3. fejezet

Szó szerint hulla fáradtra tekertem magam. El sem akartam hinni, hogy elhívtak egy próbára. Lee Hongki személyesen. Én az ilyen dolgokra mondom, hogy csoda. Repesve mentem az öltözőbe, bár nem sok értelme volt átöltöznöm, mert annyira megizzadtam, hogy a vékony felsőm azonnal átázott. A pénztáros fiú rámkacsintott, mikor kifele tartottam, mire annyira zavarba jöttem, hogy kis híján lefejeltem az ajtót.
Közben felmelegedett az idő. A szállodában lezuhanyoztam és megmostam a hajam is. Rossz szokásom, hogy ha elmegyek valahova, ahol fiúk is vannak, jól kell kinéznem. Még ha egy FT Island próbára is megyek, tudtam hogy úgysem figyelnek majd a külsőmre, de a női énem erősebb volt. Még dél sem volt, szóval szép lassan készülődtem, vagyis próbáltam.  Kiengedtem a hajam, feltűztem a frufrum és tettem bele egy masnis csatot. Felvettem a fekete-fehér kockás szoknyám egy cicanadrággal és a telitalpas magassarkúmmal. Ez volt a kedvenc kollekcióm.
Egy órakor elindultam, de előtte felhívtam Unniet, hogy pontosan hogy jutok el a vállalathoz. Persze muszáj volt elmesélnem neki, hogy mi történt az edzőteremben. Ujjongott örömében, hogy elhívtak, mert tisztában volt vele, hogy ott lesznek. Szóval tényleg mosolygott akkor. Gyorsan lenyugtattam, hogy minden csakis a jó cikk érdekében van.
A busz közvetlen a vállalat előtt állt meg. Tényleg csupán 10 perc volt az út. Még nem akartam bemenni, szóval leültem egy padra. Észrevettem, hogy azt a táskámat hoztam, amiben a Seunghyun-os rajzom van. Ez volt nálam a repülőn. Elővettem és jót fintorogtam rajta. Csak nemrég kezdtem el embereket rajzolni és a kép meghaladta a tudásomat, mert nem szemből készült. A jobb szeme sehogy sem akart sikerülni. Előkotortam a radírom és eltüntettem, de nem volt kedvem vele próbálkozni, szóval csak a haját rajzolgattam. Közben a fülemben bömbölt a 'Love is', amit egyszerűen nem tudtam megunni.
Hirtelen két láb ugrott be elém, amitől majdnem kiugrott a szívem. Felnéztem. A lihegő Seunghyun állt előttem. Hirtelen felpattantam, mire leesett az mp3 és kirántottam belőle a fülhallgatót. Seunghyun meghallotta a zenét és hátranézett.
- Love is? - kérdezte mosolyogva, de az oldalát még mindig fogta.
- Mi történt? - néztem rá csodálkozva, legyőzve a zavaromat.
- Én csak vizet akartam venni. - emelte fel a kezében lévő szatyrot. - De... - nem tudta befejezni a mondatot, mert a sarkon befordult egy csapat sikoltozó tinilány és látszólag felénk futottak. Olyan volt, mint egy csorda. Még a föld is porzott alattuk.
- Huh? Csak nem...?
- Nemár! - toporzékolt Seunghyun, mint egy ötéves. - Futás! - azzal megragadta a csuklómat és átszaladtunk az úton, egyenesen a vállalat udvarára. A lányok persze megláttak minket és utánunk iramodtak, de a biztonsági őrök nem engedték őket a járdánál tovább.
- Aish! Ahjussi! - kiabált az egyik lány. - Csak egy autogramot szeretnénk! - de az őrök nem tágítottak.
Mi a fal mögött voltunk, így nem láthattak minket. Lassacskán, csalódottan feloszlottak.
Seunghyun még mindig lihegett.
- Mióta futsz előlük? - kérdeztem egy kicsit eltávolodva tőle, de még mindig fogta a csuklóm. Ezt ő is észrevette.
- Ah, bocsi! - engedte el gyorsan. - Két utcán át üldöztek. Még ha azt is mondják, hogy csak egy autogramot akarnak...
- .... valójában szétszednének és nem hagynának szabadulni. - fejeztem be helyette a mondatot.
- Huh? Ah, te is ilyen vagy? - hátrált egy lépést eljátszva, hogy fél tőlem.
- Úgy nézek ki? - háborogtam. - Én a másik véglethez tartozom. Egy barátnőmmel meg is beszéltük a helyzetet. Először kijövünk Dél-Koreába,... - számolgattam az ujjaimmal. - aztán rátok tapadunk. követünk titeket, de csak tisztes távolságból, közben lecsapunk a lesifotósokra és végül megkedveltek minket, mert rendes pürik vagyunk. - utána még mindig az ujjaimat bámultam, aztán feleszméltem, hogy mit is mondtam. Így éppen olyan voltam, mint egy ijesztő rajongó.
Felnéztem, de meglepetésemre, Seunghyun mosolygott. Aztán el is nevette magát, de a szemét nem vette le rólam. Teljesen bevörösödtem, ahogy a ragyogó mosolyát láttam. Gyorsan eltakartam a rajzommal az arcom, de azt nem vettem észre, hogy a kép kifele volt.
- Ah? Ez meg mi? Én vagyok? - kapta ki a kezemből. - Nagyon jól rajzolsz! - ezt biztos csak azért mondta, mert ők nem valami nagy rajzzsenik. - De hol van a másik szemem? - forgatta a rajzot, mintha azt várná, hogy valahogy meglátja.
- Ááh... - gyorsan elvettem tőle. - Ez semmiség... Tényleg... Csak gyakorlok. - hebegtem. - Összehajtottam a lapot és bevágtam a táskámba.
- Tényleg tetszik! Még félszeműen is jól nézek ki!. - nézett fel az égre. Erre én csak megköszörültem a torkom. Belé is szorult egy ki önbizalom... - Ha kész, nekem adod?
- Heh? Miért? - de ő csak mosolyogva sűrűket bólogatott. - Hát... jó. - egyeztem bele, mert tudtam, hogy úgysem lesz belőle semmi.
- Köszi! Ah... - nézett az órájára. - Idő van, menjünk.
A folyosón kényelmesen sétált mellettem, két kezét tarkójára téve és hátradőlve, mintha egy animéből szabadult volna. Közben fütyörészett.
Benyitottunk a terembe, ahol már mindenki ott volt. Nagy rémületemre Geun Suk is. Megtorpantam és Seunghyun, aki udvariasan előreengedett, belém jött hátulról, mire mindketten előreestünk, én szerencsésen ráestem a csuklómra. A teremben minden szem ránk szegeződött.
- Áu! - nyögtem fel.
- Ah, jól vagy? - mászott le rólam. - Miért álltál meg? - segített fel, de pont a lüktető csuklómat fogta meg. Felszisszentem. - Fáj? - nézett rám ijedten.
- Semmi bajom. Ne haragudj, csak... - erre aggódó tekintettel Geun Sukre néztem.
- Menjünk! - tolt hátulról Seunghyun.
- Szia! - köszönt a mikrofon mellől Hongki.
Rámosolyogtam , aztán vetettem egy gyors pillantást Geun Sukre.
- Te mit keresel itt? - lépett elém. Képtelen voltam a szemébe nézni. - Ki mondta, hogy idejöhetsz? Ez egy privát próba. - Seunghyun keze még mindig a vállamon volt és éreztem, hogy mérgében összeszorulnak az ujjai.
- Én hívtam ide, Hyung. - kelt a védelmemre Hongki. - Úgy gondoltam, jobban megszokja a jelenlétünket, ha többet vagyunk együtt. Mégiscsak interjút készít velünk.
- Hol láttál már olyat, hogy az újságíró az interjú előtt együtt van az interjúalannyal?! - kiabált rá idegesen Geun Suk, amire ő nem igazán tudott válaszolni. - Ha ő itt van, én elmegyek.
- Hyung, mitől félsz? - Seunghyun egyre erősebben szorította a vállamat. Nem értettem, miért nem enged el. - A fotóktól, vagy a felvételektől, amit próba alatt készít? Mi a baj ezzel? Talán van valami szégyellnivalód? - úgy gondoltam, ezzel túl messzire ment.
Geun Suk szeme villámokat szórt. Aztán ránézett Seunghyun kezére, mire ő gyorsan elengedte a vállam. Úgy tűnt, megfeledkezett arról, hogy egész végig engem szorongatott.
- Már értem. - szólt undok mosollyal. - Elcsábított egy rajongó?
- Mi?! - nevettséges volt, még csak a gondolata is. - Mégis honnan veszed, hogy Se...
- Azt hiszem, külön kellene próbálnunk. - mondta Hongki. Az arca teljesen nyugodt volt, ahogy Geun Suk szemébe nézett. - A közös szám már jól megy, a többit külön is csinálhatjuk.
Geun Suk egy szólt sem szólva elment, szándékosan meglökve a vállam. Kínos csend következett.
- Fiúk... - szólaltam meg remegő hangon, erősen figyelve arra, hogy még véletlenül se nézzek senkinek a szemébe. - Azt hiszem jobb, ha elmegyek. Mindenkinek ez lesz a legjobb.
- Mindenkinek... - visszhangozta Seunghyun.
- Mert hát igaza van. Egy újságíróval sem tehetettek ilyen kivételt.
- Miért? Nincs megtiltva. - rántott vállat Jonghun. Ránézett a többiekre, akik egy bólintással jelezték, hogy egyetértenek.
- Semmi közünk egymáshoz. - jelentettem ki, de megdöbbent arcukat látva hozzátettem. - Úgy értem, egy rajongó vagyok, semmi több... és egy újságíró, de ezen kívül...
- Szórakoztató vagy. - vágott a szavamba Minhwan. - Én még soha nem nevettem ennyit egy újságírón sem.
- De tönkretettem a kapcsolatot köztetek és...
- Fontos vagy nekünk. - Hongki rájött mit is mondott. - Vagyis mint rajongó... mármint... - ideges babrálni kezdte a mikrofont.
- A barátunk vagy. - hallottam magam mögül Seunghyunt, akire nem mertem ránézni Geun Suk megjegyzése óta. - Megismertünk közelebbről egy rajongót. Még ha végig dadogtál is és elpirultál, ha rád mosolyogtunk, de elmondtad, hogy nem terjesztes rólunk hazugságokat. Észrevétlenül a barátunk lettél. - pöckölte meg a homlokom.
- Oh... Jah! - osztotta meg értékes hozzászólását Hongki, aki az előbb feldöntötte a mikrofonállványt.
- De alig találkoztunk... - motyogtam magam elé. Nem tudtam felfogni azokat, amiket nekem mondtak.
- Megmentettelek a rajongóim elől. Hálásnak kell lenned. - fonta keresztbe a karját Seunghyun és rámkacsintott.
- Akkor meghálálom valahogy. De ígérj meg valamit... - néztem a szemébe.
- Mi az? - húzta fel a szemöldökét.
- Ne kacsints rám többé. A rajongók nem bírják az ilyet. Gondolom, nem akarsz megölni. - fejeztem be komoly, de még mindig vörös arccal.
- Dehogy akarlak. - vágott riadt képet. - Majd óvatos leszek. - erre mindketten elnevettük magunkat.
- Oké! - pörgette meg a dobverőt a kezében Minhwan.
- Itt az ideje próbálni. - vigyorgott Jin.
Seunghyun felszaladt a színpadra és felkapta a gitárját. Megszólalt a dob és a gitárok.
- Oké! Üljön le és élvezze az előadást! - kiabált bele Hongki a mikrofonba. Hátul voltak székek, de én csak leültem a földre, mert közelebbről akartam látni őket.
Ezek után teljesen átadták magukat a zenének. Régi és újabb számokat egyaránt énekeltek. Hongki majdnem lerúgta a mikrofonállványt, de idejében észbekapott és a nevetésemet látva ő is elvigyorodott. Végül az új szám következett, úgy sejtettem, az lehet a Neverland. Elvarázsolva ültem végig a próbát, ami nekem egy valóságos koncert volt. Egyenként megcsodáltam őket, ahogy belemerülnek abba, amit szeretnek. Hirtelen könnybelábadt a szemem a sivár életemre gondolva. És az álmomra, amit nem üldözhettem tovább. Gyorsan megtöröltem az arcom, nehogy észrevegyenek valamit is.
Mikor befejezték, csillogó szemmel megtapsoltam őket.
- Hogy tetszik az új dalunk? - kérdezte Hoonie, mire én csak egy nagy vigyorral válaszoltam. Minden percét élveztem.
Felálltam és indulni készültem.
- Huh? Már mész is? - csodálkozott Hongki.
- Oh. Végeztetek, igaz?
- Nem jössz el velünk inni?
- Mi? - nevettem. - Velem nem járnátok jól.
- Miért?
- Nem bírom az alkoholt. - ráztam a fejem. Még csak az hiányozna... Utána nem mernék a szemükbe nézni.
- Aye... majd hazaviszünk, ha leiszod magad. - tette le a gitárját Jin.
- Kizárt. Nem megyek. Amúgy is holnap...
Hongki telefonja megcsörrent.
- Ah, Noona. Mi? Ah, értem..... Oké!
- Mit mondott? - kérdezte Jin.
- Azt, hogy a sajtókonferencia átcsúszik szerdára és a fanmeeting után tartják.
- Hogy? Akkor még van egy napom? - csillant fel a szemem.
- Ne vedd ennyire komolyan. - legyintett Minhwan. - Úgyis csak néhány kérdést fogsz feltenni. Inkább a magáninterjúktól tarts. Ott csak négyszemközt leszünk. - guggolt le a színpadon, rám villantva fehér fogait. - Ah, most már velünk jöhetsz inni.
- Ez igaz, Heni. - vigyorgott Hongki, én meg sóhajtottam egyet. Miért R-el kezdődik a nevem?
- Reni vagyok.
- De azt túl nehéz kimondani. - nyafogott.
- Tsch. Akkor is úgy hívnak. - fújtam fel az arcom, miközben a táskámért nyúltam. - Amúgy miért lenne nehéz?
- Ah, nem számít, majd kitalálunk neked valami becenevet. - mondta Seunghyun és már el is kezdett rajta gondolkodni.
- Nincs szükségem rá! - tiltakoztam, közben már a folyosón voltunk. - Huh? Hova mentek? Ah... -csaptam a homlokomra. - Inni, ugye? Én nem megyek.
- Miééééért? - Jonghun olyan volt, mint egy óvódás. - Menjünk együtt.
- Ezért inkább legyetek hálásak. Nem megyek. - fordultam szembe velük a bejáratnál. - Merre mentek?
- Még semerre. -  jelentette ki Hongki. - Megvárjuk a buszodat.
- Mi? Dehogyis! Menjetek csak! - ellenkeztem. - Nem vagyok már gyerek.
- Még csak egy friss nagykorú vagy. Ráadásul lány. Hogy hagyhatnánk egyedül este az utcán?
- De hiszen csak félhomály van. - néztem fel az égre ártatlanul.
- Ne feleselj! - szidott le Seunghyun és már indultak is át az út másik oldalára.
- Amúgy.... - nézett végig rajtam Minhwan. - Miattunk csípted így ki magad?
- Eh?? Dehogyis... - nevettem idegesen. - Miért tennék ilyet? - De ők csak vigyorogtak. Biztos átláttak rajtam. Nem volt nehéz dolguk.
- Oké, oké... Majd legközelebb slamposabb leszek. - fordítottam el a fejem. - Megmutatom, hogy a kinézet semmit sem számít.
- Ah! Nálad nem számít a ruha. Amúgy is aranyos vagy. - Hongki annyira spontán mondta, hogy rám sem nézett, hanem az utat figyelte, hogy mikor jön a busz.
- Maradj már, ez nem tesz jót neki. - biccentett felém a fejével Jonghun, de most próbáltam nem elvörösödni.
Hongki a szája elé kapta a kezét, a másikat pedig megrázta, hogy jelezze, nem mondott semmit.
- Chö. Hongki biztos minden lánnyal ezt csinálja. - fordultam én is az út fel. Láttam, hogy a sarkon befordul a busz.
- Dehogy! Minek nézel te engem?
- Lee Hongkinak. - vigyorogtam rá felhúzott szemöldökkel. Közben megérkezett a busz. Mielőtt Hongki bármit is mondhatott volna, hangzavarra lettünk figyelmesek.
A buszon egy csapat sikoltozó lány telefonjaikat kattogtatva tapadtak neki az ablaknak. Gyorsan eltakartam az arcom a táskámmal és elfordultam, de addigra már késő volt.
A fiúk elkomolyodott tekintetükkel találtam szemben magam. Szinte a homlokukra volt írva, hogy nem akarják, hogy én felszálljak arra a buszra.
- Mondtam, hogy ne maradjatok. - sziszegtem nekik. Meg voltam rémülve. Nem akartam, hogy bajba kerüljenek miattam.
Nem vártam a válaszukra. Elindultam az ajtó felé, de a lépcsőn Seunghyun megragadta a csuklóm.
- Nem mehetsz fel! Menj a következővel. - úgy láttam, mintha meg lett volna rémülve. Értetlenül néztem rá.
- Ha itt maradok, csak rosszabb lesz.
- Szét fognak szedni. - mondta már szinte könyörgően.
- Nem tudom, miért velem törődsz, de azért fognak szétszedni, mert a kezemet fogod. - mondtam keményen annak reményében, hogy megérti.
Elengedte a csuklómat és az ajtó bezáródott. A buszon szinte érezni lehetett a gyilkos szándékot. A fiúk aggódva nézték a fejleményeket, de én gyorsan megindultam a busz hátulja felé, kerülve bármiféle szemkontaktust velük. A középső ajtónál egy lány kigáncsolt és elestem. Lentről kiabálást hallottam. Nem néztem a fiúkra, de a szemem sarkából láttam, hogy valakit éppen visszafognak. "Induljon már el a busz." - fohászkodtam, addig nem akartam felállni.
Lassan elindultunk és feltápászkodtam a padlóról. Valami meleget éreztem a homlokomon és odanyúlva észrevettem, hogy vérzik. Bevertem a fejem  az egyik ülés sarkába. És a könyököm is felhorzsoltam. A dühtől és a félelemtől elvakítva megragadtam a hajánál fogva a mellettem ülő lányt, aki kigáncsolt. Ijedten felsikoltott és könnybe lábadt a szeme, ahogy a haját húztam.
- Unnie, mit művelsz?! Semmit sem tettem! - mondta megjátszott félelemmel.
Legszívesebben behúztam volna neki egyet, de mély levegővétellel lenyugodtam és elengedtem. Elindultam hátra.
- Ribanc... - hallottam a hangokat mögülem. Ökölbe szorított kézzel leültem. Az úton nem nyúltak hozzám többé, de mindenki a telefonját nyomogatta. Rettegtem attól, hogy milyen hírek kerülnek majd fel az internetre.
Ahogy megérkeztünk és felálltam, a gyilkos pillantások újra rám szegeződtek. A buszról leszállva könnybe lábadt a szemem. Nem bírtam tovább. Felszaladtam a szobába és azonnal bekapcsoltam a laptopot. Ahogy sejtettem. Az FT Island legnagyobb rajongói honlapján fent voltak a friss képek. Tisztán láthatták az arcom. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor megláttam egy képet, ahol éppen a lány haját fogom. Alatta ezt a szöveget olvastam:

"Erőszakos lány az FT Island közelében. Mi lesz az oppáinkkal? Majd mi megvédünk titeket."

A hozzászólásoknál ezt írták:

"Úgy hallottam, Seunghyun oppával jár!" 

Mellette egy kép, ahol éppen a kezemet fogja. "Oppa, csalódtam benned."

Nem akartam elhinni. Gyorsan kikapcsoltam a gépem és hátradőltem az ágyon. Minden porcikámban remegtem és rázkódtam a sírástól. Még csak 4 napja vagyok kint, de máris tönkreteszem őket. A fejem lüktetett és teljesen elgyengültem.

Végül álomba sírtam magam.