Reggel ajtócsukódásra ébredtem, ami szokatlan, mivel vasárnap volt és olyankor Viki nem megy sehova. Álmosan ültem fel az ágyon, amikor beszédhangokat hallottam. Vagyis hozzánk jött valaki. Visszahuppantam a párnára arra gondolva, biztos valami futár vagy a gondnok, de aztán a hang kezdett ismerős lenni.
- Hongki? - ráncoltam a szemöldököm. Odalopakodtam az ajtóhoz és résnyire kinyitottam. De addigra már el is mentek. Több sem kellett, magamra kaptam a kabátom, és úgy ahogy voltam, pizsamában utánuk eredtem.
- Nem vagyok normális - könyveltem el magamban, mivel december közepe volt és olyan -15 fok lehetett. De a barátnőm soha nem megy randira anélkül, hogy bejelentené, és bosszantott hogy titkolja. A telefonom természetesen magammal hoztam, így gondoltam, megér egy próbát ha felhívom. Közben úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy az utcán mindenki engem bámul. Megértem őket. Nem mindennapi látvány egy pizsamában, csizmában és nagykabátban, egy kuka mögött gubbasztó ember. Mikor megálltak a zebránál, felhívtam és vártam a reakcióját. Mivel messze volt, nem hallottam mit mond, csak annyit láttam, hogy idegesen toporzékolva mutatja a telefonját Hongkinak. Aztán felveszi.
- Szia, Reni! - szólt bele feltűnően halkan.
- Te meg hol vagy? Nem mondtad, hogy ma elmész valahova - lekuporodtam a kuka mögé és onnan leskelődtem. Ahogy láttam, hezitált.
- Túl sokáig aludtál, unatkoztam és eljöttem a könyvtárba - válaszolta suttogva, mire leesett az állam.
- Oh, értem. Meddig maradsz?
- Nemtudom, most eléggé belemerültem a tanulásba...
- Akkor elmegyek én is - vágtam rá - Egyedül unalmas itthon - Viki ijedtében majdnem elejtette a telefont, aztán láttam hogy Hongki tátog neki valamit.
- Nem kell! Szóltam Seunghyunnak, hogy menjen el hozzád. - Hongki előkaparta a telefonját és dobott egy sms-t.
- Ah, vagy úgy. Akkor ne maradj sokáig.
- Oké, szia!
- Te kis.... - sziszegtem a fogaim között, amikor leraktam a telefont. Nem zavart volna, ha csak simán elmennek randizni, de miért hazudott? Amikor átértek a zebrán, utánuk eredtem, és tisztes távolból tovább követtem őket, hol egy tábla, hol egy járókelő mögött elbújva. Egy ideje sétáltak már, és még mindig nem álltak meg sehol. Én pedig kezdtem fázni. Aztán megálltak egy mozi előtt és izgatottan beszélgetni kezdtek.
- Áh, szóval közös mozizás! - bólogattam hunyorogva, de a következő pillanatban megcsörrent a telefonom, és valamiért állati hangos volt, szóval fedezékbe kellett vonulnom. Seunghyun volt az.
- Hol vagy? Itt állok a házatok előtt! - szólt bele azonnal felháborodottan.
- Mit keresel nálunk? - kérdeztem vissza, aztán egy hatalmasat tüsszentettem.
- Hogyhogy mit? Hongki hyung írt nekem, hogy jöjjek át, mert vársz! - akkor leesett hogy az előbb kinek is írt Hongki a zebránál.
- Az az alak.... - néztem feléjük, de már sehol sem voltak - Hova tűntek?
- Kik? És te mégis hol vagy? Kezdek fázni! - annyira elgondolkoztam, hogy el is felejtettem, hogy Bob a házunk előtt fagyoskodik.
- Öhm... Én itt vagyok a... - néztem körül, de pechemre nem volt rajtam a szemüvegem és nem tudtam elolvasni a sarkon lévő táblát - Ahjussi! - szólítottam le egy idősebb férfit - Megmondaná, hol vagyok?
Először furcsán nézett rám, aztán megmondta az utca nevét, ami kicsit sem volt ismerős.
- Hogy kerültél oda?
- Alvajáró vagyok.
- Mivan?!
- Ah, nem fontos, majd elmondom, inkább mondd meg, hogy jutok haza! - torkolltam le, mert kezdett kényelmetlenné válni a helyzet, mivel egy csomóan engem bámultak. Egy elég forgalmas helyen voltam.
- Maradj ott, ahol vagy, máris utánad megyek. Nem hiszem el... - morogta, és lerakta a telefont.
- Aish! - toppantottam egyet mérgesen, aztán tüsszentettem. Majd ismét.
Olyan 10 perc múlva megállt egy taxi a járdánál és kiszállt belőle Seunghyun, majd mondott valamit a sofőrnek. Én előbújtam a rejtekemből - egy szélvédett helyre álltam - majd megpróbáltam nem törődni Bob döbbent tekintetével.
- Mit keresel itt? És miért vagy pizsamában? - kezdett faggatni, de válaszolni nem tudtam, mert egymás után hármat is tüsszentettem és kezdtem igazán vacogni. Behúzott a taxiba és megparancsolta a sofőrnek hogy hajtson olyan gyorsan, ahogy csak tud.
- Azért nem ilyen vészes a helyzet - nyugtatgattam, amikor otthon bebugyolált két pokrócba és csinált forrócsokit, de nem igazán hallgatott rám.
- Akarom tudni, mit kerestél -15 fokban, pizsamában a város közepén? - nyújtotta át a bögrét és leült mellém a kanapéra.
- Nyomoztam - fújtam meg a forrócsokit.
- Minden világos... - bólintott.
- Örülök.
- És megtudhatnám, mi után nyomozott a barátnőm? - feszegette tovább a témát.
- Most mondd, hogy üldözési mániám van, de szerintem Hongki és Viki titkolnak valamit előttem. Ma reggel elmentek és mikor követtem őket, felhívtam Vikit, aki azt mondta, könyvtárban van. Pedig randira mentek. És nem akarják hogy tudjak róla...
Seunghyun türelmesen végighallgatott, aztán fáradtan sóhajtott.
- Üldözési mániád van. - jelentette ki, mire idegesen fújtattam - De komolyan!
- Te tudsz valamit! - támadtam le, mire a szemembe nézett.
- Tudok. De nem mondok semmit.
- Ah, nem hiszem el! - háborodtam fel.
- Ez a büntetésed azért, amit ma csináltál.
- Dehát nincs semmi bajom... - motyogtam, aztán megint tüsszentettem. Nem sikerült meggyőznöm, szóval inkább csendben megittam a forrócsokit, hátha megszán, és elmondja, mire fel ez a nagy titkolózás. De azt várhattam, mert semmit sem mondott, csak leült az asztalhoz egy üres kottalappal és elővette a gitárját.
- Mit csinálsz? - hajoltam fölé kíváncsian.
- Megpróbálok írni valamit - mondta, fel sem nézve a lapjáról.
- Oh, vagy úgy - bólintottam mosolyogva és visszaültem a kanapéra, majd lehalkítottam a tévét és elővettem egy könyvet.
- Mit csinálsz? - nézett rám csodálkozva.
- Gondoltam, ilyenkor nem kéne zavarnom téged - hosszasan nézett, aztán elnevette magát, majd intett a fejével, hogy menjek oda.
- Megnézed?
- Eh? De én nem is értek hozzá - ültem le az egyik székre - Milyen dalt írsz?
- Titok - vigyorgott, mire felhúztam az orrom - Élvezet téged idegesíteni - nevetett.
- Valahogy rájöttem - morogtam és az állam a karomra támasztva néztem, ahogy tovább írja a dalt. Olyan más embernek tűnt, mintha teljesen kizárta volna a külvilágot és csak a dallamokra és a gitárjára koncentrált. Úgy húsz perce nézhettem, amikor felpillantott rám és abban a pillanatban rémülten lerakta a ceruzát.- Hé! Jól vagy? - kérdezte, leguggolva elém.
- Miért? - értetlenkedtem, és csak akkor vettem észre, hogy folyik rólam a víz, hogy végigsimította a kezét az arcomon.
- Te nem érzed, hogy lázas vagy? - döbbent le. Most hogy mondja, kezdtem egy kicsit furcsán érezni magam. És arra is rájöttem, hogy rázott a hideg.
- Oh, ez... - kezdtem, de félbeszakított.
- Lefeküdni! Most - parancsolt rám.
- Igenis - bólintottam szomorúan és bekullogtam a szobába. Tényleg kezdtem egyre rosszabbul lenni, de ezt a világért sem vallottam volna be. Hiszen egyszer már voltam kórházban, nem akartam még egyszer bekerülni.
Ahogy lefeküdtem és nyakig betakaróztam, Seunghyun hozott egy bögre gőzölgő teát és gyógyszert, és nem mozdult, amíg nem vettem be és a szeme láttára meg nem ittam a teát. Aztán szinte azonnal elnyomott az álom, talán a gyógyszer miatt.
Mikor felkeltem, csurom víz voltam, és szörnyen melegem volt.
- Jobban vagy, Reni? - szólított meg Viki, aki az ágyam mellett ült és a kezem fogta.
- Tudod, nem haldoklok vagy ilyesmi - néztem a kezemre, mire gyorsan elengedte.
- Ani! Rémálmod volt, mert össze-vissza kapálóztál és beszéltél.
- Ah, vagy úgy...
- Seunghyun hívott, hogy beteg lettél, mert minket követtél reggel.
- Mivan? - ültem fel hirtelen és megszédültem - Miért mondta el?
- Reni... - kezdett bele - Én nem akartam hazudni vagy ilyesmi, de tudod, nemsokára itt a Karácsony, és...
- Ah... Aaaaah! - csaptam a homlokomra. Én hülye, rögtön komplikálok. Vagyis most feleslegesen lettem beteg - És Hongki?
- Kint van, a többiekkel.
- Többiek? - csodálkoztam, mire kinyílt az ajtó és beesett rajta az FT Island - Hja! Miért kellett mindenkit idecsődíteni? Csak megfáztam!
- Ne haragudj, hogy aggódtunk! - vágott vissza Jin, mire hitetlenül elnevettem magam.
- Még mindig lázas - tette a kezét homlokomra Hongki.
- Majd elmúlik! - rántottam el a fejem - Nem minden nap kapok életveszélyes tüdőgyulladást, ez csak egy sima megfázás! - ismételtem magam.
- Ezt nem tudhatod! - korholt le Seunghyun komor arccal.
- Jólvan, megértettem - motyogtam.
- Soha nem változol - csóválta a fejét rosszallóan Jin, mire csak fintorogtam egyet.
- Nektek ma elfoglaltságaitok vannak, szóval akár mehettek is! - tessékeltem ki őket kedvesen. A bagázs morgolódva kivonult, csak Seunghyun maradt.
- Te nem vagy a banda tagja? - kérdeztem, amikor leguggolt az ágy mellé. Aztán tüsszentettem kettőt.
- Szörnyű vagy - ráncolta a szemöldökét. Megvontam a vállam és a kezembe vettem egy papírzsepi csomagot.
- Te nem fáztál meg, míg a ház előtt vártál? - néztem rá rövid hallgatás után.
- Ha igen, az a te hibád lesz! - lökte meg a homlokom - Tudod te, milyen gyenge a szervezetem? - adta a felháborodottat.
- Persze, hogy tudom, azért kérdezem!
- Ah, nem is tudom... Mintha lázas lennék... és egy kicsit fáj is a torkom - elkezdte masszírozni a nyakát, amivel szerencsésen a frászt hozta rám. Megfogtam a homlokát.
- Omo! - kaptam a szám elé a kezem - Lázas vagy!
- Dehogy vagyok! - csapott rá a kezemre - Csak vicceltem! Túl hideg a kezed - nevetett ki.- Aaah, ez nem volt vicces! - dühösen visszafeküdtem a párnámra és nyakig betakaróztam, mert elkezdett rázni a hideg. Halkan nevetett, aztán közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt, mire azonnal elöntött a forróság.
- Mi lesz ha most beteg leszek? - vigyorgott szemtelenül és éreztem, hogy az egész arcom lángol - Mentem. Majd felhívlak! - szólt vissza az ajtóból. Még egy darabig pislogtam a csukott ajtóra a takaró alól, aztán kezdtem komolyan izzadni, és inkább kimentem a konyhába, ahol Viki éppen teát főzött. Nekem.
- Köszönöm! - néztem rá csillogó szemekkel, amikor a kezembe nyomta a gőzölgő bögrét. Egy kicsit meglepte a lelkesedésem, de letudta a lázamnak és leült mellém a kanapéra.
- Meddig lesznek ma elfoglaltak a fiúk? - kérdezte.
- A műsorok forgatása úgy hat körül ér véget. De Hongki lehet, hogy később végez - néztem rá sunyin.
- Mi van?
- Semmi. Hova mentek ma? - kérdeztem két tüsszentés közepette.
- Miből gondolok, hogy elmegyünk valahova? - motyogta rám sem nézve.
- Abból, hogy hallottam, hogy megbeszéltétek.
- Hé! Ne kémkedj! - csípett meg.
- Nem is! De Hongki nem tud halkan beszélni... Szóval hova mentek?
- Nem tudom. Talán moziba - vigyorgott vörös fejjel. Elnéztem volna az elégedett arcát, de inkább visszafeküdtem és a nap többi részét többnyire ágyban töltöttem. Már rosszul voltam a sok teától, de szerintem Viki direkt főzött nekem újra és újra, bosszúból a múltkoriért. Este aztán elment, miután idegességében végigrombolta a lakást. Mivel úgy éreztem, egyre jobban vagyok, nem bírtam már bent ülni tovább, szóval bebugyoláltam magam és gondoltam, elmegyek sétálni egyet. Bár nem igazán szeretek egyedül sétálni, de otthon csak unatkoztam volna. Eldöntöttem, hogy megveszem az ajándékokat, így a plázába mentem. A karácsonyi bevásárlás alkalmával szinte minden üzletben hemzsegtek a vásárlók. Mikor végre beszabadultam egy boltba, szinte azonnal megbántam. Ugyanis belefutottam Seojoon-ba, aki persze azonnal felismert. Karba tett kézzel megállt előttem és kedvesnek nem mondható tekintetével végigmért.
- Unnie, mit csinálsz te itt? - kérdezte olyan hangsúllyal, amitől minden életkedvem elment.
- Öhm... vásárolok? - kérdeztem vissza, ha ez esetleg nem lenne egyértelmű. Valahogy nem volt annyi bátorságom, mint akkor, amikor feltűnően nyomult Seunghyunra.
- Ooh, oppának? -bólogatott lenézően, és kezdtem igen kényelmetlenül érezni magam, tekintve, hogy vagy három évvel fiatalabb nálam.
- Valami problémád van vele? - húztam ki magam. A nagykabátomban és a hosszú sálamban biztos tök idétlenül festettem mellette, aki divatmagazinokból öltözik.
- Seunghyun oppának nincs valami jó ízlése - fintorgott és két ujjával megfogta a sálam, mintha valami fertőző anyag lenne - Vajon mit lát benned?
Erre nem igazán tudtam válaszolni, csak lesütöttem a szemem, elárulva, hogy igazat adok neki.
- Én is veszek neki valamit - jelentette ki, mintha valami hőstettet vinne véghez. Itt már kezdett elegem lenni, szóval összeszedtem minden bátorságom és a szemébe néztem.
- Csak nyugodtan. Szeretnéd, hogy segítsek neked? - nem válaszolt, csak gúnyosan elnevette magát és faképnél hagyott.
- Ki nem állhatom! - morogtam és már semmi kedvem nem volt vásárolni, szóval átverekedtem magam a tömegen és kimentem a boltból. Egy darabig elmerengve bolyongtam a plázában, aztán beültem egy étterembe, de nem volt étvágyam, így csak rendeltem egy üdítőt. Kedvetlenül pöckölgettem a szívószálam, amikor ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Jaejin hyung ott járt náluk, de nem volt otthon senki? - a hang irányába fordultam, és megláttam Seunghyunt, úgy öt méterre tőlem, egy üzlet kirakatát nézegetve - Hova mehetett? Még nem gyógyult meg... Várj, mit keresett ott? - aztán meglátott a kirakat üvegében és azonnal felém fordult - Ah! Itt van, itt van! - lerakta és rosszalló képpel hozzám lépett.
- Mielőtt bármit is mondanál, már semmi bajom! - emeltem fel a kezem védekezően, amikor már nyitotta volna a száját, hogy leszidjon - De te mit csinálsz itt?
- Ajándékot akartam venni, de ebben a tömegben... Ráadásul egy csomóan felismertek és nem tudok úgy bemenni egy üzletbe, hogy ne támadnának le autogramokért. Bár... - simogatta meg a nemlétező kecskeszakállát - Ez is csak azt mutatja, hogy népszerű vagyok.
Próbáltam köhintésnek álcázni a nevetésem, de mivel egy felháborodott pillantást kaptam cserébe, szerintem nem sikerült.
Mikor megittam a narancslevem, hazafelé vettük az irányt.
- Hmm... nem is tudom. Igazából programom van egy lánnyal - mondta tanácstalan arcot vágva.
- Oh, vagy úgy... - bólintottam görcsbe rándult gyomorral. Valószínűleg lefehéredtem.
- Még mindig beteg vagy? - vágta be az ártatlan fejet, és a képembe hajolt. Összeszorítottam a szám, jelezve hogy nem vagyok hajlandó megszólalni. Elnevette magát és hosszasan megcsókolt.
- Reni, te ilyen embernek nézel? Nincs programom! Túl hiszékeny vagy.
- Aish! - ütöttem meg a vállát - Ne szórakozz velem! Egyébként miért ne lehetne programod egy lánnyal? Hiszen vannak barátaid - mentegetőztem.
- Ha lenne, lemondanám - jelentette ki nemes egyszerűséggel. Nem válaszoltam, csak kalapáló szívvel kinyitottam az ajtót. Az üldözési mániám igazán elmehetne mást boldogítani.
- Várj, kapcsolok villanyt - mondtam, és eltapogattam magam a konyháig. Nem tudom, kinek az ötlete volt ilyen messzire rakni a kapcsolót. Úgy három lépés után belerúgtam valamibe, ami zajosan gurult tovább a padlón - Áu! Mi ez? - végre elértem a villanykapcsolót és mikor világos lett, nagy megdöbbenéssel vettem észre, hogy az edények többsége a földön hever.
- Mi történt itt? - szörnyedt el Seunghyun, de én is ugyanolyan tanácstalanul álltam ott.
- Betörtek volna? - rémültem meg és berontottam a szobába megnézni hogy elvittek-e valamit, de amint beléptem, megint belerúgtam valamibe... Vagyis valakibe.
- Viki! - kiáltottam fel, amikor villanyt kapcsoltam. Felsegítettem a földön fekvő barátnőmet, aki elég ziláltnak tűnt, és ahogy láttam, sírt - Mi történt?
- Reniiiii! - szinte azonnal elsírta magát és a nyakamba borult, mire egyre jobban megrémültem.
- Mi az? Mi a baj, mondd már! - toltam el magamtól - Összevesztetek Hongkival? Mi ez a nagy kupi?
- Reni.... - csitított Seunghyun, mert Viki annyira sírt, hogy még levegőt is alig kapott. Leültettem a kanapéra és megvártuk, amíg valamennyire megnyugszik.
- Jól vagy? - guggolt le elé aggódó arccal Bob.
- Mi történt? - kérdeztem halkan. Mély levegőt vett, és a sírástól kicsit csukladozva kifújta az orrát.
- Elmentünk moziba Hongkival. Egész idő alatt nagyon aranyos volt, és a filmet is élveztük - mosolyodott el halványan - Aztán elmentünk egy étterembe és... és ott... ah... - a tenyerébe temette az arcát.
- Mi történt ott, Viki? - unszoltam.
- Túlságosan boldog voltam vele és hirtelen megcsókoltam - mondta, a végét már alig hallhatóan. Seunghyun eltátotta a száját, én pedig a szám elé kaptam a kezem.
- És Hongki hyung? Visszautasított? - kérdezte Bob.
- Ani... Mert a következő pillanatban elfutottam - mondta megsemmisülten barátnőm. Még mielőtt jelet adhattunk volna a felháborodásunknak, folytatta - Aztán, amikor megálltam a házunk előtt, hogy előkaparjam a kulcsom, egy lány állt meg mellettem, kezében egy fényképezőgéppel. Azt mondta, látta mit tettem, és a képeket már elküldte egy ügynökségnek.
- Úristen.... - szörnyedtem el.
- Mikor utána szaladtam, az utolsó pillanatban elmenekült és nem értem utól.
- Ebből baj lesz - mondta Seunghyun és egymásra néztünk.
- Mit csináljak?! - esett kétségbe barátnőm és megint sírni kezdett. Már sejtettem, miért hever minden szanaszét a konyhában. Ahogy őt ismerem, idegességében minden pulton heverő tárgyat a földre lökött.
- Szóltál erről Hongkinak? - kérdeztem, bár szinte biztos voltam a válaszban. Megrázta a fejét.
- Már többször is hívott, de nem vettem fel. Mit mondjak neki? Most képtelen vagyok beszélni vele! - úgy tűnt, nem tudta abbahagyni a sírást, olyan erősen szorította a zsebkendőt, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Nyugodj meg - öleltem meg, miközben erősen járt az agyam azon, hogyan tovább - Szeretnéd, hogy elmenjek és beszéljek vele én először?
- Ühm... - dönnyögte remegő hangon. Seunghyunra néztem, aki mosolyogva bólintott.
- Majd én itt maradok vele.
Elengedtem Vikit, aki felhúzta a lábait és homlokát a térdeire hajtva próbált mély levegővételekkel lenyugodni. Felkaptam a kulcsom és már rohantam is ki, miközben tárcsáztam Hongkit. Szinte azonnal felvette.
- Beszélnünk kell! - jelentettem ki. Nem kérdezősködött, csak annyit mondott, hogy találkozzunk náluk.
Míg úgy rohantam hozzá, ahogy csak tudtam, mindenféle gondolat kavargott a fejemben. Teljesen átláttam a helyzetet és nem volt kérdés, hogy barátnőm magát hibáztatja. Hiszen ha a kép napvilágot lát, azt nem lesz egyszerű eltusolni.
Lihegve megálltam az épület előtt és megnyomtam a csengőt. Hongki a lakásuk előtt várt, kezében a telefonját szorongatva. Látszott rajta, hogy ideges. De ő teljesen más miatt, mint én.
- Eh? - döbbent le. Elmeséltem neki, hogy egy lesifotós lefényképezte őket, mire Hongki arca egyre dühösebb lett, míg végül felpattant és a kabátjáért nyúlt.
- Hja! Hova mész?!
- Nem nyilvánvaló? Meg kell keresnem!
- Mégis hogy? A lány semmit sem árult el magáról! - álltam fel én is.
- De akkor mi lesz most?! - tehetetlen dühében beleütött egyet a falba - Ha kijön az a kép, többé ki sem teheti a lábát az utcára anélkül, hogy ne támadnák le a rajongók... És lehet hogy a címetek is nyilvánosságra kerül, mert követte őt.
A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Hongkinak eszébe sem jutott, hogy mi lesz az ő hírnevével, csak is Viki miatt aggódott. Odaléptem hozzá és bátorítóan megszorítottam a kezét.
- Gyere vissza velem. Beszéljetek.
- Dehát hiába hívtam, nem vette fel. Biztosan nem akar látni - sütötte le a szemét.
- Hongki, ha most nem mész el hozzá, ki tudja meddig fogja magát hibáztatni! Menjünk, jó?
Habozva nézett egy darabig, aztán felvette a kabátját és felkapott egy sapkát.
Visszafele kocsival mentünk, és ha nem szólok időben, Hongki minden piros lámpán áthajt. Mikor beléptünk a lakásba, Seunghyun a kanapén ült és éppen próbálta rávenni Vikit, hogy igya meg a kakóját. Halkan mentünk be, így észre sem vettek.
- Idd meg! A meleg majd egy kicsit megnyugtat - unszolta.
- De semmi nem megy le a torkomon - szipogott barátnőm és biztos voltam benne, hogy megint sírt. Hongki arcán egyszerre volt aggodalom és tehetetlenség. Gyengéden előrelöktem, mire Viki és Seunghyun észrevettek minket. Viki szinte abban a másodpercben lefehéredett, úgy nézett ki, mint aki egy hónapig semmit nem evett. A száját harapdálva nézte a földet és sűrűket pislogott.
- A-Annyeong - köszönt esetlenül Hongki és odalépett hozzá. Elvette a bögrét Seunghyuntól és felé nyújtotta - Meg kell innod - Viki még mindig nem tágított - Aish, megiszod! - nyomta a kezébe. Barátnőm remegő kézzel szorongatta a kakaót.- Ne haragudj - mondta elhaló hangon - Miattam... Ebből botrány lesz!
- Megoldom! - vágta rá Hongki, mire Viki meglepetten felnézett rá. Mióta megjött, akkor először emelte fel
a fejét - Majd megoldjuk valahogy. Ez nem a te hibád. Csakis a lányé, aki szórakoztatónak tartja felbolygatni mások életét - mondta ökölbe szorított kézzel - Szóval ne tedd tönkre magad.
Mosolyogva néztem Hongkit és Vikit, aki alig láthatóan, de bólintott.
- Akkor most idd meg a kakód! - parancsolt rá, mire szinte egy húzásra bedöntötte magába az italt - És irány az ágy. Holnap pedig majd jön a többi - bíztatóan rámosolygott, pedig biztos voltam benne, hogy ő is tele van aggodalommal, ahogy a szobában mindannyian.
Mikor a fiúk elmentek, mindketten ágyba bújtunk és ezekkel a gondolatokkal nyomott el minket az álom.
Másnap reggel csörömpölésre ébredtem. Viki éppen szedte össze maga után a roncsokat, az edényeket, amiket előző este levert a pultról.
- Jó reggelt - köszöntem és fürkésző tekintettem néztem - Hogy vagy?
- Jobban - mosolygott haloványan. Biztos nem tudott aludni - Hongki felhívott és azt mondta, ma menjek be én is veled dolgozni.
- És bejössz, ugye? - karoltam belé, mire bátortalanul bólintott.
- Ami a képet illeti... - kezdte.
- Szerintem nem lesz benne a mai számban. Bármilyen újság is legyen, az utolsó pillanatban nem rakják bele.
- Ühm...
- Mit akarsz enni? Bundáskenyeret?
- Nekem mindegy, de mivel te bundáskenyeret akarsz, együnk azt - mondta, teljesen átlátva rajtam.
Csendben megreggeliztünk, aztán felöltöztünk és elindultunk. Az utcára érve viszont azonnal megtorpantunk. A szemközti oszlopon a saját arcképünket láttuk viszont.
- Ez mi? - döbbentem le. Egy plakát volt, két képpel. Az egyiken én és Seunghyun, a másikon Viki és Hongki, ahogy megcsókolják egymást. A rémülettől tágra nyílt szemekkel bámultunk a képen lévő szövegre:
'Az FT Island gitárosa és énekese két külföldi lánnyal jár! Íme a bizonyíték!'
Hongki és Viki képe alá még ezt írták: 'Lee Hongki barátnője nem valami visszafogott. Nyilvánosan megcsókolta az énekest, ami még magát, az idolt is meglepte.'
Kétségbeesetten Vikire néztem, és ő vissza rám. Aztán egy lány lépett oda hozzánk, mire Vikinek azonnal eltorzult az arca a dühtől.
- Te vagy az! - mutatott rá, és én sejtettem, kire gondol.
- Mit szóltok? - kérdezte, büszkén kihúzva magát - Mivel nem kerülhetett be a mai számba, minden követ megmozgattam, hogy a hír minél előbb napvilágra kerüljön. Hát nem vagytok boldogok?
- Mire jó ez neked?! - kiáltott rá Viki és lefogtam, mielőtt megüti, bár magamat is nehéz volt visszafogni. Egyre több ember gyűlt oda körénk, legtöbbjük fiatalabb lány, akik ránk mutogattak, majd a plakátokra.
- Mivel kényszerítettétek őket, hogy veletek járjanak? - kérdezte a lány lenézően, aki nem lehetett idősebb 25-nél - Gondolom, hírnévre vágytatok. Hát tessék. Én csak besegítettem! - mutatott a plakátra.
Oldalról meglökött valaki, aztán sorban lökdösni kezdtek, a 'ribanc' mindenféle jelzőjével ellátva minket. Képtelenség volt kiszabadulni akkora tömegből és egy járókelő sem tűnt úgy, hogy segíteni akarna. Mikor az egyik rajongó éppen meg akarta dobni egy paradicsommal Vikit, egy kiáltást hallottunk.
- Elég legyen! - a hang irányába néztünk. A járdán ott állt az egész FT Island, mire a lányok sikoltozni kezdtek.
- Befejeznétek? - kérdezte lángoló szemekkel Seunghyun.
- Boldoggá tesz titeket, hogy tönkreteszitek valakinek az életét? Nem emlékszem, hogy ilyen rajongóink lettek volna - mondta dühtől remegő hangon Hongki.
- Oppa! Nem kell tovább színészkednetek! Tudjuk, hogy kényszerítenek titekek! - kiáltotta mellettem egy lány, és megrángatta a karom.
- Kényszerítenek? - kérdezett vissza hitetlenül Seunghyun - Nem emlékszem semmi ilyesmire. De ha nem engeded el most azonnal, rajongóként nem fogod belopni magad a szívünkbe - figyelmeztette, mire a lány lángoló arccal elengedett.
Hongki áttört a tömegen és megállt Viki mellett.
- Az erőszakos lányt, aki a képen van Vikinek hívják. És ő a barátnőm! - emelte fel a hangját és megfogta Viki kezét, aki összerándult ijedtében - Akit ÉN választottam! Soha nem kényszerítettek bele egyetlen kapcsolatba sem!
Seunghyun követte Hongki példáját és mellém lépve felemelte az összekulcsolt kezünket.
- Ő itt a menedzserünk! A barátnőm, akit szeretek! Valami baj van vele? Senki nem kényszerít rá titeket, hogy a rajongóink legyetek - megszorította a kezem, és ahogy ránéztem, láttam, hogy szinte felrobban a visszafolytott dühtől.
- Nem érdemelnek meg titeket, oppa!
- Ezt miért ti döntitek el? - kérdezte Minhwan - Nektek nem az a dolgotok, hogy minket támogassatok?
- Az ilyen dolgokkal nem inkább az ellenkezőjét teszitek? - szólt Jin is.
- Ha egy idolnak barátnője van, anélkül kritizáljátok, hogy megismernétek. Ezzel nem csak a lánynak
- Menjünk - húzott ki a tömegből Seunghyun és a járda mellett álló furgonhoz vezetett. Mindenki beszállt és az ügynökségig senki nem szólalt meg. Közben észrevettem, hogy Hongki nem engedi el Viki kezét. Mikor beléptünk az irodámba, Viki megtorpant és a Hongkival összekulcsolt kezére pillantott. Hongki ugyanígy tett, de ahelyett, hogy elengedte volna, rámosolygott értetlenül pislogó barátnőmre.
- Nem szoktak semmibe belekényszeríteni és nem is hazudok - mondta, a rajongók előtt tett kijelentésére utalva. Aztán mindenki nagy megdöbbenésére közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. A szám elé kaptam a kezem és muszáj volt elnevetnem magam. Még én is zavarba jöttem, olyan aranyosak voltak, ahogy Viki vörös képpel mosolyog a cipőjére. Elkaptam róluk a tekintetem és Seunghyunra néztem.
- Köszönöm - suttogtam és a vállába fúrtam a homlokom, mire nyomott egy puszit a fejemre és megölelt.
- Jólvan! Elég lesz! - vetett véget a meghitt pillanatnak Jin és tapsolt kettőt.
- Azért itt nincs vége - mondta komoran Jonghoon.
- Csak idő kell nekik és megnyugszanak - mosolygott ránk bíztatóan Minhwan.
- Engem ne bátorítsatok! Én vagyok a menedzser! - emlékeztettem őket és kihúztam magam, de senki nem vett komolyan.
- Te jelenleg inkább vagy egy áldozat, mint menedzser - paskolta meg a fejem Seunghyun és kénytelen voltam igazat adni neki.
- Menjetek próbálni! - tereltem el a témát magamról és kitessékeltem őket az irodámból. Viki még mindig ugyanolyan vörös fejjel álldogált ott, mint aki megszobrosodott.
- Viki! - csettintettem vigyorogva. A következő pillanatban a nyakamba ugrott - Hja! Mi van? - ijedtem meg.
- Láttad? Láttad? - nézett rám csillogó szemekkel, mire elnevettem magam.
- Igen, láttam - mosolyogtam - Te pedig látod ott azt a rengeteg mappát? - mutattam az asztalomon heverő kupacra - Segítened kellene - ezzel sikeresen letöröltem a vigyort az arcáról. Kelletlenül leültünk és belevágtunk a végtelennek tűnő papírmunkába.
Ne már hogy nincs következő fejezet T__T
VálaszTörlés*Hisztizik*
Miért nem írtál mondjuk vagy 1000 fejezetet? :O
Azzal el lettem volna egy ideig de most *szipog*
nincs több fejezet T_T
Calm down, nemsokára jön a befejező fejezet ><
Törlés