Hazaérve benyomtam a laptopom, amíg Unnie vacsorát csinált. Idejét sem tudom, mikor néztem szét rendesen az interneten. Egyedül Évivel beszéltem, hogy elsírjam neki a bánatom. Persze nem tudott együttérezni, hanem finoman közölte, hogy hülyeséget csinálok. Nem mondom, hogy nem volt igaza.
Beléptem Facebookra. Jót nevettem az FT Island csoport nekem szegezett üzenetein. Nem beszéltem velük, mióta kijöttem, de persze Viki mindenkinek beszámolt az "árulásomról". Aztán még jobban mosolyogtam, mikor elképzeltem, mekkorát fognak nézni, ha hazaállítok a fiúkkal. Biztosan kiugranak majd a bőrükből... ha túl fogják élni egyáltalán. Senkinek sem mondtam semmit, teljes meglepetést akartam. Visszaírtam az üzenetekre, majd megnéztem a NewS legújabb PV-jét, ami már vagy egy hete megjelent. Meghatódva néztem végig rajtuk. Az ázsiaiak tényleg a legjobbak. Elhatároztam, hogy meg kell tanulnom a táncot. ha Unnie nem lesz otthon.
Bejelölt az edzőtermes srác, Kwang In Ho. Visszajelöltem, mire szinte azonnal jött is egy üzenet: Pénteken találkozunk. :)
Megnyitottam a másik levelemet is. Anyától jött. Ez állt benne:
Lányom. Miért nem köszöntél el tőlünk, mielőtt elmentél? Ha hazajössz, mindenképp látogass meg minket. Az öcséd már nagyon hiányol. És úgy hallottam, apád Szöulban lesz néhány hónapig. Találkozhatnál vele.
Anya
Nem válaszoltam, inkább mérgesen kikapcsoltam a gépet.
Vacsora után filmet néztünk, de én nem sokat értettem belőle és őszintén, nem is nagyon figyeltem rá, de Unnie kedvéért mosolyogva leültem mellé.
A film utén már mentem volna zuhanyozni, mikor Unnie visszatartott.
- Várj még. A fiúk nemsokára jönnek.
- Mi? Ma TV-ben lesznek? - csodálkoztam.
- A nagy rohanásban el is felejtettem mondani, hogy fellépnek a Neverland-el.
A műsor, mint mindig, érdekes volt, rengeteg sikoltozó rajongóval. Néha megkérdezem magamtól, hogy ha annyira sikoltozni akarnak, azt máshol is megtehetnék és akkor a többiek talán hallanának is valamit.
Unnie szakmai megjegyzései mellett az én tapsikolásom igazán betegnek tűnt. A műsor után lezuhanyoztam és lefeküdtem. Nehezen tudtam elaludni, újra a levélre gondoltam. Vagy két óráig forgolódtam, mikor végre sikerült lenyugtatnom azzal, hogy holnap rámenfőzéssel levezetem a haragom. Még úgysem csináltam soha.
Korán reggel ajtócsukódásra ébredtem és innen tudtam, hogy Unnie elment. Álmos voltam még, de már nem akartam visszaaludni. A reggeli kávém mellett komótosan felöltöztem és kikerestem a ráment hozzávalókat. Mikor a legközelebbi boltban mindent megtaláltam, örültem, hogy Koreában nem kell több száz boltot átkutatni, hogy megkapjam, amit akarok. A pénztárnál lévő velem egykorú lány alaposan szemügyre vett, aztán tágra nyíltak a szemei.
- Te vagy az a bajkeverő, aki Song Seunghyunnal jár! - a kijelentése, vagyis inkább a kiáltása kíváncsi fülekre talált. A boltban minden szem rám szegeződött, én pedig próbáltam úgy tenni, mintha nem hallanám. Óvatosan kislisszoltam a boltból. Vagyis próbáltam, mert a fényképező tinik eléggé megnehezítették a dolgom. Úgy gondoltam, ha nem csinálok balhét, nem lesz semmi gond és néhány kép után lekopnak róla. De nem így alakult, szóval a boltból kiérve futásra váltottam, amíg valaki be nem rántott egy két épület közötti kis sikátorba.
- Seunghyun! - kiáltottam fel.
- Mit akartak tőled? - kérdezte, a mellettünk elszaladó lánybanda után nézve.
- Csak felismertek. - csóváltam a fejem lihegve.
- Ah... jól vagy? - nézett körbe rajtam.
- Persze... - bólintottam és kiléptem a járdára - De te mit keresel itt? Követtél engem?
- Dehogy! - tiltakozott - Vagyis nem egészen. Egy csomószor szóltam, de nem hallottál meg.
- Ah... bömbölt a zene a fülemben - vontam meg a vállam. - Mondani szeretnél valamit?
Próbáltam felvenni a mérges arckifejezésem a tegnapi nap miatt, de nem sikerülhetett, mert Seunghyun csak vigyorgott.
- Noona hazaugrott valamiért és furcsállta, hogy nem vagy otthon, én pedig mondtam, hogy megkereslek. Most úgyis Hongki hyung hangjával vannak elfoglalva.
- Valami baj van vele?
- A tegnap próbán túlságosan megerőltette és most nem tud rendesen énekelni - zsebre tett kézzel nekidőlt a falnak és fürkésző pillantást vetett rám.
- Mi az?
- Semmi... Nem érdekel?
- Miért érdekelne? - ráztam a fejem - Hongki hangja sűrűn elmegy vagy bereked, nem? Biztos hozzászoktatok már. - próbáltam lazára venni a formát.
- Akkor jó, ha nem érdekel. - ellökte magát a faltól és elindult, én pedig próbáltam nem figyelmet tulajdonítani a megjegyzésének - Menjünk.
- Hova?
- Ahova akartál menni.
- Hazamegyek.
- Akkor menjünk - mondta még egyszer és elindult.
- Mi? Te miért jössz? Nem akarom, hogy láb alatt legyél.
- Csak haza akartalak kísérni - nevetett.
- Ah... Akkor nem szóltam.
Úgy tűnt, egész úton jól szórakozik a durcás képemen, mert végig vigyorgott, pedig nem mondtam semmit.
Az ajtóhoz érve megfordultam.
- Köszi, hogy elkísértél, majd találkozunk - remegő kézzel - csak tudnám mitől remegett - kinyitottam az ajtót, de becsukni nem tudtam, mert Seunghyun kényelmesen besétált rajta.
- Öh... - köhécseltem, mikor megállt előttem - Segíthetek?
- Főzök veled - kikapta a kezemből a szatyrokat és a konyha felé vette az irányt.
- Nem kell segítened - ellenkeztem, mire mindent ledobott a pultra.
- Akkor majd tévézek.
- Vissza kéne menned próbálni.
- Ma már nincs több dolgom - nyomkodta szórakozottan a távirányítót. Majd mikor nem válaszoltam, hozzátette - Egy rajongónak örülnie kéne, ha kettesben van a kedvencével.
A "kettesben" szó hallatán tüzelni kezdett az arcom és inkább elfordultam, nehogy meglássa.
- Te mondtad, hogy szokjak le a rajongósdiról - motyogtam, miközben előkapartam a receptet a fiókból.
- Milyen szófogadó vagy - hallottam a hangját közvetlen a közelemből. Ahogy megfordultam, majdnem lefejeltem a mellkasát, amin úgyfent jól mulatott majd hátrált egy lépést, hogy a szemembe nézhessen.
- Hű, te aztán magas vagy - elfordultam, hogy megpucoljam a hagymát.
- Ha Magyarországra megyünk, bemutatsz minket a szüleidnek?
A kés megállt a kezemben, majd mély levegőt vettem, hogy lenyeljem a torkomban lévő gombócot.
- Arra semmi szükség. Nem fogok találkozni velük.
- Miért?
- Csak mert... Áu. - ahogy az arcomba lógó tincset próbáltam eltüntetni, a hagymás kezemmel sikeresen belenyúltam a szemembe - Jaj, nem hiszem el.
- Várj már! - fogta le a kezem, amikor már mindkettő kezemmel dörzsöltem - Mosd meg! - odavezetett a csaphoz és langyos vízzel kimostam a szemem.
- Ah, minden oké.
- Jól vagy? - két tenyere közé fogta az arcom, amitől a szívem leliftezett a gyomromba és vissza - Ah, nagyon vörösek lettek a szemeid.
- Semmi bajom - motyogtam és mikor úgy éreztem, kezdek elvörösödni, elrántottam a fejem és újra a hagyma felé nyúltam.
- Ezt majd én megcsinálom - ajánlotta fel.
- Oké - vontam meg a vállam. Ebben a pillanatban csengettek.
- Sukkie! - kiáltottam fel boldogan, mikor ajtót nyitottam.
- Szia! - mosolygott és megborzolta a hajam - Mit csinálsz?
- Rament főzök.
- Oh, te is itt vagy? - intett lazán Seunghyunnak, aki szúrós pillantással méregette a vendéget, aztán visszafordult a hagymához.
Odaálltam mellé, hogy kibontsam a többi zöldséget.
- Sukkie? - suttogta, hogy csak én halljam.
- Fogd be. Ez a beceneve, nem?
- Miért nem lesz máris a herceged? Hiszen ő az Asia Prince.
- Mi bajod?
- Semmi.
Kezdtem ideges lenni rá. Sukkie mellém állt és segített kibontani a zöldséges csomagot, amivel csak szerencsétlenkedtem.
- Köszi - motyogtam.
Megint csengettek. Örültem, hogy valami megtöri a számomra kínos csendet. Ezúttal Hongki érkezett, kezáben egy szatyor üdítővel.
- A többiek is egyenként érkeznek? - kérdeztem cinikusan.
Amikor Hongki nulla segítőkészséggel leült egy székre, hogy bámuljon minket, megelégeltem a dolgot.
- Oké... Ez így nekem elég kényelmetlen, szóval nem lehetne, hogy inkább tévézzetek, vagy valami?
- Én segítek! - háborgott Seunghyun.
- Húsz perce ugyanazt a hagymát vágod.
- Megleszel? - nézett rám Sukkie, mire bólintottam - Oké. Akkor várom az eredményt. - Elvigyorodott és a még mindig engem bámuló Hongkit magával rángatva kiment a nappaliba. Örültem, hogy legalább ő nem tekint ennyire gyereknek. Seunghyun nem mozdult, mire kérdően ránéztem. Sértődötten lecsapta a kést és kivonult a többiekhez.
Így tényleg sokkal gyorsabban haladtam és a végeredmény is meglepően jó lett. Délutánra az egész bagázs odacsődült és a hat fiú akkora hangzavart csinált, hogy nem tudtam normálisan beszélni Unnieval. Mikor éppen kivittem a tányérokat, Hongki Minarival kiabált, mert az átkapcsolt egy T-Ara fellépésről egy főzős műsorra. Úgy tűnt, a hangjának kutya baja.
Inkább tálaltunk, amivel elértük, hogy az asztalhoz üljenek, mint a kisangyalok. Minarinak szedtem először, mert már nem bírtam tovább nézni a csirkére éhező szemeit. Kedvességem hatalmas mosollyal jutalmazta, amitől még a Déli sark is megolvadna.
- Hmmm! - hümmögött, én meg közben szedtem a többieknek is.
- Oh! Nem is rossz! - paskolta meg a hátam Sukkie, mikor leültem mellé.
- Tényleg ízlik? - pislogtam a többiekre, akik bőszen bólogattak. Aztán észrevettem, hogy véletlenül Sukkie és Seunghyun közé kerültem. Velem szemben pedig Hongki pislogott rám.
- Mi az? - kérdeztem.
- Huh? - észbe kapott és a tányérjára nézett - Ez finom...
- Örülök.
********
Reni és Suk hyung olyan jól megvoltak, hogy úgy éreztem, a többieket észre sem veszik. Hongki hyung egy idő után felállt az asztaltól.
- Reni, beszélhetnénk?
- Huh? Persze. - az asztalon mindenki feléjük nézett.
- Ha lehet, négyszemközt.
Reni értetlen arccal felállt és Hongki hyung nyomában kiment az ajtón.
- Miért nem lehet előttünk beszélni? - Minhwan hátradőlt a székkel, hátha az ablakon át kilát az előszobába.
Néhány perc elteltével visszajöttek és szó nélkül leültek az asztalhoz.
- Na? - tette Hongki vállára a kezért Jonghun - Megkérted a kezét?
- Miről beszélsz?! - kiáltott hyung dühösen. Majd szétvetett a kíváncsiság és ide-oda kapkodtam a fejem kettejük között. A többiek hamar túltették magukat rajta és újra elkezdtek zajongani. De nem kerülte el a figyelmem, hogy néha Reni lopva ránéz Hongkira, hyung pedig csak bólint neki és tovább beszélget Noonával. Suk hyung próbált beszélgetni, de ő csak hümmögött és a megmaradt ráment piszkálta. Most rajtam volt a sor. Egy határozott mozdulattal felállítottam és magammal ráncigáltam a nappaliba.
- Hé! Mi bajod? Seunghyun!
- Ezt én kérdezhetném! Mi volt ez a titkos párbeszéd Hongki hyungal?
- Semmi közöd hozzá! - kiabált - Egész nap ilyen furcsán viselkedsz, miért kéne bármit is elmondanom?
- A te hibád! Miért viselkedsz így?
- Na persze. Ha nem tartanál egész napos egyszemélyes bámulóversenyt, én is nyugodtabb lennék!
- Mi?!
- Azt hitted, nem veszem észre? Folyton csak Sukkiet bámultad olyan gyilkosan, ahogy csak tudtad. Ennyire zavar, hogy jól megvagyunk?
- Nem zavarna, ha nem csinálnátok ilyen feltűnően.
- Feltűnően?! Ne haragudj, hogy végre találtam valakit, aki nem gyerekként bánik velem.
- A hajborzolás nem ide tartozik? - úgy éreztem, túlfeszítem a húrt, de a szavak csak úgy jöttek belőlem.
- Talán féltékeny vagy, hogy nem rád figyelek? Miért nem mondod ki, hogy szeretsz?!
- Soha nem tudnék egy olyat szeretni, mint te! - mire észbe kaptam, már kimondtam, amit nem akartam. Ezt a hazugságot.
- Persze, hogy is szerethetnél egy senkit, aki idolokkal játszadozik... - a szemei megteltek könnyel. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, aztán kiszaladt az ajtón. Csak ott álltam megsemmisülten és legszívesebben visszapörgettem volna az időt, hogy ne így alakuljon. Ha nem szeretném őt ennyire, most nem sírna.
*******
- Megőrültél?! - löktem a falhoz - Fogalmad sincs, miről van szó! Hogy mondhattál neki ilyet?!
- Hyung, akkor miért nem mondod el? - JaeJin megállt az ajtónál és a szemembe nézett.
- Nem mondhatok semmit!
- Jó érzés, hogy van egy közös titkotok, mi? - nem akartam hinni a fülemnem. Megragadtam Seunghyun felsőjét és a falnak nyomtam.
- Hyung, szereted őt, igaz? - elakadt a lélegzetem és görcsbe rándult a gyomrom. Hogy tagadhatnám le?
- És akkor veled mi van? - Geun Suk, aki eddig még egy szót sem szólt, megállt mellettem és Seunghyunra nézett - Annyira elvakít a gyerekes féltékenység, hogy nem látsz a szemedtől.
- Ha nem udvarolnál neki ilyen látványosan, sokkal könnyebb lenne! - Geun Suk hosszas pillantást vetett rá, majd megcsóválta a fejét.
- Én nem szeretem őt. Nem szerelemből. Azért vagyunk meg ilyen jól, mert nem idegesítem azzal, hogy minden percben a nyomában vagyok és nem kezelem gyerekként. Tényleg nem veszitek észre, mennyire az idegeire mentek? Ha tényleg szeretitek őt, legalább ezt tudnotok kellene!
******
Megsemmisülten álltam az ajtó előtt és a kiszűrődő szavak a fejemben visszhangoztak. Csak annyira volt erőm, hogy egy bokor mögé bújjak, mikor kicsapódott az ajtó és Hongki dühösen csörtetett ki rajta.
- Várj már! - ment utána Jonghun. Hongki beszéllt Jonghunnal a kocsiba és elhajtott.
- Hé! - kiáltott utánuk Jin és Minhwan. - Mi hogy fogunk hazamenni?!
- Majd én hazaviszlek titeket - Unnie a kocsikulccsal a kezében kiszaladt a házból - Nem vagytok már gyerekek, miért harcoltok óvódás módjára? Hogy akartok így megvédeni valakit? Ki tudja, hova ment most Reni... Gondolkozzatok már, mielőtt valamit is csináltok!
Mivel ez inkább csak Seunghyunnak szólt, szótlanul ült be a kocsiba és a többiek követték őt.
Mikor elhajtottak, kibotorkáltam az utcára és elindultam valamerre, ahol biztosan nem találkozok senkivel. Közben eleredt az eső, amiből később hatalmas vihar lett. Csuromvizesen leültem egy játszótéri hintára és szabadjára engedtem a könnyeimet.
Komolyan Jonghun csak néha szólal meg de akkor
VálaszTörlésse mond szinte semmi értelmeset XD
"Megkérted a kezét?" ennél a résznél kitört
belőlem a nevetés xDD
Reni szörnyű vagy hogy így zársz le egy fejezetet
depis leszek T___T