiírta belőle.
- Hű...
- Mi az? Mit írt? - jöttem izgalomba, de meg sem vártam a válaszát, csak kikaptam a kezéből a mobilt.
- Hja!
- Oh, csak a szülinapod érdekli... - adtam vissza neki csalódottan.
- Mi az, hogy csak?! Érdekli!! - ujjongott fülig érő szájjal és azonnal visszaírt neki.
- Azt hittem, nem szereted a szülinapod.
- Nem is... - csücsörített, mire elnevettem magam.
- De mivel Hongkiról van szó - sóhajtottam mosolyogva. Még egy darabig örült az üzenetnek, aztán segített takarítani. Egy órába telt, mire mindent összeszedtünk és fel is kellett mosni, mert valaki kiöntötte az üdítőt és ragadt az egész padló.
- Bocsi - húzta be a nyakát Viki. Vagyis ő volt.
Fáradtan lerogytunk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét, de nem ment semmi érdekes. Pár perc múlva szuszogást hallottam. Viki a felhúzott térdein pihentetve fejét aludt el. Nem volt kedvem becipelni a szobába, szóval ráterítettem egy pokrócot és elfektettem a kanapén.
Én egyáltalán nem voltam álmos, szóval letusoltam és elkezdtem feltűnően unatkozni. Felmentem twitterre, de semmi élet nem volt rajta. Kinyomtan a gépet, aztán megint bekapcsoltam és unalmamban ide-oda huzigáltam az ikonokat az asztalon. Már este kilenc volt és Viki még mindig nem akart felébredni. Egyre hangosabban sóhajtoztam, hátha felkel rá vagy valami, de úgy tűnik, még mindig nem szokta meg az időeltolódást. Végül feladtam és egy bögre teával leültem az ágyra, hátam a falnak téve és gondoltam, videózom egy kicsit. Viszont így nem láttam rá az ajtóra, szóval eldöntöttem hogy ha Viki bejön majd szívrohamot kapok. Megnyitottam a Treasure PV-t mert azt szoktam énekelni, ha senki nem hallja és benyomtam a fülhallgatóm. Már vagy negyedszerre indítottam el újra, mikor az egyik fülhallgató kiesett a fülemből. Vagyis azt hittem. Igazából kihúzták.
- Szörnyű hangod van - tájékoztatott a tettes.
- Bob! Te hogy kerülsz ide? - hőköltem hátra meglepetten, mire felvonta a szemöldökét.
- Bob? A hátam mögött így hívsz? - kérdezte szemtelen arccal, amitől lángolni kezdett az arcom.
- Hagyj békén! - nyomtam hozzá durván a párnám hogy eltoljam magamtól - Hogy jöttél be?
- Én voltam! - ásítozott a küszöbön kócos barátnőm - Vagy hatszor csengetett, de te látszólag süket vagy.
- Ah, bocsi, zenét hallgattam.
- És énekeltél. Hangosan - tette hozzá.
- Nagyon hangos voltam? - húztam el a szám.
- Ani... - rázta meg a fejét Seunghyun és vigyorogva összenéztek Vikivel.
- Na persze... jójó, majd megnémulok - elnevették magukat és barátnőm diszkrét fejet vágva közölte, hogy dolga van és kabátját felkapva kioldalazott a szobából. A bekövetkezett pár másodperces csendben próbáltam érdekesnek találni egy foltot a szőnyegen. Bob előttem térdelt, mintha a halálos ágyamon lenne és úgy vizslatta körbe tekintetét a falon, amire kikerült pár poszter.
- Ezek nem mi vagyunk - mutatott egy News képre.
- Nem mondod? - kérdeztem vissza cinikus hangon. Erre amolyan 'oh, igen?' fejjel válaszolt.
- Miért jöttél? - érdeklődtem.
- Nem tudok aludni.
- Megpróbáltad csukott szemmel?
- Hja! Nem tudsz normálisan beszélni? Mondd, hogy nem látsz szívesen - szúrt le, és mellém ülve közelebb hajolt hozzám. A párnám szorongatva zavartan pislogni kezdtem és elfordítottam a fejem.
- Nem mondom - motyogtam, aztán megpróbáltam összeszedni magam - Mit akarsz, mit csináljunk?
- Barchobázzunk? - kérdezett vissza még mindig mosolyogva.
- Oké. Én kezdek - bólintottam.
- Hé, nem gondoltam komolyan!
- Kérdezz!
- Jójó! - ijedt meg - Tárgy?
- Nem.
- Fogalom?
- Nem.
- Élőlény.
- Igen.
- Én vagyok?
- Hja! - emeltem fel az öklöm - Vedd komolyan!
- Komolyan veszem! Ennyire kizárt, hogy rám gondolj? - vette fel az elárvult fejet.
- Nem egy játékban - suttogtam inkább magamnak.
- Áááh, vagy úgy - bólogatott és úgy éreztem, soha nem akarja abbahagyni a mosolygást.
- Na, tovább! - parancsoltam rá, mielőtt túlságosan is zavarba hoz.
- Nem akarom, úgysem sikerül kitalálnom - húzta fel az orrát és két karján támaszkodva hátradőlt az ágyon.
- Menj haza és feküdj le - mondtam, mikor ásított egy hatalmasat. Megcsóválta a fejét, aztán a csuklómnál fogva magához rántott, aminek következtében beleestem az ölébe.
- Hé, mit csinálsz? - próbáltam felkelni, de nem engedett el. Mikor ránéztem, legnagyobb döbbenetemre, aludt! Fél karjával engem fogott, és a párnára dőlve mélyeket szuszogott.
- Bob...- suttogtam, hátha felébred, de úgy tűnik, fél perc alatt elnyomta az álom. Elég kényelmetlen helyzetben voltam, szóval amint engedett a szorításból, kibújtam a karja alól. Egy darabig esetlenül ültem az ágy mellett, hogy vajon meddig alszik, aztán felraktam a lábait is és betakartam. Úgy gondoltam, alszom a másik ágyon és majd valamivel kiengesztelem a barátnőmet, amiért ezt az éjszakát a kanapén kell töltenie. De nem tudtam elmenni. Csak ültem és néztem, ahogy alszik, miközben én is egyre jobban elálmosodtam. Az arcát nézve egyre közelebb és közelebb mentem hozzá. Megcsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy magyarázom ki magam, ha esetleg felébred, de nem is tudtam ezen gondolkozni, mert a következő pillanatban viszonozta a csókot, amitől az egész gyomrom görcsbe rándult. Mikor elhúzta a fejét, a szemembe nézett és elmosolyodott.
- Lesben támadsz? - kérdezte halkan, mire ráhunyorogtam. Elnevette magát és a derekamnál foga felhúzott maga mellé.
- Mit csinálsz? - csodálkoztam, mert úgy tűnt, nem akar hazamenni - Nem mész haza?
- Letámadsz és aztán hazaküldesz? Milyen barátnő vagy te? - játszotta a sértettet. Átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Állát a fejemen pihentette, így nem láttam az arcát, de a következő pillanatban megint csak a halk szuszogását hallottam. Az arcomra mintha ráfagyott volna a mosoly, nem tudtam levakarni magamról. Próbáltam telepátián üzenni Vikinek, hogy mi a helyzet, aztán én is lehunytam a szemem.