6. fejezet

Már egy hét is eltelt a sajtókonferencia napja óta. Azóta Unnienál lakom, akinek barátja egy hónapos üzleti útra ment, vagyis még három hétig maradhatok. És azóta nem találkoztam a fiúkkal. Addig már eljutottam, hogy nem emésztem magam és eldöntöttem, hogy megpróbálik itt, vagyis Koreában boldogulni. Utóbbit még csak Unnie tudja, Évinek nem mertem elmondani. Őt ismerve, eláztatná a webkamerát és amúgy is személyesen akarok elbúcsúzni tőle.
Egy hete a fiúk napi rendszerességgel hívják Unniet,  hogy élek-e még. Hát élek. Igaz, ez nem elégíti ki a kíváncsiságukat, de nem akarom, hogy többet tudjanak.
- Mondd csak, Reni - szólt Unnie reggeli közben - A fiúk kezdenek begolyózni. Nem találkoznál végre velük?
- De igen - jelentettem ki, ami eléggé meglepte Unniet. Nyilván nemleges válaszra számított - Tisztáznom kell velük a dolgokat. Megmondom nekik, hogy itt maradok és bocsánatot kell kérnem. Emellett nálad sem maradhatok örökké és ingyenélő sem akarok lenni.
- Rendben. Mivel még három heted van hátra, segítünk neked lakást és munkát is találni.
- Köszönöm - mosolyogtam hálásan és kissé idegesen. Unnie megsimogatta a karom és biztosított róla, hogy minden rendben lesz.
Reggeli után elindultunk az ügynökséghez. Próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, ami egyre nagyobb lett, ahogy közeledtünk a próbaterem felé. A folyosón visszhangzó lépteink hangját elnyomta a bentről kiszűrődő zene. Csak tudnám, mikor pihennek. Unnie elmítette, hogy lassan kezdenek begolyózni, amit aztán ki is fejtett. Azt mondta, a fiúk egy kicsit dühösek, amilért egy hétig feléjük sem néztem és nem kommunikáltam velük, miközben napi rendszerességgel és valamikor naponta többször is hívtak, sms-t küldtek, vagy éppen eljöttek Unniehoz. Ebbe belegondolva, nem lettem sokkal nyugodtabb. Ahogy beléptünk, a zene véget ért és én fürkésző pillantást vetettem a fiúkra. Az arcukról neheztelést véltem felfedezni. Vagyis nem mindenkiéről. Hongki egyáltalán nem tűnt mérgesnek, sőt.
- Sziaaaaaaaaaaaaaaa! - üvöltött bele vigyorogva a mikrofonba.
Seunghyun szemei viszont annyira megrémítettek, hogy inkább lesütöttem a szemem.
- Sziasztok. - köszöntem halkan. Nem válaszoltak. Megköszörültem a torkom és belekezdtem. Elmondtam, hogy mennyire sajnálom, hogy nem beszéltem velük, hogy berúgtam és a megjelent cikkek miatt is. Végül azt is, hogy úgy döntöttem, új életet akarok itt kezdeni. Óráknak tűnő másodpercekig vártam a cipőm orrát bámulva, aztán úgy döntöttem, megkísérlek egy felpillantást, hátha. Egyszerre fedeztem fel rajtuk döbbenetet, örömöt, (Hongki megint, vagy még mindig teli szájjal vigyorgott) és haragot. Seunghyun nem tágított az "én már csak azért sem vágok kedves képet" arckifejezésétől. Én pedig nem tudtam, mit kellene még mondanom.
- Milyen cikkek? - kérdezte szinte egyszerre Minhwan és Jin.
- Itt maradsz? - kerekedett Jonghun szeme.
- Itt ám! - vigyorgott tovább Hongki. Jin és Minhwan örömükben összepacsiztak, ami nagyon jól esett, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni Seunghyunt.
- De, Reni... - kapcsolt Jonghun. - Semmilyen cikk nem jelent meg.
- Mi? - esett le az állam - Az hogy lehet?
- Úgy hogy nem - vont vállat.
- De mégis... - akadékoskodtam.
- Ez tényleg furcsa - tűnődött Unnie és a többieket is elkezdte foglalkoztatni a dolog, én pedig hitetlenkedve meredtem rájuk.
- Hogyhogy nem tudtátok?
- Nem ez volt a legnagyobb gondunk... - szólalt meg Seunghyun egy kis szemrehányással a hangjában - Mert valaki éppen eldöntötte, hogy magába zuhan és kizárja a külvilágot.
- Nézd, én tényleg sajnálom... - mondtam, szinte könyörögve.
- Belehaltál volna, ha legalább egyszer beszélsz velünk? - mérgelődött, de arcvonásai megenyhültek.
- Ja... - helyeselt Hongki, miközben Jin gitárját piszkálta. Aztán Jin bosszankodva ellökte magától. Azt hiszem, elhangolt rajta valamit. - Elvégre barátok vagyunk. Nem értem, miért kellett bújkálni.
- Hát... - húzogattam zavartan a pólóm alját. Kezdtem hülyének érezni az egy hetes emozásom és szégyelni magam, mert ennyire kerültem a társaságukat, pedig annyiszor hívtak és üzentek. - De... egy rajongónak ez nem ilyen egyértelmű. Valahogy abszurd, hogy nektek sírom el a bánatom. És még be is rúgtam... - motyogtam, mire mindenki nevetésben tört ki. Seunghyun is megeresztett egy mosolyt.
- Le kéne szoknod erről a rajongósdiról - mondta kissé cinikusan, aztán ő is elnevette magát.
- Az nem lesz könnyű - vörösödtem el és nem is hazudtam. Ha a gyomrom görcsbe rándul minden egyes mosolyukra, azt hiszem, messze vagyok még a "leszokás" dologról. Olyannyira, hogy valószínűleg soha nem fog bekövetkezni. - De ez a cikkes ügy akkor is furcsa.
- Lazíts már! - vágta hátba Jonghun Jint. Na igen. Én, az örök aggodalmaskodó. De akkor is nagyon furcsa.
- Igyunk a maradásodra? - jött lázba Hongki, aztán azonnal fel is hagyott az ötlettel, mert a többiek "ezt ugye nem gondolod komolyan?" pillantást vetettek rá. Hát... nem mondom, hogy jó ötlet lett volna.
- Áh, igaz is! - húztam elő a táskámból egy éthordót, amiben tegnap készített mákostekercsek sorakoztak. - Bocsánatkérő sütik - nyújtottam feléjük, mire lemásztak a színpadról és fél másodperc alatt a doboznál termettek. Ha kajáról van szó...
- Ezt mikor készítetted? - csodálkozott Unnie - És én miért nem vettem észre? - Megvontam a vállam, hogy nem tudom, mert egész este kint volt az asztalon.
Mindenki kivett egyet és gyanúsan méregették.
- Ez ehető? - kérdezte Hongki, mire Minhwan fejbevágta az ütőjével. Ő már be is falta és csillogó szemekkel meredt a dobozra. Kivettem neki még egyet, amit szinte egyben lenyelt.
- Ti nem szoktatok rágni? - hőköltem hátra. Hihetetlen ez a kajamániájuk.
A mákostekercs Koreában nem egy ismert süti, de nagy örömömre Szöul nemzetközi bevásárlóközpontjában találtam mákot.
- Úgy látom, mindenki nagyon örül - hallottam egy hangot a hátam mögül. Geun Suk állt Unnie mellett. Bicentett felém, én pedig rácsodálkoztam erre a gesztusra, ami azt hiszem, akár kedvesnek is mondható. - Megünneplitek a botránymentes berúgást? - összefonta a karjait és végignézett a csámcsogó társaságon.
- Kérsz? - nyújtottam felé óvatosan a dobozt, mire egy alapos szemle után kivett egy darabot. Fél szemmel felém sandított, én pedig bólintottam, hogy azt meg kell enni. A reakciója egy kicsit meglepett, ugyanis tágra nyílt szemekkel meredt a sütire.
- Geun Suk kajamániája durvább, mint a fiúké együtt - mosolygott Unnie.
- Reni... - támaszkodott rám Jonghun, amitől kicsit megrogytak a térdeim - Felveszünk szakácsnak - vigyorgott, mire a többiek elröhögték magukat. - Mi az?
- Nézd meg a fogaidat - javasolta Jin. Jonghun előhúzott a zsebéből egy tükröt - amiről fogalmam sincs, miért van nála - és szembenézett a valósággal.
- A tietek is olyan! -sértődött be.
- Neeee! - visnyogott Hongki - Most haza kell mennem fogat mosni.
- A rágó is megteszi - vontam meg a vállam és már kapartam is elő a táskámból.
- És mihez akarsz kezdeni? - fordult felém Seunghyun.
- Először is haza kell mennem. Viszont az nem megy pénz nélkül, úgyhogy munkát kell szereznem. - gondolkodtam hangosan.
- No problemo - legyintett Jonghun, miután kikaparta az utolsó szem mákot is a fogai közül és újra rám támaszkodott. - A híres FT Islandnak és Jang Geun Suknak semmi sem lehetetlen.
- Én hogy jövök a képbe?! - förmedt rá Geun Suk - Egy szóval sem mondtam, hogy segítek.
- Akkor ne. - vonta meg a vállát Hongki, mire Geun Suk egy gyilkos pillantást vetett rá.
- Khm... - köszörültem meg a torkom és Geun Sukra néztem - Miért jöttél?
- Én... - kezdte - Én... csak... bocsánatot akartam kérni. - motyogta olyan halkan, hogy csak találgattam, mit mond.
- Öhm... Jól hallottam, hogy bocsánatkérést mondtál?
- Hű, szép volt! - tapsolt Jin, mi pedig felnevettünk. Igen, Geun Suk is. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer együtt fogok nevetni vele. Régen azért nem, mert ő Jang Geun Suk, most pedig azért, mert a természetéből ítélve abban is kételkedtem, hogy a kamerák mögött egyáltalán mosolyog. Azt hiszem, ki kell ismernem őt. Egyenlőre egy olyan személynek tűnt, aki nem tudja, hogy akar viselkedni.
- Igazából arra gondoltam, - váltottam témát - hogy jelentkezem abba az edzőterembe, talán lesz ott valami munka nekem.
- Ki akarod használni, hogy az a srác belédzúgott? - motyogta Seunghyun összeráncolt szemöldökkel. Nem igazán értettem, hogy miért is zavarja őt.
- Hát... szerintem ez sem hátrány. - feleltem kimérten. Örömmel nyugtáztam, hogy rábólintott és a többiek is. Végül is velük az oldalamon tényleg lehetetlen, hogy ne akadjak valami melóra, de azért a saját képességeim is akartam használni.
- Áááááh! - kiáltott fel Hongki, mire mindenki hátrahőkölt - Támadt egy ötletem! - csillant fel a szeme.
- És ezt nem tudtad volna normális hangerővel a tudtunkra adni? - fogta be a fülét Jin, aki pont Hongki mellett állt, de ő csak afféle "zseni vagyok" képpel bámulta a plafont.
- Mi lenne, ha... - nézett a többiekre - tartanánk egy koncertet Magyarországon? Így mehetnénk együtt és nem is izgulnám halálra magam, hogy mi van veled.
- Ez hülyeség... - csóváltam a fejem - Mármint nem a koncert, hanem a többi. Tudok vigyázni, emellett az az én otthonom, semmi sem történne. És mire összegyűjtöm a pénzt...
- Kifizetjük! - vágta rá Hongki.
- Nem! Kizárt.
- Unnie, szervezd meg a lehető leghamarabb - Hongki annyira be volt sózva, hogy teljesen figyelmen kívül hagyott. Pedig én kézzel-lábbal tiltakoztam.
- De amint összegyűjtöm a pénzt, visszafizetem - motyogtam vesztesen.
- Persze, persze... - legyintett Seunghyun, akinek szintén tetszett az ötlet. Unnie csak mérgelődött, hogy mindig adják neki a plusz munkát.
- És mégis mikorra akarjátok? - adta be a derekát.
- Jövő hétvége! - vágta rá Minari.
- Képtelenség ilyen rövid idő alatt összehozni! - szóltam közbe.
- No problemo. Az FT Islandnak és Jang Geun Suknak semmi sem lehetetlen. - csodás. Jonghun átment papagájba.
- Megint én? - forgatta a szemét Geun Suk, mire Hongki elkezdte bökdösni az oldalát. - Jó, jó. Megértettem. Jobb lett volna, ha be sem jövök ma - mondta a végét inkább magának.
- Pfff... Hát ez szuper lesz. - vágtam be egy fanyar mosolyt, de persze úgy örültem, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből. De ezt nekik nem kell tudniuk.
- Ah, milyen kellemetlen. - sóhajtott Jonghun megjátszott aggodalommal - A koncert mellett egy kölyköt is pesztrálnunk kell.
- Tsch... - húztam fel az orrom. - Nem inkább fordítva? - erre mindenki nevetésben tört ki.
- Akkor én megyek is az edzőterembe. - szóltam.
- Veled megyünk! - ugrándozott Hongki, majd mikor ellenkezni akartam, gyorsan hozzátette - Terveztük, hogy ma elmegyünk egy kicsit gyúrni. - feszítette be a karjait, én pedig felhúztam a szemöldököm.
- Jobb lenne szünetet tartanotok. Jonghun vállai miatt lassan már ki kell bővíteni az ajtókat. Amúgy... - néztem rá - Irtó nehéz vagy.
- Ah, bocsi. - szállt le rólam - Nem tudtam, hogy ilyen gyenge vagy.
- Nem is vagyok gyenge! - tiltakoztam. - Te gyúrsz olyan sokat, hogy a vállaid lassan elnyelik a fejed. Látod? - feszítettem be én is a karom, ami eléggé kemény. Vagyis egy lánynak.
- Ez semmi - bökdöste meg Minari az ujjával.
- Nekem épp elég. Nem akarom, hogy eltűnjön a fejem.
- Akkor a Seunghyun féle pasikat szereted? - kérdezte Jin, mire félrenyeltem.
- Áh, ha ők ketten összeházasodnának, Reni hordaná a nadrágot a bicepszeivel - kontrázott Jonghun, mire Seunghyun sértődötten meglökte.
- Miről beszéltek?! - kiáltottuk egyszerre Hongkivalm közben kiértünk az utcára.
- Nyugi már! - veregetett hátba mindkettőnket Minhwan. Felemelő érzés volt.
Az edzőterembe érve, oda is léptem a pulthoz, ahol a srác állt. Mosolyogva üdvözölt, majd a mögöttem álló csapatra nézett.
- Nyugodtan elmehettek - mondtam nekik, mert nem értettem, miért ácsorognak mögöttem.
- Oh... - kapcsolta és elindultak az öltözők felé.

 ********

A lépcsőn felérve megálltam és komoly képpel hátrafordultam.
- Én itt maradok. Tudni akarom, hogy mennek a dolgok. A többiek egyetértően bólintottak, így megálltunk a felső lépcsőfokon és onnan figyeltük az eseményeket.
- Ah, semmit sem hallok! - idegeskedett Hongki hyung.
Mivel túl messze voltak, csak az arcukra hagyatkozhattunk. Mindketten mosolyogva beszéltek egy darabig, aztán a pult mögötti ajtó felé vették az irányt. Gondolkodás nélkül lementem a lépcsőn, megvártam amíg bezáródik az ajtó és a falhoz lapulva hallgatóztam. A fiúk csendben körém gyűltek.
- Mit csináltok? - hallottunk egy hangot. Suk hyung lépett oda hozzánk, aki nem jött együtt velünk mondván, hogy fontos dolga van.
- Ssssh! - csitítottuk egyszerre. Bent abbamaradt a beszélgetést. Egy pillanat alatt a súlyzópadoknál és jól is tettük, mert nyílt az ajtó és kilépett rajta a fiú és Reni, nyomukban egy idősebb férfival.
- Akkor péntektől kezdhetsz - mosolygott rá.
- Nagyon köszönöm - hajolt meg Reni, aztán észrevett minket is - Huh? Mit kerestek itt? - csodálkozott és valóban elég furán nézhettünk ki hatan egy súlyzópad mellett - Geun Suk is...
Suk hyung köhintett egyet, hogy leplezze a zavarát.
- Hongki... - szólt halkan, mire Hongki hyung ijedtében összerezzent - Ott is vannak még súlyzók - mutatott mosolyogva a melettünk lévő üres padra. Hongki hyung és Minhwan azonnal odaugrottak, de közben a szemük sarkából véginézték, ahogy Reni elbúcsúzik a főnöktől. A srác megölelte őt, amitől ökölbe szorult a kezem, Hongki hung pedig leejtette a súlyzót, ami majdnem a lábán landolt.
- Mi ütött belétek? - tette csípőre a kezét Reni, mikor becsukódott mögöttünk a bejárati ajtó - Azt hittem, edzeni jöttetek.
- Azért is... - vágta ré Minhwan.
- Akkor miért nem azt csináljátok? Ahelyett, hogy mások után kémkedtek.
- Nem is kémkedtünk - vágtam rá, talán egy kicsit gyorsan.
- Na persze... - sóhajtott és elfordította a fejét - Én indulok - fordult meg, mi pedig már indultunk volna utána, de ő gyilkos pillantással hátranézett.
- Oh, tényleg... Mi itt maradunk... - motyogta Jonghun.

*******

Meg sem vártam, hogy bemenjenek az ajtón, már át is mentem a zebrán, mikor észrevettem, hogy valaki mellettem sétál.
- Én nem szoktam edzőterembe járni - szólt Geun Suk unottan.
- Pedig nem ártana - néztem a karjára. Felháborodott pillantást kaptam cserébe, mire elnevettem magam - Jó, jó, téged így is szeretnek. Ezen kívül, ha valaki megtámad az utcán, én már meg tudlak védeni. - feszítettem be a karom. Geun Suk mosolyogva meglökte a vállam.
- Azt hittem, félreismertelek - szóltam.
- Ezt hogy érted?
- Az első alkalom után kezdtem azt hinni, hogy Tae Kyung nem csak egy szerep - vigyorogtam.
- Miről beszélsz? - háborodott fel. - Tudod, milyen nehéz volt eljátszanom a karakterét?
- Tudom, tudom. De nem hibáztathatsz azért, mert így gondolom.
- Igen, és nem haragudj.
- Felejtsük el. Azért örülök, hogy nem tévedtem akkorát.
- Egyáltalán nem tévedtél. - hunyorított mosolyogva - Mostantól kedves és gondoskodó bátyád leszek. - erre mindketten nevetésben törtünk ki. Közben megérkeztünk a vállalathoz. Unnie mosolyogva intett nekem, hogy hazavisz.
- Ha péntekig nem találkoznátok, számíts rá, hogy a fiúk ott lesznek az első napodon - figyelmeztetett mosolyogva.
- Ha az ágyhoz kötözném őket, akkor is eljönnének - csóváltam a fejem.
- Ne légy túl dühös rájuk. Csak aggódnak érted.
- Tudom, de nem vagyok gyerek - beszálltam a kocsiba. - Geun Suk elnevette magát és búcsúzóul intett egyet.
Mosolyogva néztem utána, ahogy a kocsi legurult a lehajtóról.