1. fejezet

A nevem Reni. 19 éves vagyok, újságíró. Egy olyan munkám van, amire még néhány éve nemet mondtam volna. Miért? Mert utáltam az embereket, akik pletykákat terjesztenek azokról, akiket szeretek. Bár ez az én esetemben nem volt gyakori, ugyanis Ázsia fan vagyok, amelyről nem sokat írnak a helyi újságok. Az ezzel foglalkozó cikkeket mind külföldi újságírók írták és a magyarok csak engedélyt kérve lefordítják azt. Ezek a cikkek segítik Ázsia népszerűvé válását és leginkább Korea iránt nagy az érdeklődés.

De mégis újságíró lettem. Olyan emberré váltam, akit utálok. Ha meghíúsul az álmod, nem tudod mitévő légy. 15 éves korom óta keményen tanultam koreaiul, hogy egyszer kijuthassak és forgatókönyvíró legyek. Az ázsiai filmek rengeteg dolgot megtanítottak nekem, amiknek köszönhetően jobb ember lettem. Én is ilyen történeteket akartam írni. De ha 18 évesen hirtelen egyedül maradsz, nem biztos, hogy azt teheted, amit szeretnél. A legjobb barátnőm, Évi, aki mindig mellettem állt, segített bejutni egy újságíró céghez fél évvel ezelőtt. Mivel a szülei ott dolgoztak, ő is odakerült, miután 18 lett. Nagyon élvezi a munkát és ezzel nekem is sokat segített. Viszont megeskedtem magam, hogy soha nem írok hazugságokat. Így kerültem az egyik legalacsonyabb fizetésű osztályra, ahol szépségápolási és étkezési tanácsokról kellett írnom. Az állásinterjún senkinek sem tetszett a "csakis igazat írok" elvem és megkérdezték, akkor mégis miért akarok újságíró lenni. Évi előtte megparancsolta, hogy legyek előzékeny és kedves, így a kérdés által keletkezett dühömet lenyelve csak ennyit mondtam: Mert szeretek írni. Ami igaz is volt, de úgy gondolták, ezt az igényemet azzal is kielégíthetik, ha beraknak egy alacsony osztályra, alacsony fizetéssel.

A munkámat azért még élvezem, mert keményen dolgozom és mindenki felnéz rám az osztályon. Vagy csak úgy tesznek. Itt soha nem lehet tudni. Azt mondják, imádnivalóak a cikkeim, amiért úgy beleélem magam. Hát, mert forgatókönyvíró akartam lenni, nem csoda, én mindenbe beleélem magam. A dícséreteknek hála nőtt az önbizalmam. Eldöntöttem, hogy megállom a helyem ebben a világban és így fogok egyre magasabb és magasabb helyre jutni. De még csak gondolni sem mertem volna, hogy az a bizonyos magasabb hely teljesen másképp vár rám, mint ahogy elképzeltem. És így talán az álmomhoz is egyre közeledtem.

************************

Péntek reggel csörgött a vekkerem. Abban a tudatban, hogy ez az utolsó munkanapom, boldogan keltem ki az ágyból. Megittam a szokásos kávémat és elindultam.

Ahogy beértem, meg is torpantam, mert szúrós pillantásokkal találtam szemben magam. Körbenéztem és mindenki engem bámult, ami enyhén szólva zavaró volt. Miközben az osztályigazgató irodája felé tartottam, hogy bejelentsem az érkezésem, próbáltam nem törődni a rám szegeződő tekintetekkel. Arra gondoltam, biztos megint fogkrém maradt a számom, vagy kócos vagyok. De az iroda elé érve belenéztem az elsötétített ablaküvegbe és mindent rendben találtam magamon. Pedig nálam aztán nem lenne meglepő. Egy vállrándítással bekopogtam és beléptem az ajtón. Az igazgató széke háttal volt nekem, de láttam az őszülő hajjal borított feje búbját.

• Igazgató úr. - szóltam, mire lassan megfordult.
• Renáta... - semmi jót nem vettem ki a hangjából. Amúgy is féltem ettől az embertől, de most szabályosan kirázott a hideg. Még jobban megrémített az egyre jobban összehúzódó szemöldöke. - Talán jött nekem esdekelni?
• Esdekelni? - kérdeztem vissza bátortalanul. - Mármint bocsánatot kérni? Miért?
• Szóval miért.... Hát ezért. - előhúzott egy női magazint, ami a hajápolásnál volt kinyitva. Rámutatott az oldalon lévő cikkre, amiben felismertem a saját írásomat.
• De hisz ez az én cikkem. - jegyeztem meg teljesen ártatlanul. - Hogy kerül ebbe a lapba?
• Én is ezt szeretném kérdezni. Ez a magazin a mi lapunkkal együtt szokott megjelenni. - ráncolta össze még jobban a szemöldökét, aminek a következtében egy kis gödröcske keletkezett az orra felett. - Mi ez pontosan? - és rábökött a cikk végén álló névre. Nem az én nevem volt.
• Ez meg... - kerekedett ki a szemem.
• Megmagyarázná? - kérdezte kimérten.
• Nem igazán értem. Azzal gyanusítanak, hogy loptam a cikket? - hápogtam felháborodva.
• Nem tudok mást elképzelni.
• Miért pont én? Ő is ellophatta!
• Ez a nő az egyik leghíresebb cikkíró. - nevetett gúnyosan az igazgató. - Kizárt, hogy ilyet tegyen.
• De nem én voltam! - emeltem fel a hangom.
• Mivel bizonyítja? - kérdezte a férfi széttárva a karjait. Úgy tűnt, nagyon élvezi a helyzetet, mert még csak szóvá sem tette az előbbi kiabálásomat.

Kopogtattak az ajtón.

• Szabad! - vakkantotta oda idegesen az igazgató, mert éppen félbeszakították az örömperceit.
• Igazgató úr! - loholt be az ajtón egy asszisztens, akit én csak látásból ismertem. - A koreai tolmács, aki a külföldi cikkíróval ment volna Szöulba, balesetet szenvedett és kórházban van.
• Mi?! És mikor épül fel?
• Minimum két hónap. Nem tudjuk elküldeni Koreába.
• Ez igaz.... Máris kitalálok valamit.

Az asszisztens várakozva nézett rá. Az igazgató szemei hirtelen rám ugrottam, amitől görcsbe rándult a gyomrom.

• Maga fog elmenni. - jelentette ki, rám szegezve kövér ujjait.
• Tessék?! - hüledezett az asszisztens, én pedig félrenyeltem és éppen megfulladni készültem. - Uram, hiszen csak keresnünk kell gyorsan egy másik tolmácsot.
• Miért tennék ilyet? Maga... - nézett rám. - Beszél koreaiul, igaz?
• Eh? Ah, ööhm....igen. - dadogtam. - De hiszen éppen most...
• Remek. Akkor hasznosíthatja is a tudását. Elmegy és bebizonyítja, hogy jó újságíró és elhiszem, hogy nem lopta el a cikket.

Megsemmisültem álltam ott. Én? És Korea? Erre vágytam egész életemben, de...

• Mégis milyen témáról lenne szó, igazgató szó? - kérdeztem elhaló hangon.
• Mostanában kezd egyre híresebbé válni a koreai szórakoztatóipar. Egy bandát kell meginterjúvolnod. A nevükre nem emlékszem, engem ez az egész hidegen hagy, de felkérést kaptunk. Ugye tisztában vagy vele, hogy te leszel az első, aki közvetlen cikket ír róluk? Vedd megtiszteltetésnek.
• Mármint énekes banda? - kérdeztem már szinte suttogva. Az igazgató önelégült mosollyal bólintott.
• De hisz én még soha... - kezdtem bele, mire a férfi felemelte az újságot fenyegetésként.- Rendben....elmegyek.
• Helyes. Holnap indulsz. - jelentette ki, én pedig halkan felnyögtem. Már másnap?

Aznap szinte semmire sem tudtam koncentrálni. Szerencsére Évi kisegített, amikor éppen leégetni készültem magam.

Mikor mindent elmeséltem neki, tátott szájjal hallgatott. Persze nem hitte el, hogy én loptam a cikket. Annak pedig, hogy kimegyek jobban örült, mint én. Akkor még nem voltam képes feldolgozni.

Este félkábultam és fáradtan értem haza. Robot módjára megvacsoráztam és elkezdtem csomagolni. Másnap délben indult a repülő. Már előre féltem a 16 órás utazástól és a moszkvai átszállástól. Eddig még csak Európán belül utaztam.

Remegő kezekkel raktam el a kedvenc bögrém, amit mindenhova magammal viszek. Amikor egy tartalék tányért akartam elpakolni, kiesett a kezemből és eltört. És még az ujjamat is szerencsésen elvágtam vele, ahogy feltakarítottam a földről. Mély levegőt vettem és megpróbáltam lenyugodni. Így azért mégsem indulhatok útnak, még a végén nem is fogok eljutni oda az idegességem miatt. Mondjuk eltévesztem a gépet, vagy ilyesmi. Amúgy is esetlen vagyok ilyen téren, hiába utaztam már többször is.

• Képes vagyok rá. - mondogattam magamnak. Elmosolyodtam és sokkal nyugodtabb lelki állapotban folytattam a csomagolást.

Másnap reggel az izgatottság korán felkeltett. Szép lassan elkészültem. Este még megpróbáltam kérdéseket kreálni a fejemben, de nem sikerült. Gőzöm sem volt, mit kellene kérdeznem. Talán jobb lesz majd, ha valamit tudni fogok a bandáról. Mi az, hogy még egy szót sem mondtak róluk? Még jó, hogy annyi felelősségérzet van bennük, hogy az utamat és a szállást fizetik. Nem is lett volna pénzem kimenni.

A repülőtéri várakozás alatt sok dolgon gondolkodtam. Ha nem sikerül az interjú, biztosan kirúgnak. Gyorsan elvetettem ezt a végződést, mivel a szívem hirtelen kétszer olyan gyorsan kezdett el verni.

A repülőút mondhatni nyugodt volt. Nem első osztályon utaztam, de minden ülésben volt kistévé és egy csomó film rajta, amik közül volt japán is, amiben Horikita Maki játszott. Illetve találtam még rajta rengeteg számot is, ázsiakkal együtt. Nagyon megörültem, de persze a kedvenceimből csak néhány volt. Szóval az mp3-amon hallgattam NewS-t, Ft Islandot, és Jang Geun Suk-ot leginkább, így nem kellett a mellettem ülő párt hallgatnom, akik egész úton nem akartak elhallgatni, aludni is alig aludtak. Így én is nagyrészt ébren voltam, apróbb alvásokkal próbáltam pihenni, de nem nagyon sikerült.

Fellélegezve szálltam le a moszkvai reptéren és először megkerestem, hol kell átszállni. Aztán vettem valami ételt és leültem egy padra. Nem kellett sokat várni a csatlakozásra és újra a repülőn ültem. Hajnalban érkeztünk meg, de valami probléma volt a landolásnál, így csak reggel 7 óra körül jutottam le a gépről. Ennek cseppet sem örültem, mert azt hittem, le tudok egy kicsit pihenni a szállodában, de 8-ra kellett találkoznom a banda menedzserével, így leültem a reptéren és vártam. Rajzolgatással ütöttem el az időt, ami hamar el is repült. 8 óra fele elkezdtem nézelődni és meg is láttam egy lányt, aki egy 'Renáta' feliratú táblát tartott a magasba. Olyan 20-30 év körüli lehetett, 25-re tippeltem.

• Unnie, én vagyok Renáta. - kiáltottam.
• Szia, beszélsz koreaiul, igaz? - kérdezte mosolyogva, mikor odaértem hozzá.
• Nae. - mosolyogtam vissza.
• A nevem Neol Eun Sun. Nyugodtan tegezz. Gyere, máris indulunk és bemutatlak a csapatnak. - ezzel belémkarolt és elindultunk. - Szóltam nekik, hogy jössz, remélem már elkészültek. Amilyen lyukas az agyuk, úgy sejtem, hogy elfelejtették, mert amikor fél órája felhívtam őket, még szólt a zene, biztosan gyakoroltak. Ilyen korán reggel. - csacsogta és ásított egy nagyot. - Először kedden lesz egy nyilvános sajtókonferencia, aztán a hét végén pedig a személyes interjúk. Ezért egy kicsit csodálkoztam, mikor azt mondták, hogy már vasárnap megérkezel. - eközben megérkeztünk az autóhoz. Bólintottam.
• A drága főnököm – kezdtem egy kis szarkazmussal a hangomban – semmiről sem tájékoztatott.
• Legalább egy kicsit körbe tudsz nézni Szöulban. Ha szeretnéd, elmegyek veled. - mosolygott.

Az úton nagyon jót beszélgettünk. Megtudtam, hogy 26 éves és van barátja. Örültem, hogy ilyen nyitott velem, hiszen mégiscsak egy újságíró vagyok. Nem is voltam ideges.

Megérkeztünk és kiszálltam. Az ügynökség neve FNC Music volt, egy kicsit ismerősen csengett, de nem nagyon foglalkoztam vele.

A folyosón, a próbatermük felé haladva elmondta, hogy a legújabb albumukról lesz szó a sajtókonferencián. Még mindig nem voltam ideges, csak amikor elhallgatott és a terem felé közeledtünk. Elkezdtem a földet bámulni, ennek következtében bele is ütköztem Unnie-ba, mikor megálltunk. Az ajtó mögül nevetés és zene hangja szűrődött ki. Eun Sun kopogott, mire a zaj elhalkult.

• Nae. - szólt ki egy hang.
• Sziasztok fiúk. Meghoztam a magyar újságírónőt. - azzal beléptünk, de én még mindig a cipőm orrát bámultam.
• Ah, unnie, azt nem mondtad, hogy lány jön. Ki kellett volna öltöznöm. - a hang valahogy ismerős volt.
• Miről beszélsz? Miért nem vagytok készen? - reklamált unnie. - Miért vagytok még a gyakorló ruhátokban? Az első benyomás a legfontosabb!

Én erőt vettem magamon, kibújtam unnie háta mögül és felnéztem.

• Annyeong. - köszönt rám egy széles vigyor és egy barna szempár.

Megfagytam a döbbenettől és kikerekedett a szemem.

• Lee.... Hon....i... - csak ennyit tudtam kinyögni elsőre, aztán... - Te Lee Hong Ki vagy. - mutattam rá óvódás módjára, mintha meg akartam volna győzni őt róla.
• Mi? - pislogott a két szempár. - Én is tudom. - majd a meglepett arc újra elmosolyodott és levette a fejéről a törölközőt, így végre láthattam az egész arcát.
• Noona, nem mondtad neki, hogy kikhez jön? - hallottam egy újabb hangot, majd körbenéztem.
• Song Seung Hyun.... - tátottam el a szám. Aztán lassan körbenéztem a kisméretű teremben és egyre több személyt véltem felismerni.
• Oh? Azt hittem, tudja. Nem tudtad, Reni? - kérdezte, de én nem voltam képes reagálni.
• Ft Island.... - nyögtem és odaszaladtam az ajtóhoz, amin ez állt: Ft Island próbaterem. Hát persze. Nem képzelődöm. Újra a fiúkra néztem és megdörzsöltem a szemem. Ők csak néztek rám, mint egy félőrültre. Becsuktam a szám.
• Unnie... Vagyis az Ft Islandal kell interjút készítenem? - mutattam Hong Ki mellkasára. - Nekem? - mutattam az orromra.

Nem bírták tovább. A fiúk hahotázásban törtek ki.

• Egy újságíró, aki nem ismeri az interjúalanyt. - nevetett könnyes szemmel Jong Hun.

Megpróbáltam összeszedni magam.

• Itt van előttem a kedvenc bandám. - kezdtem fel-alá járkálni, észre sem véve, hogy hangosan beszélek. - Én pedig nevetség tárgyává teszem magam. - Mély levegővételekkel próbáltam lenyugodni. Megálltam és mindenkit szemügyre vettem.
• Tényleg ők azok. - jelentettem ki.

A fiúk abbahagyták a nevetést, vagyis megpróbálták. Minhwan még mindig rázkódott egy kicsit. Biztos nagyon erőlködött.

• Hányszor mondod még ezt el? - Jaejin csípőre tett kézzel, mosolyogva megcsóválta a fejét. - Nem találkoztál még hírességekkel? Újságíró vagy, nem?
• Eddig csak szépségtanácsokról írtam. - mondtam. Még mindig nem volt valami erőteljes a hangom, vagyis leginkább egy egér cincogásához hasonlított. Újra nevetésben törtek ki.
• Aigoo.... ez jó móka lesz. - lépett előre Hongki a fiúkra nézve. - Úgy érzem, élvezni fogjuk ezt a beszélgetést. - Aztán rám nézett. - Te.... a rajongónk vagy?
• I...igen. - leheltem, mire elvigyorodott.
• De... - közeledett felém, törölközöjét a nyaka körül fogva. - Hogy lehetsz ilyen fiatal? - majd lehajolt és alaposan végigmért. - Hány éves vagy? - kérdezte, amikor éppen a hátamat tanulmányozta.
• 19...
• Huh? 19? - bukkant elő hátulról és újra elvigyorodott. - Értem... tényleg jó móka lesz. - nem értettem, mit tart ennyire szórakoztatónak, én éppen nem kaptam levegőt. - Ah... - nézett a hátam mögé. - Itt a hatodik tag.
• Eh? Hatodik? - megfordultam. - Nem lehet... - a fiúk újra kuncogni kezdtek.
• Ő lenne az? - egyik sokkból a másikba zuhantam. Jang Geun Suk állt az ajtóban. - Nem túl fiatal egy ilyen interjúhoz?
• Oh? Ugye? Képzeld, még csak 19 éves... - mondta beleéléssel és nagy vigyorral a száján Jonghun.
• 19? Tsch... - húzta el a száját Geun Suk. - Rendben lesz?
• Persze, persze. - bólogatott erősen Hongki, de én még mindig nem kaptam levegőt és ezen az sem segített, hogy Hongki a fejemre tette a tenyerét, mintha egy kutya lennék és megpaskolta. Esküszöm másnak ezért kitekerem a csuklóját, de nála csak egy nyögésre és egy összerándulásra voltam képes, mire ijedtében lekapta rólam a kezét.
• Elég furcsa reakciód vannak. - mondta vádló arckifejezéssel, a csuklóját szorongatva, mintha fájt volna neki valami.
• Mert a rajongótok vagyok. - mondtam remegő hangon. Azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán meg tudok szólalni.

'Itt van előttem az Ft Island és Jang Geun Suk. Interjút kell készítenem velük.... amikor megszólalni nem vagyok képes.' Fohászkodva felnéztem a plafonra. 'Mi lesz így velem?'