10. fejezet

Szerdán már 10-kor felöltözve ültem a nappaliban, pedig csak 2-re kellett volna bent lennem az edzőteremben. Unnie már rég nem volt otthon, de hagyott egy üzenetet, amiben sok sikert kívánt az első napomhoz. A karom nem gyógyult meg az éjszaka alatt, de tettem rá egy újabb borogatást, hogy ne sajogjon annyira.
Csigalassúsággal ittam a kávém, de még így is túl korán végeztem. Unalmamban kimentem a konyhába, hogy elmosogassak. Az asztalon még mindig ott hevert az elsősegély doboz. Eszembe jutott Seunghyun és a délután, amit együtt töltöttünk. Elmosolyodtam és akaratlanul is a könyökömhöz nyúltam. A nagy álmodozásomból a mobilom ébresztett. Kibányásztam a takaróm alól, mert valahogy oda került.
- Halló! Hongki?
- Um.. Mindent bele ma! - a hangja furcsa volt, mintha rossz kedve lenne - Nem akarod, hogy elmenjünk?
- Nem! - nevettem - Megleszek egyedül is.
- Ahogy akarod...
- Hongki?
- Hmm?
- Valami baj van?
- Ani... Csak egy kicsit fáradt vagyok.
- Akkor ne hajtsd túl magad!
- Araso!
Aztán le is tette, még elköszönni sem tudtam. A gondolataimba merülve leültem az ágyra. Még soha nem volt ilyen letört... Aztán eszembe jutott, hogy megölelt és hogy talán amiatt volt, ahogy reagáltam
- Nem! - megráztam a fejem - Biztos csak keveset aludt... - annyira elgondolkoztam, hogy mikor ránéztem az órára, már rég úton kellett volna lennem. Felkaptam a dzsekim és kiviharzottam az ajtón. Még éppen elértem a buszt, így kényelmesen beértem. Pár perc várakozás után megjött In Ho is. Bevezetett a személyzeti szobába és leültetett egy székre.
- Tessék - nyomott a kezembe egy könyvet - Ma csak ezt kell tanulmányoznod.
- Eh?
- Ha tréner akarsz lenni, tudnod kell néhány dolgot. Emellett ha le vagy sérülve, nem tudsz semmit sem csinálni.
- Oh, értem... - nem volt valami kedves, de letudtam annak, hogy csak rossz napja van. Kábé egy óra alatt elolvastam a könyvet. Tele volt értelmetlen dolgokkal. Gőzöm sem volt, mivel töltöm el a maradék négy órát, mert az első napomra nem kaptam teljes műszakot. A második órában bejött egy In Ho korabeli srác és csodálkozva pillantott rám.
- Ah! - pattantam fel - Annyeonghaseyo! Egy új tréner vagyok, akit In Ho-sshi vett fel.
- In Ho? - kérdezett vissza és kávét töltött magának - Nocsak... Megint lecsapott valakire?
- Hogyan?
- Sok sikert... - vigyorgott, vagy inkább grimaszolt és kiment.
A következő egy órában ismét nem történt semmi. Már épp azon voltam, hogy bekapcsolom az mp4-em, mikor betoppant In Ho. De nem mondott semmit, csak a hűtőhöz lépett, hogy vizet vegyen ki.
- In Ho-sshi... - kezdtem óvatosan -Biztos, hogy nincs valami munka számomra?
- Mondtam már. Sőt ha azzal végeztél, - bökött a kis könyvre - haza is mehetsz.
- Eh? Máris?
- Holnap találkozunk - odalépett hozzám és végig simította a hajam, amitől libabőrös lettem. Aztán hátat fordított és kiment.
- Mi ütött ma mindenkibe? - kérdeztem magamtól. Felkaptam a cuccom és kiszaladtam az edzőteremből, a friss levegőre. Mérgemben elindultam valamerre, amíg az egyik saroknál bele nem ütköztem valami keménybe.
- Áu!
- Jó lenne, ha nem csak a földet bámulnád.
- Jonghun! - kiáltottam meglepetten.
- Már végeztél is? - masszírozta fájdalmasan a mellkasát.
- Igen. Csak el kellett olvasnom egy könyvet.
- Csak ennyi? A munkatársak?
- Olyan normális munkatársak - vontam vállat. Fürkésző pillantást vetett rám - Mi az?
- Semmi... Nem eszünk valamit? - és már el is indult - Ma úgyis ráérek.
- A többiek?
- Mindenkinek van valami dolga. Itt jó lesz? - megálltunk egy kis falatozó előtt.
- Igen - bementünk és leültünk egy sarokba - Csak nem magányos a Leader?
- De igen! - vágta rá olyan megjátszott szomorúsággal, hogy már szinte megsajnáltam - Ma Hongki sem valami jó társaság.
- Miért? Ma felhívott, és nem volt valami vidám. Csodálkoztam is.
Megjött a pincér és rendeltünk. Én csak egy kis salátát, Jonghun egy szendvicset.
- Te csodálkoztál?  Én egész nap azon tűnődöm, mit tettél vele.
- Hogy én? - mutattam magamra - Én ugyan semmit!
- Persze, persze... - bólogatott sűrűket, aztán közelebb hajolt - Szerintem azon töri a fejét, mit csináltatok tegnap Seunghyunnal.
- Semmit! - néhányan felénk fordultak.
- Halkabban már... nem véletlen ültünk a sarokba.
- Bocsi... De tényleg nem csináltunk semmit. Hongkinak pedig ne fájjon a feje miatta - keresztbe fontam a karom és durcásan hátradőltem. A pincér megjött a rendelésünkkel. Egy korombeli lány hozta ki, aki miután lerakta, nem ment el, hanem elkezdte csillogó szemekkel bámulni Jonghunt. De ő nem vette észre, mert már rávetette magát a szendvicsére. Köhintettem egyet, mire felnézett és bevágta hercegi mosolyát.
- Oppa! Én egy rajongód vagyok. Kérhetek egy autogramot? - odanyújtotta neki a kis jegyzetfütetét és egy tollat. Jonghun szívélyesen aláírta neki és még kacsintott is egyet, hogy teljes legyen a fanservice.
- Kamshahamnida! - hajolt meg, miután észhez tért, de nem ment el - Oppa! Ki ez az Unnie?
Nem hagytam figyelmen kívül a megvető hangsúlyt. Legszívesebben a fejére borítottam volna a narancslevem, de túl értékesnek találtam.
- Ő csak egy barátom - felelte türelmesen Jonghun.
- Unnie miért eszik salátát? Tetszeni akar Oppának? - úgy beszélt, mintha ott sem lettem volna - Illegette magát és a hangjától majd` felfordult a gyomrom - Oppa! - nyafogott tovább észre sem véve, hogy Jonghun nem akar válaszolni - Unnie nem is koreai, ugye?
- Oppa nincs egyedül, Unnie is vele van! - vettem fel én is a nyálas hangnemet - Ha valami problémád van, miért nem Unnienak mondod?
- Ki vagy te, Unnie? - úgy nézett, mint akit vérig sértettek.
- És te ki vagy? Talán Oppa barátnője? Ha igen, már itt sem vagyok. Persze ha Oppának is megfelel - a csaj sértődötten hátradobta a haját és angolosan távozott.
- Oppa büszke Unniera - röhögött a markába Jonghun.
- Aish! Ki nem állhatom őket.... Neked meg luxus lett volna megszólalnod?
- Miért? - dőlt hátra kényelmesen és széttárta a karjait - Unnie megoldotta, így Oppának nem kellett fáradnia.
- Marhára vicces vagy...
- Amint látom, kezdesz felbátorodni. Oppa büszke rád - bevirította ragyogó mosolyát, de én csak fintorogva a salátám fölé hajoltam.
- Engem nem fogsz elcsábítani, Choi Jonghun.
- Oh? Oppa talán... - mérgesen lecsaptam a villám és gyilkos pillantást vetettem rá - Jó, jó... Nincs oppa... De nem tudnád észhez téríteni Hongkit?
- Miért kéne észhez térítenem? Miért nekem? - dühösen belekortyoltam a narancslevembe.
- Te szédítetted el!
- Ne mondd így! Mintha az én hibám lenne...
- Jó, de... Ha Seunghyunnal foglalkozol, foglalkozz Hongkival is. Elvégre azt állítottad, hogy egyiküket sem szereted.
- Nem én kértem meg Seunghyunt, hogy jöjjön át! Mit vársz tőlem?
- Ha foglalkozol vele egy kicsit, tuti jobb kedve lesz. Tegnap óta olyan, mint egy gyerek.
- Úgy csinál, mintha összejöttünk volna.
- Seunghyun tegnap úgy jött haza, hogy fülig ért a szája. De nem mondott nekünk semmit. Hongkihoz azóta hozzá sem lehet szólni. Szerintem már mindent beképzelt magának.
- Te jó ég... - fogtam a fejem, aztán sóhajtottam - Oké, majd kiengesztelem.
- Most ráérsz, nem? Akár indulhatunk is!
- Mi? - esett le az állam - Mi van, ha programom van?
- De nincs, ugye? - vigyorgot és már állt is fel. Az ben számított, hogy én még ennék. Puffogva felálltam és kicsoszogtam az étteremből.
- Nem lakunk messze, szóval gyalog jöttem - szólt Jonghun és megindultunk, egy kis utcán befordulva.
Úgy 10 percet gyalogolhattunk, mikor megérkeztünk az épülethez.
A lakásba beérve az első dolog, amit hallottam, valami zörgés volt. Ránéztem Jonghunra, de ő csak tanácstalanul megvonta a vállát.
A konyhában egymás hegyén-hátán álltak a tányérok és mindennek a közepén állt Hongki. Mikor meglátott minket - pontosabban engem -, tátott szájjal leejtette a fakanalat.
- Megtudhatnám, hogy mit művelsz? - kérdezte karba tett kézzel Jonghun.
Hongki zavartan elhúzta a száját és szétnézett a konyhában, mintha ő is most látná először a hatalmas rendet.
- Rament akartam csinálni - motyogta inkább a tányéroknak, mint nekünk.
- Rament? - Jonghun éppen azon volt, hogy elröhögi magát.

- Igen, mert... - az asztalt piszkálva pislogott rám. Olyan volt, mint egy zavarba lévő ovis. Elnevettem magam. Így ki tudna haragudni rá?
- Na gyerünk! - ledobtam a táskám és a dzsekim a kanapéra - Segítek, mert ma ilyen kedves vagyok.
Hongki csücsőrítve megvakarta a tarkóját és egy földön lévő fazékra mutatott.
- Abban csinálhatjuk.
Felvettem a fazekat és csak akkor tűnt fel, hogy Jonghun nincs sehol. Úgy tűnt, Hongki is észrevette, mert elég feltűnően örült valaminek.
- Mi az?
- Ani... - beleharapott a szájába.
- Ha valami rosszra gondolsz, hazamegyek! - hajoltam közel hozzá.
- Nem, nem! - rázta meg a kezét az arca előtt.
- Szerencséd... - a hatalmas kupi felé fordultam és elkezdtem rendet rakni. Hongki még mindig magában örült - Ha nem segítesz, nem főzök!
- Araso! - gyorsan felkapott egy keze ügyében lévő tányért és átrakta a pultra.
- Ez neked pakolás?
- Annak ott a helye! - bizonygatta.
- Inkább menj és nézz tévét!
- Nem! Ma megtanulom, hogy kell rament csinálni!
A nagy tanulás abból állt, hogy bármerre mentem, Hongki kutya módjára követett. Alig tudtam csinálni tőle valamit. Lecsaptam a fakanalat és dühösen ránéztem.
- Rakd bele a hagymát - mutatott álszent mosollyal a fazékba.
- Na ne mondd! - hunyorítottam, mire elnevette magát.
- Ah, olyan aranyos vagy mérgesen! - belecsípett az arcomba.
- Áu! Nemár! - húztam el a fejem, de már én is nevettem.
Mire kész lett a rament, a többiek is hazaértek. Mindenki, kivéve egy valakit.
- Hol van Seunghyun?
- Telefonon beszélt valakivel, aztán azt mondta, dolga van - felelte Jin, miközben leült az asztalhoz.
- Ah! Minden nap Noona ramenjét akarom enni! - Minhwan megnyalta a száját és nekiesett az adagjának.
- Én is segítettem ám! - húzta ki magát büszkén Hongki.
- Persze, te voltál a zavaró tényező - beleszürcsöltem a levesembe és sikeresen megégettem a nyelvem. A mellettem lévő Jonghun megbökött, de nem nézett rám.
- Ez valami köszentféle akart lenni? - suttogtam.
- Olyasmi - mosolygott. Hongki olyannyira jó kedvében volt, hogy evés után beüzemelte a karaoke gépet és elkezdett minket nyúzni azzal, hogy énekeljünk vele.
- Ha lehet, én passzolom. Addig jó, míg nem halljátok a hangom - huppantam le a kanapéra.
- Akkor van valami kívánságod? - kérdezte Hongki.
- Ani... Csak énekeljetek. Amúgy ez szerintem nem fog sokáig tartani - az ásítozó Jinre és Minarira néztem. És valóban, ők már három szám után kidőltek, mert sokat próbáltak aznap. Mondjuk jó lett volna, ha nem a nappali közepén alszanak el.
- Miért nem tudtak bemászni a szobájukba? - rájuk terítettem egy pokrócot.
- Talán nem kellett volna lassú számot énekelnem - tűnődött Hongki Jin arcát nyomkodva.
- Ah - Jonghun ásított egy nagyot - Ma én is korán lefekszem. Jó éjt, Reni!
Hirtelen síri csend lett és kettesben maradtam Hongkival. Ha a horkoló párost nem vesszük figyelembe.
- Öh... Én is megyek lassan - álltam fel.
- Miért? - Hongki könyörgően nézett rám - Én még nem vagyok álmos. Mit csinálok egyedül?
- Mondjuk elmehetnél megkeresni Seunghyunt.
Talán ezt nem kellett volna mondanom, mert az arca azonnal elkomorult. Mintha már nem is beszélhetnék róla előtte.
- Oké, oké... Maradok - adtam be a derekam, mire feragyogott a szeme.
- Várj egy kicsit - bement a szobába és egy pokróccal jött ki - Látom, hogy fázol.
- Köszi - elvettem tőle, de mikor magamra akartam teríteni, belenyilalt a könyökömbe a fájdalom.
- Mi az? - Hongki nem láthatta a kötésem, mert hosszú ujjú volt rajtam.
- Tegnap bevertem a könyököm, de nem vészes.
- Biztos? - bólintottam. Odahajolt hozzám és gondosan betakargatott.
- Miért mosolyogsz?
- Nem is mosolygok.... - felhúzta a térdeit és merengve nézett rám.
- Ne bámulj rám! - takartam el az arcom.
- Tegnap... - nem folytatta.
- Tegnap?
- Seunghyunnal voltál.
- Én is tudom - vágtam rá mogorván.
- Mit csináltatok?
- Hongki!

- Mi van? Olyat, amiről nem beszélhetsz?
- Kinek nézel te engem? Csak beszélgettünk és bocsánatot kért.
- Ennek örült ennyire?
- Gőzöm sincs. Nem látok a fejébe - nevettem hitetlenkedve.
Nem mondott semmit. Egy ideig csak így ültünk egymással szemben. Egy kicsit összehúztam magamon a pokrócot.
- Fázol? - pislogott álmosan.
- Ani... De te álmos vagy.
- Ani - megrázta a fejét.
- Na persze - nevettem. Nekidöntötte a fejét a kanapé támlájának és úgy nézett. Kezdett egy kicsit zavaró lenni.
- Ne haragudj... - motyogta.
- Miért?
- Csak úgy... - lehunyta a szemeit és néhány másodperc múlva már mélyen szuszogott.
- Ennyit arról, hogy nem vagy álmos - mosolyogtam. Ráterítettem a pokrócot, majd csendben kiosontam a lakásból. Már 10 óra volt és az utcát csak a gyér lámpasor világította meg. Fázósan összehúztam magam. A főútra érve alig mentem pár métert, mikor kiabálásra lettem figyelmes. Az egyik sikátorban néhány verekedő fiúalakot vettem ki. Már majdnem továbbmentem, de egy mondat hallatán megtorpantam.
- Csak mert idol vagy, azt hiszed, mindent szabad?! - óvatosan közelebb mentem és akkor ismertem fel a földön fekvő alakot. Seunghyun volt az.
- Hagyjátok abba! - gondolkodás nélkül odaszaladtam.
- Ki vagy te? - egy felem egyidős fiú fenyegetően nézett rám. Nem válaszoltam, csak fogtam egy fém kukafedőt és elkezdtem hadonászni vele.
- Jobb ha legközelebb megneveled a kis barátod! - nem ellenkezdtek sokáig, inkább leléptek.
Seunghyun alig volt eszméleténél. Az arcát véresre verték és a karja is tele volt zúzódásokkal. Soju szagát éreztem.
- Seunghyun - nem válaszolt. Talán fel sem fogta, hogy ott vagyok. Gyorsan felhívtam Sukkiet. Meg sem vártam, hogy beleszóljon.
- Seunghyunt összeverték! Egy sikátorban vagyunk a Sok Pal étterem mellett! Siess!
- Mi?! Azonnal ott vagyok - azzal le is rakta. Tudtam, hogy beletelik egy kis időbe, mire odaér. Lerogytam a földre. Könnyezve kisimítottam Seunghyun haját az arcából és elkezdtem törölgetni.
- Reni? - szólalt meg erőtlenül.
- Seunghyun, mi történt? - kérdeztem azonnal. Sokáig nem választol, csak meredt maga elé. Aztán ellökte a kezem az arcától.
- Én csak finoman visszautasítottam egy rajongót. Erre... Miért kellett ezt tenni?
Görcsbe rándult a gyomrom. Szóval ilyen rajongók is vannak... Legszívesebben azonnal mentem volna, hogy megkeressem a csajt. De semmit nem tehettem. Milyen érzés lehet ez neki?
Seunghyun arcán egy könnycsepp gördült le.
- Ilyenek lennétek? - rám nézett - Te is ilyen vagy? Ilyen vagy, ugye?
- Nem! - sírva megráztam a fejem. Pedig tudtam, hogy csak a soju miatt beszél így. Nagyon jól tudtam.
- Reni! - Sukkie megérkezett. Gyorsan megtöröltem az arcom és segítettem neki berakni Seunghyunt a kocsiba.
- Én nem megyek.
- Biztos? Ne vigyelek haza?
- Seunghyun fontosabb. Én megleszek.
- Jól vagy?
- Igen - bólintottam - Siess!
- Majd hívlak - a kocsi befordult a sarkon és remegő lábakkal elindultam haza.