15. fejezet

- Szerinted jól döntöttem? - kérdeztem kételkedve.
- Miről beszélsz? - húzta fel a szemöldökét barátnőm - Megmondtad neki, hogy szereted. Mi ebben a rossz? Sőt, már ideje volt!
Elgondolkozva magam elé meredtem és visszagondoltam a tegnap estére. Akaratlanul is elmosolyodtam és görcsbe rándult a gyomrom. Aztán eszembe jutott valami.
- Ez még titok! - emeltem fel a mutatóujjam - Gondoltam, szólok mielőtt még eljárna a szád Hongki előtt.
- Kinek nézel te engem? - háborodott fel - De miért nem akarjátok elmondani? Még nekik sem?
- Egyelőre nem - ráztam meg a fejem. Viki nem firtatta tovább, csak bólintott. Ennek örültem, mert nem volt nyomós okom arra, miért is titkolózunk. Milyen lehet Seunghyun hivatalos barátnőjének lenni? Eléggé megijedtem, mert mivel én vagyok a menedzserük, nekem kell elsimítanom a saját ügyem. Vajon jó ez így?
- Hahó, Reni! - legyezte kezét az arcom előtt - Nem kéne indulnunk?
- Oh, tényleg! - pillantottam az órámra. Fél óra múlva találkozó volt megbeszélve egy koncertszervezővel a nagoyai helyszín megváltoztatása miatt. Szinte az utolsó pillanatban szóltak, hogy a színpad környékét megrongálták és időbe telik a felújítása. Mikor odaértünk, a fiúk már az irodában voltak és hamarosan a szervező is megérkezett. Fogalmam sincs, miért az én irodámban találkoztunk, de nem volt valami sok hely ennyi embernek.
- Rendben - bólintottam, mikor bemutatta a másik helyszínt, ami a nagoyai stadion volt. Eredetileg szabadtérre szerveztük volna, szóval elég sok változtatásra volt szükség.
- Ez megfelelő - bólintott Jonghun is.
- Rendben, akkor a részleteket majd a helyszínen megbeszéljük - mosolygott a szervező, aztán elhagyta az irodát. Egy nagy sóhajjal leültem a székre és körülnéztem a bandán.
- Ma próbáltatok már?
- Egész reggel azt csináltuk - panaszkodott fájdalmass arccal Jin, mire elmosolyodtam.
- Nem megyünk el enni? - csillant fel Minhwan szeme.
- Menjünk! - egyezett bele Viki lelkesen. Kérdőn ránéztem, mire zavartan megvakarta az arcát. Egy közös program a fiúkkal. Naná hogy menni akar.
- Jó, menjünk - adtam be a derekam, bár nem voltam éhes.
Mindenki kiment az ajtón, csak Seunghyun maradt hátra, bevárva engem, mert össze kellett szednem pár iratot. Hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy minden második lapot elejtettem és belerúgtam az asztal lábába is, majd mikor lehajoltam megmaszírozni, a táskámmal lelöktem egy halom befűzős mappát az asztalról.
- Ah, nem hiszem el! - dühösen fújtatva mindent visszapakoltam. Seunghyun jót mosolygott a bénázásomon, én meg egyre vörösebb lettem. Miért hozza ezt ki belőlem?
- Mehetünk! - szóltam, mikor végre összeszedtem magam. Vigyorogva nézett és mikor mellé értem, egy gyors puszit nyomott az arcomra, amitől a kis pillangók szárnyra kaptak a gyomromban.
- Hja! - néztem rá mérgesen - Mi van ha meglátnak?
- Ki látna meg? Már mindenki kiment - vont vállat, aztán átkarolva megszorongatott. Erre már nem tudtam visszatartani a mosolyom.
Mire beértük a többieket, már eldöntötték, hogy hol eszünk, úgyhogy követtem őket egy kis sütögetős étterembe.
- Én nem vagyok éhes - szóltam, mikor mindenki elindult rendelni.
- Az hogy lehet? - csodálkozott Minari. Nem tudom. Akkora csoda lenne, ha nem éhes az ember?
- Csak egy üdítőt kérek - szóltam Vikinek.
A csapat zajosan elfoglalta a helyét és csak akkor láttam, hogy mindenki ráment kért. Ezért megérte sütögetős étterembe menni.
- Legközelebb majd én főzök, mert az étteremben mindig csak ráment kértek - néztem rájuk rosszallóan. Hongki éppen egy adag tésztát próbált magába tömni, miközben felnézett a tányérjából.
- Mondjuk holnap?
- Mégis miért?
- Te mondtad! - mutatott rám mérgesen a pálcikájával.
- Jójó, akkor holnap! - hunyorítottam rá.
Mikor mindenki végzett (Hongki meghívta Vikit), elmentünk a stúdióba lezargatni egy fotózást. Vagyis akartunk, mert mikor megérkeztünk, csak pár staffos fogadott.
- Mi történt? - léptem oda hozzájuk gyanakodva.
- Nem tudtad? - kérdezte Eunji.
- Mit is?
- Sunbae az ágyat nyomja.
- Lee Sunbae beteg? - kerekedett el a szemem. A staffosok ugyanolyan meglepetten néztek rám, mint én rájuk.
- Hogy lehet, hogy nem tudtad? - csodálkozott Eunji.
- Nem hívott fel? - kérdezte Hongki, mire megcsóváltam a fejem és előszedtem a telefonom.
- Oh....
- Le van merülve - jelentette ki Jin, mire szúrós szemekkel néztem rá.
- Anélkül is tudom, hogy megjegyeznéd! - pirítottam rá.
- Nyugi, nyugi - csitított Jonghun - Itt az enyém, hívd fel.
- Köszi - azonnal tárcsáztam Sunbaet. A hangjából ítélve elég rossz állapotban volt, így elhalasztottuk a fotózást egy héttel.
- Elnézést, hogy nem válaszoltam az üzenetére - kértem már vagy századjára bocsánatot.
- Semmi gond - mondta kedvesen.
- Jobbulást Sunbae - letettem és a fiúkhoz fordultam - Mára szabadok vagytok - Ennek nagyon megörültek.
- Menjünk karaokézni! - ajánlotta fel lelkesen Minari.
- Kizárt! - vágtuk rá egyszerre Vikivel.
- Én hazamegyek tanulni - jelentette ki barátnőm.
- Már megint tanulsz? - lökte meg Hongki rosszalló fejjel, amitől majdnem elesett, ha nem vagyok mellette.
- Nae, mivel egyetemre készülök - motyogta a cipőjének. Elmosolyodtam a hobbitom zavarán és gondoltam, közbelépek.
- Ma pihenj és menjünk el valahova. De nem karaokézni! - Minari már épp nyitotta volna a száját, mikor mellénk lépett egy lány, aki ismeretlen volt számomra.
- Jól hallottam, hogy karaokézni mentek? - csillogtak a szemei.
- Öh, te ki is lennél? - tettem fel az óvatos kérdést, mert akármennyire erőlködtem, nem emlékeztem az arcára.
- Oh, annyeonghaseyo! - hajolt meg - Seojoon vagyok, sunbae új asszisztense - Seojoon magas volt, hosszú szőkésbarna hajjal és úgy nézett ki, mint egy címlapmodell.
- Annyeong - üdvözöltem kelletlenül. Valamiért nem volt szimpatikus. Viki is elég furcsa tekintettel méregette.
- Én imádok énekelni! Veletek mehetek, oppa? - nézett Seunghyunra. Alig tudtam palástolni a döbbenetem. Ennél feltűnőbben nem is flörtölhetett volna.
- Hát... - húzta el a száját zavart mosollyal Seunghyun.
- Igazából máshova akartunk menni - mondta kedvesen Jonghun, amitől csak még jobban lázba jött.
- Tényleg? Moziba? Ma vetítenek egy horrorfilmet, amire nagyon kíváncsi vagyok! Megnézzük? - vigyorgott körbe izgatottan - Seunghyun oppa, mit szólsz?
- Öh... nem is tudom - rám nézett, mire gyorsan elkaptam a tekintetem róla - Mit szóltok?
- Részemről kihagynám - mondtam Seojoonra nézve.
- Én is - csatlakozott Viki.
- Oh, oké, akkor csak mit hatan megyünk - bólintott mosolyogva. Nem sok hiányzott, hogy látványosan eltátsam a szám. A staffosok már mind elmentek, csak ő maradt ott velünk.
- Szeretnénk, ha ők is jönnének - jelentette ki Hongki ránk mutatva, mire Seojoon unottan megforgatta a szemeit. De lehet, hogy rosszul láttam.
- De ha ők félnek egy filmtől, akkor mit csináljunk? - úgy éreztem, Viki most azonnal le akarja ütni, úgyhogy megfogtam a könyökét és felvettem az azt hiszem kedvesnek mondható mosolyom.
- Miből gondolod, hogy félünk?
- Nyilvánvaló, Unnie, mivel nem akarjátok megnézni - vont vállat.
- Most komolyan, csak két perce ismerjük egymást. Mi ez a stílus? - sziszegett Viki.
- Nyugi - szóltam rá, majd újra a lányhoz fordultam - Egyáltalán nem félünk. Csak nincs kedvünk moziba menni.
- Ezért mondtam, hogy majd mi megyünk! - nem hiszem el, ennyire nem veszi észre magát? Megragadott minden lehetséges pillanatot, hogy Seunghyunt bámulja, amitől kétszeresére gyorsult a pulzusom. De mivel mi hivatalosan nem jártunk még, nem szólhattam be neki, hogy szálljon le a barátomról.
- Oké, ha ennyire akarod, megyünk - bólintottam magabiztosan, mire mindenki döbbenten rám nézett.
- Oh, ugyan, nem muszáj! - szabadkozott. Nyilván le akart minket koptatni - Hiszen nem bírjátok a horrorfilmeket, Unnie!
- Mint mondtam, megyünk! - ismételtem meg és magam után húzva Vikit kimentem a stúdióból.
- Reni, komolyan gondolod?
- Nem láttad, hogy nyomul? - kérdeztem tőle idegesen.
- De egy horrorfilm... És ha az, amire gondolok, minimum kétszer szívrohamot fogunk kapni!
- Nem érdekel! - fújtattam, aztán megtorpantam - Ne haragudj, neked nem muszáj jönnöd. Engem csak felidegesít....
- Tudom - mosolygott átlátva rajtam, aztán hátranézett, a fiúk valamivel messzebb haladtak mögöttünk, szóval odasúgta - Segítek lekoptatni őt Bobról.
- Ugye nem akarod megverni? - mosolyogtam erőltetetten, mert a csapat beért minket.
- Ugyan... - válaszolt magyarul, de nem nyugodtam meg. Seunghyun mellém lépett és közelebb hajolt.
- Biztos vagy benne, hogy jössz?
- Igen! - vágtam rá, amitől egy kicsit hátrahőkölt, aztán elvigyorodott - Mi olyan vicces?
- Semmi! - rázta a fejét.
- Oppa! - ugrott be mellé Seojoon, amitől szabályosan megijedtem - Ugye ülhetek melléd?
- Ezt nem hiszem el... - sziszegtem Vikinek.
- Hát, szóval... - dadogott Seunghyun.
- Aniii! Én akarok Seunghyun mellé ülni! - szólt közbe Hongki, erre mindenki nagyot nézett.
- Miért? - kérdezte Seojoon.
- Öh... - gondolkozott el - Mert... Mindegy, csak én ülök mellé és kész! - hálás pillantással ránéztem, amiért segíteni akar. Csak megvonta a vállát és elmosolyodott.
- Mindegy, akkor én ülök a másik oldalára! - erősködött. Közben beszálltunk a furgonba - Ah, Oppa! Ugye, középen ülsz?
- Ani, az ablaknál szoktam és mindig Reni ül mellettem - vágta rá. A lány döbbent arcát látva alig tudtam visszatartani a vigyorom. Beültem Seunghyun mellé, mellém pedig Viki. Közben ő tovább csacsogott, hogy mennyire izgalmas lesz a film, amire a fiúk csak bólogattak.
- Nem sok tart vissza attól, hogy kivágjam a kocsiból - motyogta Viki magyarul.
Mikor a moziba értünk, megvettük a jegyeket a filmre, ami a Silent Hill legújabb része volt. Ezt a filmet utálom a legjobban mind közül.
- Már úgy várom! Te is, Oppa? - lépett mellénk Seojoon. Én éppen azon tűnődtem, hogy tudnám a fülem feltűnés nélkül befogni, hogy még csak ne is halljam a filmet. A fiúk vettek nekünk üdítőt és popcornt.
- Minden rendben lesz? - kérdezte aggódva Jonghun.
- Persze, ez csak egy film! - adtam a lazát.
A teremben úgy helyezkedtünk, hogy Seojoon még Seunghyun közelében se legyen. Hongkival körbeültük és hogy legyen kinek a kezét szorongatnom, Viki beült mellém. Személy szerint az első öt perc után kiszaladtam volna, a sikítozásról még csak nem is beszélve. Barátnőmet is a rosszullét kerülgette, így szinte két másodpercenként aggódó pillantásokat kaptunk a fiúktól.
- Minden oké? - ráncolta a szemöldökét Seunghyun.
- Azt hiszem - bólintottam, majd mikor a kivetítőre akartam nézni, gyorsan eltakarta a szemem, mert valami izé épp akkor ugrott elő, amitől valószínűleg sírva kirohantam volna a világból.
- Ezt jobb hogy nem láttad - mosolygott rám.
- Köszi - sóhajtottam és Vikire néztem. Az ő szemét éppen Jonghun takarta el, amiért hálásan rámosolyogtam. Seojoon elárvultan nézett körbe, mert őt senki nem akarta megóvni a rémisztő izéktől. Nem is csodálom, hisz ő akarta annyira megnézni. Mi szabályosan halálfélelemben szenvedtük végig a két és fél órát, de szerencsére eléggé takarásban voltunk, hogy Vikivel összebújjunk és Seojoon ne lásson minket. Tuti, hogy film után nem hagyná szó nélkül.
Mikor a film végén meggyötörten távoztunk, eldöntöttem, hogy aznap éjjel nem alszom.
- Hűű, Oppa, imádtam! Elmegyünk még valahova? - vigyorgott a hiperaktív asszisztens, mire Seunghyun fáradtan felsóhajtott.
- Ani, haza akarok menni.
- Oh, hazakísérlek, Oppa! - ennél a pontnál felhagytam az 'oppák' számolásával.
- Kizárt! - vágtam rá - Az FT Island otthona hétpecsétes titok! Idegenek nem tudhatják meg a címet.
- Unnie, annyira szigorú vagy! Én nem vagyok idegen - kezdett elegem lenni a sipítozásából, így határozottan megálltam és a szemébe néztem.
- Te csupán egy fotós asszisztens vagy, ha jól tudom. Ha nincs semmi dolgod a munkán kívül a fiúkkal, akár most távozhatnál is - gyilkos szemekkel méregetett és abban a pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy nem leszünk puszipajtások.
- Csak ha Seunghyun oppa is azt akarja - nézett az említettre dühösen. Seunghyun egy pillanatra lefagyott, aztán pedig én, mert megfogta a kezem és felemelte.
- Igen, azt akarom - mondta ki világosan. Seojoon lefehérdett arccal bámult minket és már nyúlt is a zsebébe, azt hiszem a mobiljáért.
- Meg ne próbáld - lépett előre Viki szikrázó szemekkel - Ha meg akarod tartani az állásod, jobb ha nem próbálkozol - pár pillanatig farkasszemet néztek, aztán Seojoon hátradobta hosszú haját, vetett ránk még egy utolsó gyilkos pillantást és távozott.
- Hja! - rántottam ki a kezem Seunghyun szorításából - Ezt most miért kellett?
- Mit tehettem volna? - vágott vissza - Látszólag nem akart leszállni rólam.
- Máshogy is lekoptathattad volna!
- Igen? És hogy? - vigyorgott szemtelenül - Nem így értette meg a legkönnyebben?
- Téged ennyire szórakoztat a dolog? - kérdeztem hitetlenkedve - Mi lesz, ha kitudódik?
- Akkor megtudják és kész - vont vállat. Nem tudtam visszavágni, mert Jin tátott szájjal mutogatott ránk.
- Ti... Ti.... - a kezünkre mutatott és elkezdett hápogni.
- Neked nem volt nyilvánvaló? - csodálkozott rajta Jonghun.
- Mi?! - háborodtam fel - Tudtátok?!
- Nem szép, hogy nem akartátok elmondani - csóválta a fejét szomorú képpel Minhwan. Meg sem próbáltam reagálni, csak igyekeztem lenyelni a döbbenetem. Seunghyun győzedelmes fejjel nézett rám.
- Látod?
- Hagyj békén! Attól még annak a lánynak nem kellett volna megtudnia! - zsörtölődtem. Hongki a vállamra támaszkodott.
- Ugyan, Reni... - legyintett - Ha kiderül, mind tudni fogjuk, ki a tettes.
- Ah... - sóhajtottam a számat harapdálva.
- Egyedül csak én nem tudtam - mutatott magára megsemmisülten Jaejin. Jonghun vígasztalóan megpaskolta a hátát, mire előreesett. Viki csillogó szemmel mosolygott ránk.
- Te is tudtad?! - támadta le Jin nem valami kedvesen.
- Én tudtam meg először - pislogott nagyokat, mintha ez nem lenne magától értetődő.
- Dolgozd fel végre, hogy Reni és Seunghyun járnak és csak te voltál olyan sötét, hogy nem vetted észre - nézett rá együttérzően Jonghun. Aztán minden szem Hongkira szegeződött. Tudtam miért... nyilván látni akarták, ő mit szól ehhez. Zavartan lesütöttem a szemem.
- Mit bámultok? - hőkölt hátra gyanakvó tekintettel, majd mikor elindultunk vissza, láttam hogy elmosolyodik.
Ösztönösen összerándultam, mikor Seunghyun megint megfogta a kezem.
- Nem kellett volna ennyire féltékenynek lenned - húzta fel pimaszul a szemöldökét.
- Ki mondta, hogy az voltam? - fordítottam el a fejem. A csapat egy kicsivel előttünk haladt és hangosan nevettek valamin, ami eléggé vonzotta a járókelők tekintetét, szóval egy kicsit feszélyezve éreztem magam - Simán megláthatnak.
- Zavarna?
- Nem tudom... - motyogtam a cipőmet vizslatva. Elengedett és zsebre dugta a kezét, mire csodálkozva néztem rá.
- Bocsi, felelőtlen voltam - mosolygott előre nézve - Engem nem igazán érdekelne az egész, de rád nem gondoltam.
- Seunghyun...
- Mi az? Meghatódtál? - pöckölte meg a homlokom.
- Úgy ismersz? - hunyorogtam rá, mire elnevette magát. A többiek bevártak minket, hogy megbeszéljük, mit csináljunk. Vagyis csak látszólag, ugyanis megvolt a kész terv. Jin elcsalogatja Minarit valahova, míg mi előkészülünk nálunk. Valamiért törzshellyé akarják avatni a kis zugom, így eldöntötték, hogy ott tartjuk meg a bulit. Jin elég hülye indokkal akarta elcsalogatni, mégpedig azzal, hogy nyílt egy új csirkefalatozó, ahova el akar menni, de egyedül nincs kedve. Próbáltuk nem túl feltűnően tudatni vele, hogy nyilvánvalóan elfelejtette az egészet és ezt abban a pillanatban találta ki.
Szerencsére Minhwan mindig kapható egy kis csirkére, így könnyen belement, és kiéhezve követte Jint. Otthon elővettük az ajándékokat és kiraktuk a pultra, aztán a fiúk kötelességüknek tartották szemügyre venni a tortát. A tetejét fehér habbal kentem be, hogy tortadekorral ráírhassunk valamit utána. Ezt először jó bulinak tartották és ki akarták mindenféle hülyeséggel dekorálni, mikor közöltem velük hogy ez mégiscsak egy húsz centi átmérőjű torta, ami nem felel meg a terveiknek. Végül összevesztek, mert nem tudták eldönteni, mi legyen rajta.
- Jó, akkor majd én megcsinálom! - szóltam közbe és kikaptam Hongki kezéből a dekort. Egy egyszerű 'Saengil Chukkae' felirattal megoldottam volna, de Jonghun nem volt elégedett.
- Üljetek le, majd én befejezem - utasított minket. Tíz perc múlva büszkén mutatta nekünk a művét. Hét színes csillagot rajzolt a felirat köré, mindegyiket más színnel.
- Miért hét? - értetlenkedett Hongki.
- Mert heten vagyunk, velük együtt - mutatott ránk Jonghun.
- Ahogy ez várható volt tőled, Hyung - tette a vállára a kezét Seunghyun szemtelen arccal.
- Hja, majd Minhwannak is elmondja ugyanezt és elkezd arról beszélni, hogy mi heten milyen jó barátok vagyunk - suttogta Hongki, kezével eltakarva a száját, mire Vikivel kitört belőlünk a nevetés.
- Mi bajotok vele? - nézett csalódottan a tortára.
- Ani, tökéletes lett! - mondtam gyorsan, mert tényleg boldog voltam, hogy minket is beleszámított - Hongkinak csupán nem terjed ki eddig az agya.
- Hé, mit mondtál?!
- Ha rajta múlik, az egészet Skullhongosra dekorálja...
- Szerinted ilyen egoista vagyok?!
- Igen - mondtuk mind egyszerre, mire színpadiasan a szívéhez kapott jelezve, hogy ez nem volt szép.
- Ha Suk hyung itt lenne, most nyolc lenne rajta - mondta Seunghyun, aztán pár másodperc múlva kitört belőlünk a röhögés, hogy mennyit tudunk beszélni egy tortáról. Ezzel el is ment az idő és nem sokkal utána hallottuk, hogy a páros megérkezik. Mivel korán sötétedett, sikerült a tervünk. Mikor belépett Minari, a csillagszórós tortával, énekelve fogadtuk.
- Hű! - ragyogó arccal fogadta a tortát és mikor kialudtak a csillagszórók, elfújta a gyertyákat.
- Boldog Szülinapot! - öleltem meg, aztán Viki is félénken odament hozzá és átadta neki az ajándékát.
- Meg sem ölelsz? - nézett rá elárvult arccal, mire barátnőm fülig vörösen megölelte. A karpánt irtó menőn állt neki és a dobverőnek is nagyon örült.
- Mi az a Vini? - kérdezte, a feliratot olvasva.
- Mi vagyunk - mutattam Vikire és magamra.
- Hú, de nyálasak vagytok - fintorgott Jin, mire két gyilkos szempár szegeződött rá.
Miután Minhwan kigyönyörködte magát a tortában, könyörtelenül felvágtuk és nekiestünk. Olyan jóízűen ették, hogy öröm volt nézni őket. Néha úgy érzem, a menedzserük helyett inkább a második anyjuk vagyok...
Minari épp végzett a második szelettel, mikor megcsörrent a mobilja.
- Suk hyung az! - mosolygott és felvette - Nae! Ah, kamsahamnida hyung! - aztán rám nézett - Igen, itt van. Adom! - felém nyújtotta a mobilt.
- Velem akar beszélni? - örültem meg.
- Túlságosan is összenőttetek! - jegyezte meg fintorogva Hongki, de inkább figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
- Annyeong! - köszöntem bele boldogan és kicsit félrevonultam, mert a társaságot nem hatotta meg, hogy a saját hangom sem hallom. Viki mosolyogva nézett, Seunghyun meg néha felémpillantott, de mikor ránéztem, gyorsan elkapta a tekintetét.
- Minden rendben? - kérdezte aggódó hangon.
- Persze - vontam fel a szemöldököm - Miért?
- Csak úgy.
- Sokára jössz haza? - húztam el a szám, mire felnevetett.
- Csak három napja mentem el!
- Igaz... - sóhajtottam. Még beszéltünk pár percig, aztán letettük, mert sietnie kellett. Mire visszatértem, tátott szájjal vettem észre, hogy a tortának hűlt helye.
- Hova dugtátok?!
- Hova dugtuk volna? - kérdezte Seunghyun - Megettük.
- De én még enni akartam - biggyesztettem le a szám.
- Akkor telefonálás helyett enned kellett volna! - vágott vissza Jin.
- Csak három percre mentem el!
- Jólvan, jólvan. Majd a te szülinapodra két tortát veszünk - vígasztalt Seunghyun és a kezemnél foga lehúzott a mellette lévő székre.
- De az csak áprilisban lesz - duzzogtam - Ah, majd Viki szülinapján!
- Nem akarom megtartani - szólt közbe barátnőm.
- Miért? - kérdezte Hongki.
- Csak - vont vállat.
- Még akkor sem ha az FT Islandot hívnám meg? - támadtam le.
- Hé, ne használj ki minket! - szúrt le Jin. Viki látszólag gondolkozott, vagy elképzelte a közös bulit, és elnevette magát.
- Mi baja? - kérdezte Seunghyun.
- Csak hagyjuk - röhögtem.
Még maradtak egy kicsit, de korán le kellett feküdniük, mert a másnap koncertjük volt és a próbák reggel kezdődnek.
- Holnap találkozunk - búcsúztunk el az ajtóban. Aztán takaríthattunk.
- Ah, ehhez pont nincs kedvem! - hisztiztem a szemétdombra nézve.
- Gyere már, ketten gyorsabb! - unszolt Viki, aztán megcsörrent a telefonja. Elkerekedett szemmel nézte a kijelzőt.
- Mi az? - kérdeztem ijedten.
- Esetleg nem tudod, Hongkinak miért van meg a számom? - nézett fel rám.
- Esetleg megadhattam neki - mosolyogtam sejtelmesen - De amúgy nem adtam. Azt hiszem tegnap babrálták a telefonom. Lehet hogy kiírta belőle.
- Hű...
- Mi az? Mit írt? - jöttem izgalomba, de meg sem vártam a válaszát, csak kikaptam a kezéből a mobilt.
- Hja!
- Oh, csak a szülinapod érdekli... - adtam vissza neki csalódottan.
- Mi az, hogy csak?! Érdekli!! - ujjongott fülig érő szájjal és azonnal visszaírt neki.
- Azt hittem, nem szereted a szülinapod.
- Nem is... - csücsörített, mire elnevettem magam.
- De mivel Hongkiról van szó - sóhajtottam mosolyogva. Még egy darabig örült az üzenetnek, aztán segített takarítani. Egy órába telt, mire mindent összeszedtünk és fel is kellett mosni, mert valaki kiöntötte az üdítőt és ragadt az egész padló.
- Bocsi - húzta be a nyakát Viki. Vagyis ő volt.
Fáradtan lerogytunk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét, de nem ment semmi érdekes. Pár perc múlva szuszogást hallottam. Viki a felhúzott térdein pihentetve fejét aludt el. Nem volt kedvem becipelni a szobába, szóval ráterítettem egy pokrócot és elfektettem a kanapén.
Én egyáltalán nem voltam álmos, szóval letusoltam és elkezdtem feltűnően unatkozni. Felmentem twitterre, de semmi élet nem volt rajta. Kinyomtan a gépet, aztán megint bekapcsoltam és unalmamban ide-oda huzigáltam az ikonokat az asztalon. Már este kilenc volt és Viki még mindig nem akart felébredni. Egyre hangosabban sóhajtoztam, hátha felkel rá vagy valami, de úgy tűnik, még mindig nem szokta meg az időeltolódást. Végül feladtam és egy bögre teával leültem az ágyra, hátam a falnak téve és gondoltam, videózom egy kicsit. Viszont így nem láttam rá az ajtóra, szóval eldöntöttem hogy ha Viki bejön majd szívrohamot kapok. Megnyitottam a Treasure PV-t mert azt szoktam énekelni, ha senki nem hallja és benyomtam a fülhallgatóm. Már vagy negyedszerre indítottam el újra, mikor az egyik fülhallgató kiesett a fülemből. Vagyis azt hittem. Igazából kihúzták.
- Szörnyű hangod van - tájékoztatott a tettes.
- Bob! Te hogy kerülsz ide? - hőköltem hátra meglepetten, mire felvonta a szemöldökét.
- Bob? A hátam mögött így hívsz? - kérdezte szemtelen arccal, amitől lángolni kezdett az arcom.
- Hagyj békén! - nyomtam hozzá durván a párnám hogy eltoljam magamtól - Hogy jöttél be?
- Én voltam! - ásítozott a küszöbön kócos barátnőm - Vagy hatszor csengetett, de te látszólag süket vagy.
- Ah, bocsi, zenét hallgattam.
- És énekeltél. Hangosan - tette hozzá.
- Nagyon hangos voltam? - húztam el a szám.
- Ani... - rázta meg a fejét Seunghyun és vigyorogva összenéztek Vikivel.
- Na persze... jójó, majd megnémulok - elnevették magukat és barátnőm diszkrét fejet vágva közölte, hogy dolga van és kabátját felkapva kioldalazott a szobából. A bekövetkezett pár másodperces csendben próbáltam érdekesnek találni egy foltot a szőnyegen. Bob előttem térdelt, mintha a halálos ágyamon lenne és úgy vizslatta körbe tekintetét a falon, amire kikerült pár poszter.
- Ezek nem mi vagyunk - mutatott egy News képre.
- Nem mondod? - kérdeztem vissza cinikus hangon. Erre amolyan 'oh, igen?' fejjel válaszolt.
- Miért jöttél? - érdeklődtem.
- Nem tudok aludni.
- Megpróbáltad csukott szemmel?
- Hja! Nem tudsz normálisan beszélni? Mondd, hogy nem látsz szívesen - szúrt le, és mellém ülve közelebb hajolt hozzám. A párnám szorongatva zavartan pislogni kezdtem és elfordítottam a fejem.
- Nem mondom - motyogtam, aztán megpróbáltam összeszedni magam - Mit akarsz, mit csináljunk?
- Barchobázzunk? - kérdezett vissza még mindig mosolyogva.
- Oké. Én kezdek - bólintottam.
- Hé, nem gondoltam komolyan!
- Kérdezz!
- Jójó! - ijedt meg - Tárgy?
- Nem.
- Fogalom?
- Nem.
- Élőlény.
- Igen.
- Én vagyok?
- Hja! - emeltem fel az öklöm - Vedd komolyan!
- Komolyan veszem! Ennyire kizárt, hogy rám gondolj? - vette fel az elárvult fejet.
- Nem egy játékban - suttogtam inkább magamnak.
- Áááh, vagy úgy - bólogatott és úgy éreztem, soha nem akarja abbahagyni a mosolygást.
- Na, tovább! - parancsoltam rá, mielőtt túlságosan is zavarba hoz.
- Nem akarom, úgysem sikerül kitalálnom - húzta fel az orrát és két karján támaszkodva hátradőlt az ágyon.
- Menj haza és feküdj le - mondtam, mikor ásított egy hatalmasat. Megcsóválta a fejét, aztán a csuklómnál fogva magához rántott, aminek következtében beleestem az ölébe.
- Hé, mit csinálsz? - próbáltam felkelni, de nem engedett el. Mikor ránéztem, legnagyobb döbbenetemre, aludt! Fél karjával engem fogott, és a párnára dőlve mélyeket szuszogott.
- Bob...- suttogtam, hátha felébred, de úgy tűnik, fél perc alatt elnyomta az álom. Elég kényelmetlen helyzetben voltam, szóval amint engedett a szorításból, kibújtam a karja alól. Egy darabig esetlenül ültem az ágy mellett, hogy vajon meddig alszik, aztán felraktam a lábait is és betakartam. Úgy gondoltam, alszom a másik ágyon és majd valamivel kiengesztelem a barátnőmet, amiért ezt az éjszakát a kanapén kell töltenie. De nem tudtam elmenni. Csak ültem és néztem, ahogy alszik, miközben én is egyre jobban elálmosodtam. Az arcát nézve egyre közelebb és közelebb mentem hozzá. Megcsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy magyarázom ki magam, ha esetleg felébred, de nem is tudtam ezen gondolkozni, mert a következő pillanatban viszonozta a csókot, amitől az egész gyomrom görcsbe rándult. Mikor elhúzta a fejét, a szemembe nézett és elmosolyodott.
- Lesben támadsz? - kérdezte halkan, mire ráhunyorogtam. Elnevette magát és a derekamnál foga felhúzott maga mellé.
- Mit csinálsz? - csodálkoztam, mert úgy tűnt, nem akar hazamenni - Nem mész haza?
- Letámadsz és aztán hazaküldesz? Milyen barátnő vagy te? - játszotta a sértettet. Átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Állát a fejemen pihentette, így nem láttam az arcát, de a következő pillanatban megint csak a halk szuszogását hallottam. Az arcomra mintha ráfagyott volna a mosoly, nem tudtam levakarni magamról. Próbáltam telepátián üzenni Vikinek, hogy mi a helyzet, aztán én is lehunytam a szemem.

14. fejezet

Unnie egy hónappal a szülési szabadsága előtt elutazott, így előbb kezdtem a munkát. Nekem adta az irodáját, ahol be is rendezkedtem, Vikinek is szorítva helyet. Eléggé izgultam az első nap, mivel amúgy sem szeretek idegenekkel lenni és másoknak szervezni dolgokat. Ahhoz túl szégyenlős vagyok. De mivel nagy felelősséggel járó munkáról van szó, nem hagyhattam hogy eluralkodjon rajtam a lámpaláz.
Mikor dél körül minden készen állt az irodában, a próbaterem fele vettem az irányt. A fiúk reggel nyolc óta keményen próbáltak.
- Hogy álltok? - nyitottam be, mire az izzadt banda leszaladt a színpadról egyenesen hozzám és várakozó szemekkel figyeltek rám.
- Oh - kaptam észbe és a vizes flakonokért nyúltam - Mi van? Úgy néztek, mintha nem láttatok volna még.
- Nem kell vizet osztanod nekünk - tájékoztatott Jonghun.
- Vagy úgy... - mindenki jót derült rajtam - Van még dolgotok ma?
- Nem tudom - mosolygott sejtelmesen Seunghyun - Vajon van?
- Ah... nekem kéne tudnom - vörösödtem el és a noteszembe néztem - Este hétkor lesz egy megbeszélésetek a jövő heti Japán fanmeetingről. Szóval addig szabadok vagytok és valaki elvisz engem a reptérre - tettem hozzá, mikor már indultak volna öltözni.
- Miért mész te oda? - érdeklődött Jin.
- Ma jön Viki, és háromra kell kint lennem. Ha egyedül jön, tuti eltéved.
- Milyen menedzser az, aki nem tud vezetni? - nézett rám szemrehányóan Hongki.
- Mégis ki akarta, hogy az legyek?! Amúgy holnap megyek a harmadik órámra. Sajnos csak hétvégén tudok járni.
- Tanulsz vezetni? - csodálkozott Minari - Nekünk nem is szóltál.
- Mert nem akarom, hogy jöjjetek - vontam vállat - Biztos nem hagytatok volna békén és utálom ha felidegesítenek tanulás közben.
- Ez őszinte volt.
- Akkor fél háromra valaki jöjjön értem, el kell intéznem valamit otthon - szóltam még vissza nekik az ajtóból és már indultam is. Még hallottam Seunghyun morgását:
- Aigoo, még ugráltat minket...
Mosolyogva léptem ki az ajtón. A lakásom negyed óra sétára volt az ügynökségtől. Mióta otthonosan berendeztem, imádtam ott lenni, de valamiért egyedül éreztem magam. Szerencsére ennek az egyedüllétnek ma vége.
Hazaérve előkaptam a koncertek beosztását és beírtam rajta pár hiányzó időpontot és helyszínt. Még javában ettem, mikor kettőkor csengettek. A küszöb előtt egy egész FT Island állt.
- Csak egy emberre van szükségem - néztem végig a bagázson - És túl korán van.
- Meg akartuk nézni a lakást - léptek be az ajtón - Mivel még soha nem hívtál át minket - Hongki minden egyes kis zugba be akart nézni, míg le nem állítottam.
- Nem állt szándékomban megmutatni nektek.
- Ezért most megnézhetem a szobád? - kérdezte és már be is nyitott.
- Oh, hát persze... - tártam szét a karom dühösen. A szoba éppen elég volt két ágyhoz és egy szekrényhez, aminek a felét szabaddá tettem Viki számára.
- Mi az? Semmi fanolós cucc? - jöttek be a többiek is.
- Még nem volt időm kirakni őket - vallottam be, de talán jobb ha nem teszem. Öt beijedt bomul nézett rám.
- A menedzserünk egyben egy beteg primadonna - súgta diszkréten Jin Jonghunnak.
- Hja! Ki mondta ezt? Ah, palli és menjünk mielőtt elkésünk!
Finoman kitessékeltem őket, mielőtt még szuvenírt is kérnek.
A kocsiban úrrá lett rajtam az izgatottság. Alig vártam már, hogy találkozzak Vikivel és ez az arcomra is kiült.
- Ugye tudod, hogy fülig ér a szád? - Minhwan, aki az előttem lévő ülésen ült, hátrafordult és állát a háttámlára téve mosolygott rajtam.
- Hát persze! Végre nem leszek egyedül! - örömködtem.
- És mi el leszünk hanyagolva? - fordult hátra Jin is.
- Hogy lennétek? A menedzseretek vagyok!
- Nem is erre gondoltam - csücsörített szomorú fejjel. Ha tudnák, mennyire nem lesznek elhanyagolva a következő pár napban, azért imádkoznának, hogy munkán kívül ne is találkozzunk.
A reptéren fokozott figyelmet kaptam... Vagyis volt egy olyan érzésem, hogy nem én, hanem a mögöttem haladó kis csapat. Már bántam, hogy nem Sukkie-t hívtam el, talán ő a kocsiban maradt volna.
Mikor egy kisebb lánycsorda közeledett felém, majdnem visszafordultam, de aztán eszembe jutott, hogy az én dolgom fegyelmezni őket. Kinyújtott karokkal, a legszigorúbb fejem felvéve álltam meg a fiúk előtt.
- Nincs kép, csak autogram!
- Unnie, ki vagy te?! - sipította az egyik.
- Az új menedzserük!
- Tudom, ki vagy! - tátotta el a száját.
- Nagyon boldoggá tesz, hogy emlékszel rám, de attól én a menedzserük vagyok - halkítottam le magam - Ha nem elégszel meg az autogrammal, tovább lehet állni - mutattam a kijárat fele. Mikor láttam, hogy sikerült lenyugodniuk, az idegességem is elmúlt. Öt büszke szempár szegeződött rám.
- Az a csápoló törpe nem ő? - mutatott a távolba hunyorítva Hongki, mire sípcsonton rúgtam. Viki kipirosodott arccal és csillogó szemekkel állt meg előttünk. Két bőröndje szinte nagyobb volt, mint ő. Csak mikor Minari és Jonghun átvette őket, vettem észre hogy levágatta a haját.
- Jól áll! - mutatta fel hüvelykujját Hongki.
- Köszi - lehelte vörös fejjel és félénken pislogott biasára, amin igen jót derültem, míg eszembe nem jutott hogy régen én is ilyen voltam.
- Bezzeg te... Nem ártana példát venned róla és elmenned végre fodrászhoz.
- És ez épp te mondod, Hongki.... - fintorogtam a bodros hajára nézve.
A kocsiban Viki köztem és Hongki között ült, és egész végig füstülő fejjel bámulta a cipőjét. Hongki ebből semmit nem vett észre, mert azon volt, hogy kirakjon egy rubik kockát. Kinyújtott nyelvvel koncentrált, míg sikerült a sárga oldal.
- Hja! Sikerült! - ugrott fel, mire barátnőm összerezzent - Ah, mian - leült és az út hátralévő részében félénk pillantásokat váltottak.
A lakásom kicsit szűkösnek bizonyult két nagy bőröndnek és hét főnek, de úgy tűnt ez csak engem érdekel.
A fiúk úgy zajongtak, hogy alig hallottam a telefonom csörgését.
- Sukkie! - szóltam bele boldogan.
- Annyeong! - idejét sem tudom mikor beszéltünk utóljára.
- Hja! Mi az, hogy fel sem hívsz?
- Ennyi erővel te is megtehetted volna!
- Nem akartalak zavarni - motyogtam, mire elnevette magát. Közben segítettem levenni egy bögrét Vikinek, mert nem érte el és bokán rúgtam Hongkit, mert nem segített neki. Jobban el folt foglalva azzal, hogy az izmait Seunghyunnak mutogassa.
- Jonghunnak úgyis nagyobb van - tátogtam neki. Csücsörítve visszavette a pulcsiját és behúzta a két bőröndöt a szobába. Mosolyogva néztem utána.
- Hé, figyelsz te rám?! - hallottam a vonal tulsó feléről.
- Ah, bocsi! Mit is mondtál?
- Azt kérdeztem, nem akarsz-e ma bejönni a ma esti fotózásomra.
- Jinja?
- Wae? Nem akarsz?
- Dehogynem! De még mennyire! - örömködtem.
- Egy rakás fotózáson fogsz részt venni, mivel menedzser vagy.
- Tudom, de neked nem vagyok a menedzsered - vigyorogtam, mintha látta volna.
Boldogan raktam le a telefont és a zajongó bagázshoz fordultam.
- Ma este Sukkieval leszek - jelentettem be, mire mindenki elnémult, szóval kiegészítettem magam - Elmegyek a fotózására!
- Ah, vagy úgy... - bólogattak.
- És mi lesz velem? - Ki-chan kétségbeesett arcott vágott - Nem hagyhatsz egyedül az első nap!
- Szerintem nyugodtan jöhetsz - ennek úgy megörült, hogy még azt is elfelejtette, hogy Hongki épp a bőröndjét próbálja kicibzározni, kevés sikerrel. Aztán Jin is odalép, de inkább leállítottam őket. Ki tudja, hol vannak a fanolós cuccai.
- A többit majd mi elintézzük - tessékeltem ki őket, mikor már azon voltak hogy szétszedjék a lakást. Mikor kimentek, Seunghyun megállt az ajtónál.
- A fotózás után ráérsz?
- Miért? - csodálkoztam.
- Igen vagy nem?
- Attól függ, mikor van vége.
- Akkor elmegyek oda!
- Miért? - kérdeztem újra, de csak sóhajtott.
- Nem mindegy? Ott találkozunk! - azzal már ott sem volt. Fejcsóválva becsuktam az ajtót és leültem a leizzadt barátnőm mellé. De ő kérdezett először.
- Hogy álltok Bobbal?
- Hogy állnánk? - értetlenkedtem
- Ezt komolyan mondod? - nézett rám lesúlytóan - Szereted őt, nem?
- Nem tudom... - tűnődtem ártatlanul, mire tarkón csapott - Hé! Ezt a lakbéredhez számolom!
- Nem fizetek lakbért.... - mondta higgadtan - De akkor mi volt ez a hiszti, amit lecsaptál otthon, mikor nem volt veled?
- Most mit kérsz számon? Nyilván azért volt, mert távol voltak tőlem...
- A barátnős pletyka is, mi?
- Szerintem a többieknél is hasonló lett volna a reakcióm - erősködtem tovább. Mivel már nem bírtam állni a tekinteték, inkább felálltam - Segítek kipakolni.
Mint kiderült, a cuccai felét a tankönyvek tették ki, amik el is foglalták az egész íróasztalt.
- Bocsi, majd viszek a koleszba is - szabadkozott.
- Ani, maradhatnak! De mondd csak... - kezdtem hirtelen ötlettől vezérelve - Ne hívjam el Hongkit is este?
- Hogy mi? - rémült meg - Nem hiszem, hogy lenne hozzá lelki erőm...
- Oh, hát persze, nekem sem volt. De mivel Seunghyunnak nincs jogsija, valaki el fogja hozni őt, és... - a mondat végét elharaptam.
- És mi? - ráncolta a szemöldökét - Arra gondolsz, hogy Hongki jönne, mert habár azt mondta, feladott téged, nem bírja ki? Vagy mondjuk hogy tisztázza a dolgokat?
- Mit kéne tisztázni? - adtam a tudatlant, meg sem említve, mennyire beletrafált - Szerintem nem kell...
- Szerinted - hangsúlyozta ki.
- Igen, szerintem. Most mit mondjak? Ha rajtam múlik, nem hozom fel. Most tök jól megvagyunk.
- Tudom, nem is azért mondtam.
Egy darabig csendben pakoltunk, aztán eszembe jutott, hogy beavassam Vikit, mi is lesz a dolga menedzser asszisztensként, vagy mi. Ha egyáltalán van ilyen. Mivel egyedül is simán elvégzem a munkát, - persze attól még rengeteg koncentrációt és felelősséget igényel - nem tudtam, mit adjak neki. Végül is csak azért ajánlottam fel neki ezt, hogy a közelemben maradhasson. Meg a fiúk közelében is. Aztán úgy döntöttem, ő intézi a telefonos megbeszéléseket, mert akkor nem kell mindig az irodában gubbasztania, főleg így, hogy egyetemre megy. Lelkesen vállalta a feladatot, de gyanítom hogy nem a meló hajtotta.
- De mondjuk... - tűnődtem - Simán lehetnél a testőrük is...
- Miről beszélsz?! - háborodott fel - Akkor mindenki a szadista oldalamat ismeri meg.
- Inkább azt 'is' - javítottam ki - Miért ne? Néha még én is félek tőled. De úgyis tudom, hogy ha arra kerül a sor, nem fog érdekelni, hogy testőr vagy-e vagy sem, mert magadtól előjön az agressziód - vigyorogtam - Főleg ha róluk van szó.
- Tudom - fintorgott - Ezt már nem mosom le magamról, mi?
- Hát nem - nevettem.
Miután kipakoltunk, lepihent mert az időeltolódás miatt elég álmos volt. Addig a nappaliban megcsináltam a fanmeetingek napirendjét és mivel még volt időm, főztem egy nagy adag spagettit. Mikor Viki felkelt, kiéhezve rá is vetette magát.
Sukkie hétre jött meg, addig kényelmesen elkészültünk és barátnőm már tűkön ült. Én közben azon tűnődtem, nálam meddig tartott ez az időszak. Mármint amikor a szívem a gyomromban dobogott, akárhányszor megláttam őket.
- Itt van! Itt van! - tapsikolt, mikor megszólalt a csengő.
- Hja! De rég láttalak! - ugrottam Sukkie nyakába, hátha így megmentem az amúgy is szörnyű hajam, de nem sikerült. Kegyetlenül összekócolt, szóval jöhetett a sapka. Viki félénken meghajolt, de ő sem úszta meg. Ez amolyan "Sukkie köszöntés" szerintem.
- Én még azt hittem, kedves... - motyogta halkan a haját tapogatva. Csodák csodájára elég könnyen feloldódott és a kocsiban már jól elvoltak. Sukkiet azt hiszem, nem lehet nem szeretni.
A helyszínre érve próbáltam nem megszeppenve viselkedni tekintve, hogy egy rakat ilyenen fogok részt venni a jövőben. Érkezésünk után húsz perccel beállított Seunghyun és Hongki. Csodálkozva néztem rájuk, mivel a fotozás éppen hogy csak elkezdődött.
- Máris?
- Unatkoztunk - vont vállat Hongki. Viki oldalba bökött, hogy felfogjam, tényleg ő jött. De később kiderült, nem is véletlenül. Olyan negyven perc után szünetet tartottak.
- Na mit szólsz? - kérdezte Sukkie.
- Mihez? - fejével az éppen a stylistal beszélő Hongki felé bökött. Még mindig nem kapcsoltam, mire felsóhajtott.
- Én hívtam ide! - mondta türelmét vesztve. Jó, talán néha nehéz a felfogásom.
- Áh! - bólogattam - De miért? - aztán végre leesett - Viki miatt?
- Programod van Seunghyunnal, nem? Így legalább nem lesz egyedül.
- Csúcs vagy! - vertem hátba. Vikire néztem, aki nem értette miért kacsintgatok rá, de azért mosolygott. A fotózás folytatódott. Sukkie irtó menő volt és nagyon tudta a dolgát. Elvarázsolva néztem a fénytechnikusokat és megpróbáltam magam a fotóalanynak elképzelni. Elég szerencsétlenül néztem ki lelki szemeim előtt, szóval inkább felhagytam vele. Biztos minden kiült az arcomra, mert Seunghyun vigyorogva közelebb hajolt.
- Ennyire tetszik?
- Nagyon! - bólintottam - Kár, hogy én nem lennék jó modell.
- Miért? - húzta fel a szemöldökét.
- Lámpalázas vagyok mindenféle értelemben - számoltam az ujjaimon - Emellett nem tudnék idegenek előtt természetesen mosolyogni, nem szeretem a mosolyom és csinos se vagyok. Kábé ennyi.
- A lányok nem valami könnyű esetek - sóhajtott.
- Tudom.
Úgy tűnt, gondolkozik valamin, aztán odaszaladt az egyik fotóshoz, majd a stylisthoz.
- Mi az? - kérdezte Viki, aki addig Hongkival.... beszélgetett. Ha mondhatjuk így. Gyakorlatilag végig Hongki kérdezgette őtt. Olyan aranyos volt vele, hogy eldöntöttem, később megdícsérem érte. Hátha többet is mond majd. Remélhetőleg nem rólunk. Vagy talán jobb lenne? Míg ezen filóztam, Seunghyun visszatért és elrángatott a stylisthoz, ami egy 30 év körüli nő volt.
- Ő lenne az!
- Miről is van szó? - pislogtam.
- Részt veszel egy rögtönzött fotózáson - mosolygott izgatottan.
- Mi? Én? Miért? - dadogtam.
- Csak úgy, a móka kedvéért - húzta meg a vállát, aztán a vállamra támaszkodott és színpadiasan a nagy munkában lévő fotósokra nézett - Igazságtalannak érzem, hogy te csak rajongó szemekkel nézel minket, akik már egy csomó ilyenen részt vettek.
- Nagyon vicces vagy - húzódtam el tőle - De komolyan, nekem ez nem menne. Csak smink és ruha pazarlás.
- Oh, hát persze - bólogatott sűrűket és már tolt is az öltözők felé, de félúton hátrafordult - Viki! - szólt csak úgy spontán. Kicsit fura volt a szájából hallani ezt a nevet.... nem tudom miért - Gyere te is!
Így máris jobban hangzott, még ha barátnőm nem is nagyon lelkesedett az ötletért. Gyakorlatilag könyörögtem neki, hogy legalább ne egyedül égessem le magam.
Mikor a sminkelés után megláttam magam a tükörben, kezdtem egy kicsit bezsongani, főleg mikor a ruhákra is sor került. Viszont nem állt olyan jól, ahogy terveztem, szóval eldöntöttem, hogy bent csinálnak pár képet, és ennyi.
- Nemár, veled semmi baj. Én törpe vagyok ehhez a ruhához! - nézte magát barátnőm. Mindketten egy térdik érő szoknyát viseltünk, én pirosat, ő halvány rózsaszínt.
- Nekem vastag a vádlim! - egymásra néztünk és egy pillanat alatt elröhögtük magunkat. Végülis ez az első - és valószínűleg egyben utolsó - ilyen élményünk is és ketten vagyunk. Rossz nem lehet. A fiúk max elfordulnak addig.
Mire elkészültünk, Sukkie éppen egy ruhacserére ment. Próbáltunk észrevétlenül kijutni, mintha amúgy nem látnának meg minket.
- Hwa! - néztek végig rajtunk a fiúk, mikor kelletlenül megálltunk előttük - Daebak!
- Te menj először - bökött meg barátnőm.
- Nemár! Együtt menjünk!
- Gyerünk! - a stylist unnie mosolyogva odahúzott minket a fehér vászon elé - Csak viselkedjetek természetesen.
- Azt hogy kell? - kérdeztem, inkább magamtól, míg a ruhámat húzogattam, mert túl rövidnek éreztem.
A fiúk - közben Sukkie is kijött - nagyon jól szórakoztak rajtunk.
- Hova kell nézni?
- Kezdjük! - kiáltotta el magát a fotós.
- Máris? - pánikolt be Viki, de én reflexből átkaroltam és belevigyorogtam a kamerába. Szegény majdnem megfulladt - Hé! Legalább szólj előtte!
- Bocsi- tettem össze a két tenyerem és mikor ijedtemben hátráltam egy lépést, megbotlottam és elestem. Igen értelmes képek készülhettek, míg feltápászkodtam és Viki szakadt a nevetéstől. Rá se mertem nézni a fiúkra, elég volt hallanom őket. Végülis Hongki röhögését talán csak Szöul másik végében nem hallották. Sukkie olyan öt perc után beszállt és átvette az irányítást. Máris jobban éreztem magam. Végül csoportos fotózás lett, mert Seunghyunt és Hongkit is berángattuk. És mivel mi képtelenek voltunk pózolni, Hongki vette át a csaj szerepét, úgyhogy szerintem minket csak röhögve kaptak le. Mikor Hongki éppen Sukkie hátán volt és Viki rajtuk mosolygott édesen, Seunghyun lazán átkarolt és belevigyorgott a kamerába. Én pedig próbáltam nem törődni a görcsbe ránduló gyomrommal és hogy miért viselkedem így. Sukkie pedig egymás mellé állította Vikit és Hongkit és mögéjük állt, minket is átkarolva, így végre készült egy értelmes kép is. Végül ha már a barátnőmmel akartam eredetileg, levezettem rajta a szeretetmániám. Annyira élveztem az egészet, hogy csak a végén jöttem rá, a lámpalázam valahol felszívódott. Nem is baj.
Mikor elég kép készült, visszatértek az eredeti tervhez és folytatták Sukkie fotózását, mi pedig átöltöztünk.
Mivel úgy tűnt, elég sokáig elhúzódik még a fotózás, elköszöntem tőle és megöleltem, mert Japánba megy pár hétre, szóval nem fogom látni egy ideig. Az ajtó előtt félrehúztam Vikit.
- Szóval, most téged hazavisz Hongki, én meg elmegyek Seunghyunnal.
- Micsoda? Erről miért nem szóltál eddig? - rémült meg.
- Valahogy elfelejtettem. Túléled!
- Persze... - máris vörös volt a feje.
- Hongki, rád bízom - szóltam neki, mire nagyot bólintott - Ha lehet, vezess normálisan.
- Amúgy nem azt szoktam?! - háborodott fel. Egy darabig elidőzött rajta a tekintetem, majd gondoltam, lépek.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem, mikor Seunghyun éppen beszélgetett valakivel. Viki bátorítóan rám nézett.
- Ah... igen - mióta visszajöttem, most láttam először ilyennek a tekintetét. Talán számít valamire? Máris görcsbe rándult a gyomrom. Beültünk a kocsiba, Vikit pedig addig beparancsoltam, mert nem volt kint valami meleg és mondtam hogy foglalja le Seunghyunt. Bár tudtam, hogy egyből rájön majd mindenre.
Olyan öt percig mindketten néma csendben bámultuk a térdünket. Nagyon nehezemre esett megszólalni. Feltörtek bennem a régi érzések és már szinte megbántam, hogy beszélni akartam vele.
- Szóval... rólunk lenne szó - kezdtem bele halkan, még mindig a térdem fixírozva. Nem válaszolt - Tényleg feladtál? Úgy értem... - dadogtam.
- Szeretnéd? - kérdezte hirtelen és annyi csalódottságot éreztem a hangjában, hogy azt kívántam, bár süket lennék - Szeretnéd? - kérdezte ismét és rám nézett.
- Igen - sütöttem le a szemem, ami azonnal megtelt könnyekkel - De én...
Nem tudtam végigmondani, mert belémfolytotta a szót egy csókkal. Mire felocsúdtam a döbbenetemből máris elhúzódott tőlem, de én még mindig bambán, könnyes szemekkel pislogtam.
- Elfolyik a sminked - szólt pár másodperc hallgatás után, vidám hanggal. Felnéztem rá. Mosolygott - Köszönöm, hogy elmondtad mit érzel. Nem mondom, hogy nem sejtettem - nevette el magát, majd megköszörülte a torkát - Seunghyun vár.
Mélyen a szemébe néztem, és éreztem hogy tényleg elmehetek. Visszamosolyogtam rá és kiszálltam a kocsiból. Lassan sétáltam vissza, hogy összeszedjem magam. Vikivel egy pillantásból megbeszéltük a dolgokat és elindult a kocsihoz. Seunghyun az ajtónál várt mosolyogva.
- Mehetünk? - lökte el magát a faltól.
- Igen, de hova akarsz vinni? - néztem rá gyanakodva.
- Nem tudom - vont vállat.
- Nem tudod?! - nevetve megrázta a fejét - Aigoo... November van és tök sötét. Kint akarsz császkálni?
- Most miért vagy ilyen? Mostanában szinte csak munkán belül találkoztunk. Az elmúlt hétvégéken kerestünk, de mint kiderült, te kreszórákat veszel.
- Az igaz... - ismertem be. Épp odaértünk a zebrához, mikor eleredt az eső.
- Ez most komoly? - kézen fogott és elhúzott a legközelebbi épülethez, ahol menedék volt. Mikor a hajam fogdostam, jöttem rá, hogy a sminkemnek is annyi. Ezt Seunghyun is észrevette..
- Hú - röhögött, míg el nem hallgattattam a tekintetemmel. Elővett egy zsepit és elkezdte törölgetni vele az arcom - Még jó, hogy neked nem kell smink - nézett rám tűnődve.
- Ezt hogy érted? - néztem rá értetlenül.
- Nem tudod? - nevetett - Akkor nem mondom el.
- Ah... - fújtattam dühösen. Az eső kitartott egy ideig, és már mindketten kezdtünk fázni. Észre sem vettük, hogy egy szórakozóhely előtt vertünk tábort.
- Hé, szépség! - szólított meg egy srác, erős piaszagot árasztva magából. Még csak ez hiányzott...
- Mit szeretnél? - szólalt meg Seunghyun, mellém lépve. A srác ezt kihívásnak vette, szóval inkább megfogtam a csuklóját, hogy ne csináljon semmit.
- Nem hozzád beszéltem - nézett rá és közelebb lépett hozzá.
- Nem kérdeztem - Seunghyun nyugodt volt, mi több, mosolygott! De nem volt időm ledöbbenni ezen, mert a srác már emelte az öklét és semmi jót nem sejtettem.
- Menjünk! - szóltam határozottan és elhúztam az ellenkező irányba. Szerencsére nem jött utánunk. Nyilván annyit nem ért meg neki a dolog, hogy megázzon a novemberi hidegben. A legközelebbi buszmegállóban álltunk meg.
- Nem tudtad volna szó nélkül hagyni? - fordultam felé mérgesen.
- Dehát semmit sem csináltam.
- Éppen eleget ahhoz, hogy meg akarjon verni!
- Dehát leszólított! - emelte fel már ő is a hangját.
- Mivel részeg volt. Nem kell egyből ugrani, ha leszólít valaki.
- Oh, bocsánat hogy meg akartalak védeni.... - mondta hitetlenkedve.
- Mi lesz ha megint úgy megvernek, hogy kórházba kerülsz?! - kiabáltam dühösen. De reagálni már nem volt ideje, mert a következő pillanatban egy nagy fekete kutya majdnem fellökött, én meg akkorát sikoltottam, hogy az egész környék zengett. Aztán vettem csak észre, hogy Seunghyunba kapaszkodtam ijedtemben.
Jókedvűen nézte az akcióm, míg el nem engedtem.
- Jól vagy?
- Ah, miért szaladgálnak kóborkutyák erre? - néztem abba az irányba, ahol a kutya eltűnt.
- Nézz magadra. Ha még egy kutyától is ennyire megijedsz, hogy ne akarnálak megvédeni?
- Ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz. De mióta az történt... - motyogtam a földet szekírozva.
- Gyere ide - mutatott a lába elé.
- Miért? - húztam fel a szemöldököm.
- Túl messze vagy. Mi van, ha történik veled valami ott?
- Igaz. Nagy ez a fél méter távolság - visszafolytott mosollyal közelebb léptem, majd egy akkorát tüsszentettem, hogy belefájdult a torkom - Szuper - szipogtam.
- Így jobb - mosolyodott el és magához húzott. A gyomrom újfent görcsbe rándult, mintha beleköltözött volna egy csapat pillangó.
- M-Mi a baj? - dadogtam.
- Semmi - éreztem hogy megrázza a fejét - Csak arra gondoltam, mennyire szeretlek.
Hirtelen azt se tudtam, hogy vegyek levegőt és azok a pillangók lassan már lyukat fúrtak a gyomromban.
- O-oh.... - kábé ennyit bírtam kinyögni. Elengedett és még mindig mosolyogva a szemembe nézett.
- Menjünk. Ha megint tüdőgyulladást kapsz, az az én hibám lesz.
- Te előbb kapnál mint én - húztam fel az orrom, mire mérgesen összehúzta a szemeit - Jójó, menjünk.
Még csak akkor vettem észre, hogy nem égnek az utcai lámpák, mikor elindultunk a sötét utcán.
- Vihar volt a fotózás alatt - mondta Seunghyun.
- Csúcs.... ah - torpantam meg egy sikátor előtt - Erre jött a kutya, nem?
- Ah, jinja.... - nevette el magát - A kezed - nyújtotta felém a tenyerét. Értetlenül meredtem rá - Még a végén elesel, vagy eltévedsz...
- Tudok vigyázni magamra!
- Naná, ezt nekem mondod? - azzal megfogta a kezem és úgy húzott tovább. A szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem, reagálnom kellene rá, vagy valami. De gőzöm sem volt, mit mondjak. Főleg, mert azt sem tudom, én mit érzek.
Egészen hazáig magammal viaskodtam, míg el nem engedett.
- Siess be és szárítkozz meg.
- Gyere be te is! Még egy kicsit esik...
- Tényleg? - csodálkozott - Elpakolod a fanolós cuccaid?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - adtam az ártatlant - És egy szóval sem mondtam hogy bejöhetsz a szobámba.
Benyitottam, de az egész lakás tök sötét volt.
- Ez furcsa... -szóltam - Meddig tart Hongkiéknak, mire ideérnek?
Épp hogy kimondtam, kocsizajt hallottam kintről és pár másodperc múlva nyílt is az ajtó. A belépő páros meglepetten állt meg előttünk.
- Hol voltatok eddig? - kérdeztem azonnal. Viki feje tűzpiros volt és Hongki is elég vidámnak tűnt - Ah, nem fontos - legyintettem.
- Nem is érdekel? - háborodott fel Hongki.
- Ani. Inkább vidd haza Seunghyunt, mert bőrig ázott!
- Hja! Nem úgy volt, hogy itt száradok meg?
- Vikivel sürgős megbeszélni valónk van - karoltam a barátnőmbe - Cserébe holnap eljöhettek a kreszórámra.
- Ki mondta, hogy el akarunk? - szólt Seunghyun, aki látszólag megsértődött, hogy nem maradhat. Nem tudtam elfolytani a vigyorom. Hongki a bajsza alatt morogva ment ki, de még intett egy utolsó Vikinek. Egy perccel sem tudtam tovább várni. Tudni akartam, mi történt.
- Mikor mész holnap? - kérdezte Seunghyun az ajtóból, mikor Viki bement a szobába.
- Tízre... de még előtte elmegyek Minarinak ajándékot nézni.
- Én is megyek! - dugta elő a fejét a szobából Viki.
- Rögtön gondoltam - nevettem. Vigyorogva becsukta az ajtót.
- Akkor megyek - intett mosolyogva Seunghyun is.
- Seunghyun! - szólta utána, mikor kiment az ajtón.
- Mi az? - fordult meg. Hongki a kocsiból nézett minkett, aztán elkezdett babrálni valamivel.
- Semmi, nem fontos - még utoljára rám mosolygott, aztán elindultak. Bekullogtam a lakásba és rájöttem, hogy szörnyen ráz a hideg. Magamra kaptam egy törölközőt és a szobába lépve letámadtam Vikit.
- Miért csak most jöttetek? Mi volt? Hogy viselkedett?
- Nyugodj már meg! Csak túl sokat beszélgettünk és elszaladt az idő.
- Beszéltetek, vagy megint csak ő faggatott? - nyelvet öltött rám.
- Beszéltünk... beszélt rólad is. Aztán egyszer csak csend lett és elkezdtem valami másról beszélni, ami tökre nem illett a témába, mire elnevette magát.
- Ugye nem valami cikis dolgot mondtál neki?
- Hát... nekem nem volt az - felnevettem.
- Örülök, hogy képes voltál normálisan viselkedni - röhögtem még mindig.
- Nagyon vicces. Vasárnap lesz Minari szülinapja, ugye?
- Igen.
- Lesz valami buli is? - csillant fel a szeme.
- Naná! De meglepetés, szóval nehogy eljárjon a szád.
- Oké! De... mi volt Hongkival? - kérdezte óvatosan.
- Elmondtam neki, amit akartam.... és azt hiszem mindent lezártunk.
- Tényleg?
- Igen! És most itt vagy te is. Nyilvánvaló, hogy örül neked - erre fülig elvörösödött.
- Nem ez a fontos, hanem hogy mi van veled és Seunghyunnal? Elmondtad már neki, mit érzel?
- Hogy mondhatnám? - kérdeztem vissza.
- Vagyis szereted! - mutatott rám.
- Ani... - ráztam gyorsan a fejem, de már nem volt menekvés. Előle sem, és magam elől sem - Na jó... talán.
- És mire vársz?
- Ez nem olyan egyszerű!
- Mi nem egyszerű benne? - kérdezte idegesen, mire behúztam a nyakam. Úgy zsongott a fejem, hogy úgy éreztem, menten szétrobban.
- Ah, hagyjuk. Csak le akarok feküdni - kiviharzottam a szobából és gyorsan vettem egy fürdőt, mielőtt megint megfázok. Mire visszaértem, Viki már aludt, szóval én is csendben befeküdtem az ágyba, de aludni nem tudtam egy ideig. Túl sok minden történt egy nap alatt és úgy éreztem, képtelen vagyok feldolgozni. Lassan átgondoltam mindent, és végül döntésre jutottam. Abban a reményben aludtam el, hogy helyesen cselekszem.
Másnap reggel nyolckor indultunk Vikivel ajándékot nézni Minhwannak. Úgy volt, hogy vasárnap Jin elviszi őt valahova, míg mi elkészülünk a bulira. Izgatottan keresgéltünk ajándék után és végül ki is választottuk a megfelelőt. Viki egy vagány fekete bőr karpántot választott, én pedig egy pár dobverőt és mindketten ráírtunk valamit. Mikor ezzel megvoltunk, egyenesen a tanfolyam helyére mentünk. Megkerestem az oktatóm, aki egy kedves ahjusshi volt és beszálltunk a kocsiba. Viki is engedélyt kapott rá, majd mikor indultunk volna, nyílt az ajtó és bepattant Hongki, meg Jonghun. Döbbenten néztem rájuk.
- Mit kerestek itt?
- Ez itt nem egy taxi! - szólt rájuk ahjusshi.
- Mindketten tudunk vezetni, nem lehetne hogy most az egyszer kivételt tegyen és mi ügyeljünk rá? - kérte kedvesen Jonghun, felmutatva a jogsiját. Elég abszurdnak gondoltam a helyzetet. Elvégre mégiscsak vezetni tanulok.
- Ez esetben.... csak most az egyszer - adta be a derekát.
- Hogy mi? - esett le az állam - Ahjusshi, ön túl kedves....
A két fiú kárörvendően vigyorgott és Viki is mellettem. Aztán helyet cseréltek és Jonghun ült be az anyósülésre felügyelőnek.
- Indíthatja a járművet - vigyorgott szemtelenül.
- Biztos, hogy nem lesz bajunk? - vágta be a rémült fejet Hongki és görcsösen szorongatta a biztonsági övét.
- Nyugodtan ki lehet szállni! - förmedtem rá. Már indultam volna, mikor ismét nyílt az ajtó.
- Nem késtem el? - szállt be Seunghyun.
- Boya keuge?!!! - fordultam hátra türelmem vesztve.
- Inkább indulj el! - utasított Jonghun - Vagyis előbb kösd be magad.
- Még a csomagtartóba is fértek.... - szóltam ki unottan az ablakon, mikor megláttam, hogy Jin és Minhwan mosolyogva állnak a kocsitól nem messze.
- Ani - rázta a tenyerét Jin - Szemtanúk is kellenek, ha történne valami.
- Nem hiszem el.... - fújtattam dühösen. Végül elfordítottam a kulcsot és elindultam a pályán.
- Eddig jó - dícsért meg Jonghun.
- Mert csak egyenesben ment - mondta Hongki.
- Hja, komolyan.... - emeltem a kezem.
- Fogd a kormányt! - szólt rám Viki. Próbáltam az útra koncentrálni, de nehezen ment a mögöttem röhögő bagázs miatt. Ennek köszönhetően felborítottam két bólyát és elütöttem egy karton járókelőt.
- Te gyilkos... - nézett ki elszörnyedve az ablakon Seunghyun.
- Nem mindegy? Ez az órám már úgyis elúszott. Pedig szeretett az oktatóm - megfordultam és elindultam visszafele.
- Bu! - ijedtemben egy hatalmasat fékeztem.
- Aish, Viki! - szóltam hátra. A csapat sírt a röhögéstől.
Reményvesztetten tértem vissza egy kör után, hogy aztán hajlonghassak az ahjussi előtt.
- Chesomnida! Legközelebb egyedül jövök! - kértem bocsánatot, haragos pillantásokat vetve a többiekre.
- Ez súlyos volt - törölgette a szemét Jin kifele menet. A következő fél órában nem voltam hajlandó megszólalni, csak mikor már századjára kérdezett Minhwan, hogy elmegyünk-e enni valahova.
- Jójó, felőlem!
- Ne legyél már mérges - simogatta meg a hátam Jonghun - Mi csak próbára tettünk.
- A harmadik órámon....
- Akkor majd később jövünk legközelebb!
- Még csak az kéne! - ijedtem meg, mikor beültünk egy étterembe. Annyit rendeltem, hogy a felét sem tudtam megenni, viszont a fiúk szívesen fogadták.
Evés után a fiúk elmentek próbálni, mi pedig haza, hogy megsüssük Minhwan tortáját. Ezzel elvoltunk egy darabig, míg teljesen ki nem kentük egymást. Aztán Viki elment a könyvtárba még pár könyvért - lövésem sincs, mennyi könyv kell egy egyetemistának - én pedig összetakarítottam a romokat.
Kitettem a tortát hűlni és éppen a piskóta maradványait kapartam egy konyhakéssel, mikor csengettek.
Seunghyun kisebb szívrohamot kapott, mikor a késsel ajtót nyitottam.
- Betörőt vársz, vagy ennyire haragszol a mai nap miatt?
- Csak sütöttem - válaszoltam - De te miért jöttél? Már vége a próbának?
- Igen, Hongki hyung szétrúgott egy hangfalat és a terem tulajdonos a menedzsert kéri.
- Hogy mi? - kerekedtek el a szemeim.
- Igazából mindennel végeztünk és nem tudtam mit kezdeni magammal otthon - nevetett - Nincs is teremtulajdonos - lökte meg a homlokom.
- Jó érzés az idegeimre menni? - sziszegtem összeszorított fogakkal.
- Igen - felelte őszintén. Ledobta magát a kanapéra, én meg visszamentem a konyhába hogy befejezzem. Ahogy kapartam a tepsit, a kezem hirtelen megcsúszott, és a kés végigszaladt az ujjamon.
- Áu! - kiáltottam fel és azonnal a csap alá tettem a kezem.
- Jól vagy? - jött oda Seunghyun.
- Csodásan... - még a szemem is könnybelábadt a fájdalomtól - Áh, ez tényleg fáj!
Seunghyun elzárta a csapot és a keze ügyében lévő konyharuhával letörölte az ujjam.
- Hol van tapasz?
- A fiókban.
Amint rátette a raktapaszt, elkezdte fújkálni a sebet.
- Most már jobb? - nézett fel.
- Seunghyun? - szóltam, mert nekem az agyam egészen máshol járt - Tegyük fel... Tegyük fel - ismételtem - hogy ugyanazt érzem, mint te... Mármint.... - egy pillanat alatt úgy elkezdett égni az arcom, hogy legszívesebben lenyeltem volna mindent, amit az előbb mondtam, de aztán összeszedtem magam és belenéztem a kíváncsi szempárba - Ha én is szeretnélek, mit tennél?
Pár másodpercig némán álltunk egymás előtt, ő még mindig a kezem fogta. Már kezdtem úgy érezni, nem kellett volna ezt mondanom, de akkor elmosolyodott.
- Mindent megtennék, hogy semmi ne álljon az utunkba - mondta egyszerűen, majd magához húzott és szorosan megölelt. A pillangók megint felreppentek a gyomromban és az örömtől könnybe lábadt a szemem.
- Te sírsz? - kérdezte ijedten, mikor hallotta, hogy szipogok.
- Csak az ujjam... nagyon fáj.
- El tudom képzelni - nevetett, majd újra magához ölelt és úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni. Végülis hosszú volt az út idáig.

13. fejezet

Három hét telt el azóta és én itthon vagyok. Vagyis Magyarországon. Mondhatjuk, hogy hirtelen felindulásból jöttem haza. Két éjszaka tömény depizés után úgy döntöttem, nem maradok tovább. Úgy éreztem, egy percet sem bírnék ki nélkülük úgy, hogy egy karnyújtásnyira vannak tőlem. A lehető leghamarabb hazajöttem és csak Unnienak szóltam. Biztos voltam benne, hogy ha akárcsak egy pillanatra is találkozom velük, maradok. Így kerültem haza, vissza az anyámhoz és az öcsémhez. Munka nélkül nem volt más választásom. A 14 éves öcsém, Máté /én csak Matt-nek hívom/ nap mint nap az agyamra ment, de azért jó volt látni. Leginkább azért költöztem el otthonról, mert anyának én lettem a tanácsadója, mindenben én döntöttem helyette és lassan kezdtem úgy érezni, megfulladok.
Egy szombat délután, - mikor anya dolgozni ment, Matt pedig a haverjaival lógott - az ágyon fekve gondolkoztam, hogy hogyan is tovább, mikor csengőszó riasztott.
- Oh, Viki! - üdvözöltem látszólag feszült barátnőmet, aki köszönés nélkül berontott és egy plakátot nyomott az orrom alá.
- Tudtál róla, ugye? - nézett mélyen a szemembe. Bólintottam. Persze hogy tudtam.... A másnapi koncert akkora felhajtást keltett, hogy még az is tudta, aki nem is ismeri őket - Miért?
- Ne haragudj, eredetileg meglepetésnek szántam.
- Nem erről beszélek! Látni akarod őket, nem?
- Ha beszélek Unnieval, biztosan előkelő helyet kapsz majd - próbáltam elterelni a témát, de ő csak a fejét rázta. Leült az ágyamra és a karomnál foga engem is lehúzott maga mellé.
- Te is tudod, hogy ez így nincs rendben.
- De igen. Hazajöttem, mert el akarom felejteni őket.
- És? - felhúzta a szemöldökét - Sikerült?
Nem válaszoltam, mire mélyet sóhajtott. Igazából, mióta hazajöttem, mást sem hallottam tőle, csak szemrehányást, hogy hülyeséget csináltam. Hiába is győzködtem volna...
- Mi az? - kérdeztem, mert már kezdtem unni a várakozó pillantásait - Nem megyek!
- Eljössz akkor is, ha nekem kell odarugdosnom téged! Nem tudom tovább nézni, ahogy Seunghyun miatt szenvedsz!
- Nem szenvedek miatta! - tiltakoztam hevesen.
- Hát persze... - felemelte a kezét és elkezdte számolni - Minden témát kerülsz vele kapcsolatban, nem reagálsz a róla szóló hírekre, de mikor azt pletykálták, hogy barátnője van, majdnem elbőgted magad, és...
- Elég lesz! - tettem a szájára a kezem - Már nem tudok a szemük elé kerülni azok után, hogy leléptem.
- Hidd el, az egész nem olyan nagy dolog, mint amilyennek gondolod!
- De az! - erősködtem - Miattam kerültek bajba és, és Hongki... - neki okoztam a legnagyobb fájdalmat.
- Befejezted az önsajnálatot?
- Ez nem az! - vágtam rá mérgesen - Azért jöttem el, mert nem akarok bajt hozni a fejükre.
- És szerinted ettől boldogok most? - hosszas csend következett. Már kezdtem elhinni, hogy miattam jöttek ide, aztán megráztam a fejem. Megint csengettek, de fel sem fogtam, szóval Viki nyitott ajtót.
- El kell menned! - dugták megint a képembe a plakátot.
- Már te is, Évi?! - néztem rá kétségbeesetten - Miért érzem úgy, hogy összeesküdtök ellenem?
- Csak segíteni akarunk! - úgy néztek rám, mint akik bármelyik pillanatban megütnek, ha ellenkezem. A tenyerembe temettem az arcom, és mire észbe kaptam, már rá is bólintottam.
- Na akkor gyorsan intézd el a jegyeket! - dobta az ölembe a mobilom Viki.
Unnie majd` kiugrott a bőréből, mikor meghallotta a hangom. Azt mondta, személyesen hozza el nekem a jegyeket, amennyit csak akarok. Kicsit túlzásnak éreztem, de azt mondta, egy szívességet kérne tőlem. Csodálkozva tettem le a telefont. Évi és Viki várakozva néztek rám.
- Azt mondta, még ma eljön.
- Omo! - kapott a szája elé Viki - Mi lesz, ha "Ők" is jönnek?
- Az kizárt! - legyintettem - Unnie nem tenne ilyet.
Évi hívást kapott otthonról és haza kellett sietnie. Mikor elment, vettem csak észre hogy romokban hever a ház, szóvala bociszemeimmel rávettem Vikit, hogy segítsen kitakarítani.
Röpke három óra alatt átsuhantunk mindenen és fáradtan rogytunk le a kanapéra. Kezdtem ideges lenni.
- Mi van, ha tényleg eljönnek?
- Holnap így is, úgy is találkoznál velük - fintorgott rám.
- Szeretnék észrevétlen maradni. Hisz utána elmennek...
Némán ültünk a kanapén, mikor észrevettem, mennyire elszaladt az idő.
- Te jó ég! Neked nem kéne már otthon lenned?
- Igaz - pattant fel.
- Akkor holnap találkozunk - nyitottam ki az ajtót, de ő nem figyelt. Nagyra nyílt szemekkel nézett a küszöbön álló csoportra, én pedig csak szótlanul, döbbenten néztem, ahogy a héttagú bagázs kényelmesen besétál az ajtón. Unnie szinte a nyakamba ugrott.
- Ah, szörnyű, milyen nehéz itt tájékozódni - panaszkodott Jin.
- Ja! Miért nem beszél itt senki koreaiul? - Jonghun zsebre dugott kézzel állt meg Jin mellett, és mikor alaposan körbejáratta a tekintetét a konyhán, rám pillantott.
- Mi-Mit kerestek itt? - hüledeztem. Azon is csodálkoztam, hogy képes vagyok megszólalni. Aztán észbe kaptam és a mellettem álló Vikire néztem. Egyik sokkból a másikba került, főleg mikor a ragyogó mosolyú biasa fél méterre állt meg előttünk. Seunghyun a falnak dőlve vizslatott hármunkat.
Hongki sunyi arccal nézett ránk. Szerintem azt várta, mikor ájulunk el. "Mit csináljak? Úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna." Aztán Sukki előbukkant és két kézzel összekócolt.

- Nemár! - ellenkeztem és hirtelen még a könnyem is kicsordult.
- Annyeong! - Hongki mosolyogva kezet nyújtott Vikinek, aki szerintem hirtelen azt sem tudta, hol va. Aztán végül sikerült kezet fognia vele.
- Ő itt Viki. Vele beszéltetek kamon.
Mindenki meghajolt, majd döbbenetemet leküzdve az asztalhoz invitáltam őket. Miután leültünk, minden szem rám szegeződött.
- Mi az? - rémültem meg, holott nagyon is átláttam a helyzetet. Komolyan, még Viki is várakozva nézett rám. Már nekem is elegem volt magamból.
- Oké, értettem. Sajnálom, hogy csak úgy eltűntem -Seunghyunra néztem, aki viszont felém se pillantott. Nem csodálom. Valamiért úgy éreztem, ki kell engesztelnem őket. "Miért nem néz rám? Ennyire utálna?" A következő szavak gondolkodás nélkül hagyták el a szám.
- Vissza fogok menni - mindannyian felkapták a fejüket, én meg csak nyögtem egyet.
- Eh? - döbbent le Viki. Jonghun és Sukkie összenéztek.
- Akkor könnyebb lesz meggyőzni téged, mint gondoltam - szólt Unnie boldog arccal.
- Meggyőzni?
Unni arrébb tessékelte a mellettem ülő Minarit, hogy leülhessen a helyére.
- Tudod, mindig is gondolkoztam, ki vegye át a helyem, ha egy taggal bővül a családunk - megsimogatta a hasát, én pedig félrenyeltem a vizet.
- Terhes vagy?! - fullákoltam annyira, hogy még a szemem is könnyes lett.
- Wha! Chukkae! - tapsikolt Viki, aztán megütötte a hátam, nehogy belehaljak egy korty vízbe.
- És? Kit akarsz a helyedre?
- Hát téged! - bólogatni kezdtem, majd megint félrenyeltem - Mi?! - pattantam fel, Unnie felállt és visszanyomott a székre.
- Mire ez a rémület? - tátott szájjal néztem körbe.
- Azt mondod, hogy én - mutattam magamra - legyek a menedzserük? Ezt nem gondolhatod komolyan!
- Miért? Az elején veled leszek és mindent megtanulsz!
Körbenéztem, hátha valaki ellenkezni kezd, de csak egyetértő pillantásokat kaptam.
- Komolyan?
- Fogadd el - unszolt Viki.
- Miért?
- Ugyan már, te is akarod! - farkasszemet néztünk egymással, hogy meggyőzzük a másikat. Ekkor Seunghyun szó nélkül felállt és kiment. Tanácstalanul néztem az ajtóra, de mivel nem bírtam elviselni a rám szegeződő tekinteteket, utána mentem. A házunk előtt nagy tölgyfának dőlve találtam rá, ahogy cipőjével a kavicsokat rugdossa. Megálltam mellette és egy ideig csak csendben néztük az eget.
- Hiányoztál - szólalt meg végül. Rájöttem, hogy aznap még nem is hallottam a hangját és hogy mennyire vágytam rá.
- Ne haragudj - mondtam halkan. Megszorította a kezem és mikor felnéztem, a szája sarkában egy kis mosoly bújkált.
- Így akartad, igaz? - elé léptem, és a kezemmel mosolyra húztam a száját.
- Hagyd abba - belecsípett a hasamba, mire felsikoltottam.
- Ezt most miért kellett? - felhúztam a pólóm - Nézd, ez be fog lilulni! - mutattam a köldökömre, mire elvörösödött - Mi az?
- Mi lenne?
- Elpirultál.
- Ani... Azért van mert megcsípted az arcom! - mentegetőzött olyan aranyosan, hogy nem bírtam megállni nevetés nélkül - Igazat mondok!
- Oh, naná... Na gyere - megfogtam a csuklóját és visszahúztam a házhoz. Az ablakon láttam, hogy Viki vörös fejjel ül Hongki mellett, pedig ő csak vízzel kínálta őt.
- Chö... Milyen otthon érzi magát - fintorogtam. Bementünk és megálltam a banda előtt.
- Elfogadom Unnie ajánlatát - mindenki győzedelmes arccal összevigyorgott és Sukkie odajött hogy jól megszorongasson. És én még képes voltam kibírni három hétig nélkülük. Avassanak nemzeti hőssé... Hongki széles mosollyal pislogott rám és egy nagyot bólintott. Hirtelen szörnyű lelkifurdalás lett úrrá rajtam. Tudom... Tisztában vagyok vele, hogy nem szeretem őt, de ő vajon mire gondol, miközben így néz rám?
- Csak ha Viki lehet a segédem - tettem hozzá hirtelen ötlettől vezérelve. Most Vikin volt a megfulladás sora, csak ő nem is ivott.
Keresztbe font karokkal vártam, míg elül a sokk és barátnőm arcán megjelenik egy hatalmas mosoly.
- Nekem jó! - jelentkezett Unnie.
- Tényleg?! Tényleg?! - Viki felállt és meghajolt, vagyis meg akart, mert nagy igyekezetében lefejelte az asztalt. Mindenki nevetésben tört ki, én odamentem hozzá és a nyaka köré fontam a karom.
- Ugye tudod, hogy semmi hasznomat nem veszed majd? - suttogta magyarul.
- Hát persze - sziszegtem vissza. Igazából le akartam foglalni, mielőtt olyan munkát kap Koreában, ami miatt nem láthatom.
- Holnap egykor kezdődik a koncert és rögtön azután indulunk - szólt Jin. A fiúk felálltak indulásra készen.
- Már holnap? - kerekedett el a szemem - Hát... oké...
- Valahogy engedelmesebb vagy - állt elém töprengve Jonghun. Bele akartam boxolni, de féltettem a kezem, szóval csak vetettem rá egy gyilkos pillantást. Kifele menet Unnie a kezembe nyomott egy rakat jegyet.
- Ez túl sok! - ellenkeztem, de már ott sem voltak. Sukkie még bevágott egy széles vigyort.
- Istennő lesz a barátnőidnél.
Addig integettünk nekik, míg el nem tűnt a kocsi a sarkon. Vikivel madarat lehetett volna fogatni.
- Ááááá! El sem hiszem! - ugrándozott a szobába, rá az ágyamra. Benyomtam a laptopom és parancsba adtam a lányoknak, hogy másnap mindenki gyülekezzen a belvárosi színpadnál. Mint kiderült, felesleges ez a sok jegy, mert nekik is volt. Persze, mit is gondoltam...
Viki még mindig a fellegekben járt, szóval leültem mellé és megcsíptem az orrát.
- Menni fog majd az egyetem mellett?
- Nem te ajánlottál be? Miért most kérdezett?! - csípőre tette a kezét - Hát persze!
Olyan hiperaktív volt, hogy mikor elment, szinte kirepült az ajtón.
Anya késő estig dolgozott és az öcsémet is akkor hozta haza, szóval a beavatásra csak másnap reggel került sor. Matt szipogott egy sort, mikor elmondtam a hírt, de anya nagy meglepetésemre beleegyezett, mert tudta hogy így jobb lesz nekem. Megkönnyebbülve vártám Évit és Vikit, hogy együtt induljunk a koncertre. Addig összepakoltam a cuccaimat, mert úgy terveztem hogy magammal viszem, így nem kell visszajönni értük.
Egész úton be nem állt a szánk és azt ecsetelgettük hogy kire hány fat jut. Végül megállapodtunk annyiban, csak Minhae és én sajátíthatjuk ki a biasunk. Ahogy odaértünk, a lányok egy emberként támadtak le, hogy el ne felejtsem elkérni a telefonszámukat, e-mail címűket, autogramot és közös képet is akarnak.
- Jójü, értettem! - emeltem fel a kezem. Minhae a képembe dugott egy rajzmappát.
- Mit csináljak vele? Add oda nekik te.
- De én nem beszélek...
- Majd tolmácsolok! Most menjünk - elindultunk a hatalmas tömeg felé, de Unnie ott várt ránk, és mintha VIP-esek lennénk, bevezetett minket az első sorba a többi rajongó rosszalló pillantásaitól kísérve.
- Oh! Azt hiszem, az előbb láttam Jonghunt! - sikoltozott Erika, mire Jutti is rákezdett. "Aigoo, mi lesz ha feljönnek a színpadra?"
Mondhatni szerencsésen túléltük a koncertet. Csak a bevonulásnál Hongki olyan feltűnően integetett nekünk, hogy a következő három órában a magyar prik azon voltak, hogy megtapossanak minket. Janka egy hatalmas plüsskutyát dobott Hongki lábai elé. Reméltem hogy legalább megvárja a koncert végét vele. Hongki meglepődött, de a nyakába kapta és úgy énekelt tovább. Én sűrű pillantásokat vetettem Seunghyunra. Valamiért attól tartottam, hogy a keze még nem gyógyult meg, de mivel felszabadultan játszott, megnyugodtam. A ráadás után minden rajongó kiszálingózott a nézőtérről, csak mi maradtunk ott. Mivel mindenki kiéhezve nézett rám, elindultam az öltözőjük felé. A kiszűrődő hangzavarból ítélve semmit sem hallottak a kopogásomból, így fogtam magam és benyitottam. Aztán azonnal ki is mentem, mert Seunghyun és Minari egy szál törölközőben toporgott előttem, nekem háttal. Abban a reményben hogy nem vettek észre, felszívódtam, de a folyosón megállítottak. Seunghyun a kezemet fogva fordított vissza olyan lendülettel, hogy szinte megfejeltem a mellkasát.

- Legalább vegyél fel valamit - fordítottam el a lángoló arcom. Lehajolt és ártatlanul felhúzta a szemöldökét.
- Miért? Zavarban vagy? - játékosan elmosolyodott. Lassan már a nyakam is lángolt. A fejénél fogva toltam vissza, közben alaposan összekócoltam vizes haját.
- Hé, hé, hé!
- Öltözz már fel, te playboy! - belöktem az öltözőbe és puffogva elindultam kifele. Aztán jöttem csak rá, hogy mit is akartam eredetileg. Éppen belefutottam Unnieba a sarkon. Megkértem, hogy ha a fiúk sikeresen felöltözte, küldje ki őket egy közös képre.
- Miért vörös a fejed? - csodálkozott Évi, mikor kiértem a színpadhoz. Én csak dühösen meghúztam a vizesflakont és meg sem szólaltam, míg ki nem jöttek. Unnie nem volt velük, szóval nekem kellett átvennem az irányítást.
- Először is, hálátlan dögök - erre a nem várt megszólításra a fiúk kicsit meghúzták magukat - Bemutatom nektek a legjobb rajzost, akivel valaha találkoztam. Ha twitteren képesek voltatok nem észrevenni a rajzait, most kötelező lesz kitenni a szobátok falára, világos? - csak Viki értette a mondókám, aki elnevette magát, aztán beavatta a többieket is. Előrébb húztam Minhae-t, hogy ossza ki a rajzokat. Mindenki elkerekedett szemekkel bámulta a műveket és Minari még el is nevette magát döbbenetében.
- Talán ezt kéne megtartanom? - súgta nekem Seunghyun felmutatva a rajzát - Ezen megvan mindkét szemem.
- Te kis...! - beleboxoltam a mellkasába.
- Áu! - kiáltott fel színpadiasan. Mielőtt nekiestem volna, inkább rátértem az autogramokra.
- Én nem is kapok? - kérdeztem, mikor mindenki elrakta a tollát és a lányok csillogó szemekkel néztek a lapokra.
- Neked minek? - vonta meg a vállát Hongki.
- Persze, minek is... Úgysem tudnék mit kezdeni velük! - vágtam vissza. Jonghun odaállt és vígasztalóan meglapogatta a hátam, hogy majdnem előreestem.
A közös képekkel mindenkinek megaranyozták a napját. Jonghun megdícsérte Jutti stílusát és még át is karolta őket, úgyhogy Erikát, Juttit és Évit kiskanállal kapartuk fel a földről. Hongki és Janka a hatalmas plüssel pózoltak. Aztán mikor Viki mellé került, le akart guggolni, hogy a barátnőm ne tűnjön olyan kicsinek mellette. Viki mérgesen a lábára lépett, aztán gyorsan bocsánatot kért. Minari rajzát feltartva állt a piros arcú Minhae mellé és egy "Gomawo Noona"-val még félénken meg is ölelte. Sukkiet mindenki körbeállta, szóval biztos kiskirálynak érezte magát. Láttam az arcán.
A képek után Erika némán tátogott nekem és én vettem a lapot.
- E-mail cím - nyújtottam ki a kezem a fiúknak. Jonghun elképedve felnevetett.
- Egy kicsit követelőző vagy.
- Ez a minimum. Lehet hogy már nem is jöttök ide többé - Jin már írta, és a többiek is egy sor fejrázás után. Persze biztosítottam, hogy senkinek sem adják tovább.
Miután ezzel végeztünk, nagy ölelést kaptam a lányoktól, aztán Vikihez fordultam.
- Akkor az utazást megbeszéljük, és segítek elintézni a jegyet is.

- Ühm - bólintott nagyot és csillogó szemekkel Hongkira nézett, aki egy "Várunk"-al mosolyogva intett neki, aztán beült a kocsiba. Ha Seunghyun nem húz magával a felsőmnél fogva, ott maradok velük.
A repülőn Jin mellé kerültem, de az előttem ülő Hongkival folyton beszéltek és el tudtam képzelni, hogy 16 óráig be nem áll a szájuk, így helyet cseréltem Hongkival. De Minari mellett meg kész életveszély volt ülni, mert zenehallgatás közben kétszer orrbavert, ahogy dobolt a levegőben. Úgy gondoltam, ezt az örömöt inkább megtartom Jonghunnak. Seunghyun az ablakhoz döntve fejét csendben hallgatta a zenét és olyan fél óra múlva vette csak észre, hogy nem Jonghun vagyok.
- Tudod, kit ijesztgess - szólt sértődötten, mikor véletlen meglöktem a könyökömmel.
- Bocsáss meg, hogy csúf és ijesztő vagyok - hunyorítottam rá. Előkapartam az mp4-em, de teljesen le volt merülve.
- Ah, mondtam az öcsémnek, hogy töltse fel - hisztiztem. Mérgemben olyan erősen támasztottam neki a térdem a szemben lévő ülésnek, hogy az ott ülő nő dühösen felciccentett. Tök idegbajos voltam. Utálom, ha nem tudok zenét hallgatni.
- Rossz nézni, ahogy szenvedsz - Seunghyun a fülembe dugta a fülhallgatója egyik felét és felragyott az arcom. Mégsem halok bele a 16 órába.
Elgémberedett nyakkal ébredtem Seunghyun vállán, de nem tudtam felemelni a fejem, mert ő meg rajtam aludt. Örültem volna, ha fel tudok kelni. Szörnyen fájt a nyakam és nem akartam, hogy a fiúk meglássanak minket, de nem is akartam felkelteni. Beletörődve a helyzetembe újra lehunytam a szemem és már csak a landolásnál ébredtem fel. Ennyit még tuti nem aludtam egyhuzamban. Seunghyun kócos fejjel nagyokat ásított mellettem.
- Annyira aludtatok, hogy még összepakolni is nekem kellett - Hongki rosszalló arccal az ölembe dobta a kézipoggyászom. Hosszas pillantást vetett Seunghyunra, aztán szó nélkül kiment. Olyan zombi módjára másztunk le a gépről, hogy jócskán le voltunk maradva a többiektől. Némán lépkedtünk egymást mellett, míg végül Seunghyun megszólalt.
- Hyung azt mondta, felad téged. Mert azt hiszi miatta mentél el - lesütöttem a szemem és próbáltam lenyelni a torkomban keletkező gombócot - Leitta magát, aztán Jonghun hyung megütötte, hogy észhez térítse.
Ezen nem tudtam nem nevetni. Az előttünk haladó bandára néztem. Hongki és Jin éppen valami ruhán veszekedtek annyira, hogy a következő pillanatban a fejemen landolt. A lehető legmesszebbre eldobtam, mert rájöttem hogy az egy narancssárga boxer. Jin sírt a röhögéstől, Hongki pedig gyorsan felkapta, aztán kedvesen a képembe vigyorgott.
- Hja! - a nyakába ugrottam és ott ütöttem, ahol értem.
- Hé! Nem nyírhatod ki a munkáltatód! - csapkodta a kezem, amit a nyaka köré fontam, így próbáltam megfojtani.
- Miért? Seunghyun simán átvheti a helyed!
- Oh, ne kezd már megint! - forgolódva próbált lerázni a hátáról, de nem hagytam magam. Jonghun elé lépett és Hongki reményeit összetörve a szemébe mondta.
- Sajnos semmit sem tehetsz - elnevettem magam.
- Wae? Jonghun már te is? Áááh, engedj el, nehéz vagy! - leszálltam róla és a nyakát fogdosva dühösen megindult felém. De nem volt olyan félelmetes, mint amilyennek gondolta magát. Egy reptéri dolgozó lépett oda hozzánk, hogy nem épp a legjobb helyen vagyunk. Sunnyogva elindultunk kifele és a kocsiban folytattuk tovább, míg Unne le nem állított minket, hogy így nem tud vezetni.

12. fejezet

Reggel 10-kor, mikor felébredtem Seunghyun még mélyen aludt. Éppen hogy kinyújtóztattam a végtagjaimat, mikor hívott a főnököm, hogy menjek be előbb dolgozni, mert az egyik tréner lebetegedett. Tíz perc múlva munkára készen álltam az irodában. Elmondta az utasításokat, de túl sok fárasztó dolgot nem kellett csinálnom. Fel is tettem magamnak a kérdést, hogy akkor minek kell tréner. Max hogy lelket öntsön abba, aki fel akarja adni. Az első kuncsaftom egy húsz éves egyetemista lány volt, aki már régóta az edzőterembe jár, szóval semmi különösebb dolgom nem volt csak nézni őt, két órán át. Balszerencsémre, mikor végeztem, megjött In Ho is, aki úgy tűnt, nem akar leszállni rólam. Még szemétszedés közben is parancsolgatott. A negyedik óra után már kezdtem megelégelni a helyzetet, mikor az ebédszünetet is velem töltötte, teljesen véletlenül. Egyszerűen élősködött rajtam. Dühösen lecsaptam az ásványvizem az asztalra és szembefordultam vele.

- Gőzöm sincs, mi bajod velem, de örülnék, ha nem játszanád a kisfőnököt. Semmi szükség rá. Nincs más dolgod?
- Oh? - felhúzta a szemöldökét és betegen rámvigyorgott.
- Szállj le rólam - bevágtam a vizet a hűtőbe és mire megfordultam, már ott volt  húsz centire tőlem.
- Eléggé felvágták a nyelved, mióta idolokkal barátkozol. Vagy talán ideges vagy, mert a kedvenced kórházban fekszik? Láttam ám - úgy meresztette rám a szemeit, mintha ki akarnának esni.
- Mi? Vagyis akkor te voltál ott a kórházban? Mit kerestél ott? - nem válaszolt, csak egyre közelebb jött és karjait két oldalról nekitámasztotta a falnak, hogy ne tudjak megszökni. A sokktól megmozdulni sem tudtam. Éppen ekkor jött be valaki. Nem érdekelt, ki volt és miért, kihasználtam az alkalmat és kiszaladtam az ajtón. Felrohantam a női öltözőbe és bebújtam egy fülkébe. Annyira ideges voltam, hogy a telefon rezgésére is összerezzentem. Bele sem szóltam, csak a fülemhez emeltem.
- Hahó! - üvöltött bele Seunghyun - Itt vagy?
- Igen, igen!
- Már egy csomószor szóltam.
- Bocsi.... - még mindig alig kaptam levegőt.
- Jól vagy?
- Aha, igen... Csak egy kicsit elfáradtam. Tudod, sok munkája van egy edzőnek.
- Oh, vagy úgy. Óvakodj az izompacsirtáktól!
- Ühm... - nevettem halkan - Figyelj... az egyik nap, nem volt bent valaki a szobádban?
- Hogy érted?
- Csak úgy... mert eszembe jutott. Mindegy, nem fontos - hárítottam el.
- Tényleg minden oké?
- Persze! De most mennem is kell. Majd beszélünk - meg sem vártam a válaszát, csak leraktam.
Egy darabig a fülkében gubbasztottam, de az ebédszünetem véget ért és vissza kellett mennem dolgozni. Reménytelen volt elbújnom. Amint lementem a lépcsőn, azonnal ott termedt.
- Mit akarsz tőlem? - szegtem fel a fejem, mikor az utamba állt. Késztetést éreztem rá, hogy behúzzak neki egyet, de nem akartam kirúgatni magam.
- Csak egy kicsit játszadozni... - oldalra billentette a fejét és úgy vizslatott - Nem szabad?
- Elnézést, segítene egy kicsit? - szólalt meg valaki a háta mögül - Egy barátom a lábára ejtette a súlyzót, mert túl nehéz volt neki - Hongkival találkozott a tekintetünk, de mivel maszk volt rajta, In Ho minden bizonnyal nem ismerte fel. Kérdőn ránéztem, hogy mit művel, de nem is figyelt. In Ho megindult a földön fetrengő alak felé és addig megragadta a csuklom és magával húzott, be a főnököm irodájába.
- Hé! - rángattam a karom, de nem akarta elengedni.
- Mit jelentsen ez? - a főnököm meglepedt arccal felállt. Hongki megállt előtte és rám mutatott.
- Mától nem dolgozik itt.
- Mi?! - kiáltottuk egyszerre a főnökömmel.
- Hongki, mit művelsz?
- Ha nem tudná, az egyik dolgozó szexuálisan akarta zaklatni őt - Hongki olyan villámló szemekkel nézett, hogy egy pillanatra én is megrémültem tőle.
- Nem igaz! Nem csinált semmit! Ez nem nevezhető szexuális zaklatásnak!
- Miért véded őt?! - üvöltött rám Hongki, mire összerezzentem. A főnököm zavaros arccal kapkodta a tekintetét köztünk, és ekkor benyitott valaki. Az a srác volt, akivel a minap találkoztam a személyzetiben.
- Ha nem megyek be akkor, In Ho ki tudja, mit művel vele.
- Igaz ez? - nézett a főnököm a srácra, aki komoly arccal bólintott.
- Köszönünk mindent - bólintott Hongki és már ráncigált is ki.
- Miért kellett ez? - szabadítottam ki magam, mikor az utcára értünk - Meg tudtam volna védeni magam.
- Na persze - Sukkie lépett oda hozzánk, kezében a cuccaimmal. Nyilván ő volt a földön fetrengő alak - Ahogy hallottuk, nem voltál győztes helyzetben.
- Az a srác nem is látott semmit.... Minek kell ezért kilépnem?! - nem válaszoltak - Hongki!
- Mi van?! Nem hagyom, hogy itt dolgozz és kész! Már az elején gyanús volt az az alak...
- Na persze, mert láttad mit fog tenni velem.... Nem is más miatt...
- Hagyd abba - csitított Sukkie - Seunghyun is aggódott. Azt mondta, elég zaklatott volt a hangod.
Dühösen fújtattam egyet és elindultam hazafele. Gondoltam, nem fogok buszt, inkább legyaloglom a mérgem.  Ők persze követtek. A két oldalamon mentek, mint valami testőrök.
Egy ideig hozzájuk sem szóltam, csak fújtattam mint egy bika.

- Nyugodj már meg, ezzel nem mész semmire - szólt Hongki, mire dühösen ránéztem - Olyan vagy, mint egy hisztis ovis - mutatóujjával meglökte a homlokom - Valld be, hogy megkönnyebbültél - lehajolt és a szemembe nézett - Ne legyél ilyen makacs.
- Felfogtam... - dünnyögtem könyörgő szemeit látva. Sukkie megpaskolta a hátam dícséretként, hogy éretten viselkedek. Az lehet, de attól még elveszett a munkám.
Pár perc múlva Seunghyun felhívta Hongkit, hogy minden rendben van-e velem. Esdekelve néztem, hogy ne mondjon neki semmit egyenlőre, szóval csak annyit mondott, hogy nincs semmi bajom.
- Jössz nekem eggyel....
- Majd főzök nektek valamit - megérkeztünk és benyitottam a házba. Nem úgy tűnt, hogy el akarnak menni - Most?
- Akár... - vont vállat Sukkie. Nagyot sóhajtottam.
Ledobtam a cuccaim és benyomtam a lapotopom. Ők addig kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén. Aztán észrevettem, hogy Viki fent van a skype-on.

"Szia, vagy? Késő van már, nem?"
"Téged vártalak, anyuci. Olyan rég beszéltünk. És holnap hétvége." 
"Nem akarsz fanolni egy kicsit? :D"
"Nem alkalmas. Alszik a család. A sikoltozás nem okozna nekik örömet."
"Kár, pedig elhoztam neked Lee Hongkit és Jang Geun Sukot személyesen."
"Omo! Mi?! Most kiköptem a kávém!"
"Miért iszol ilyenkor kávét?! O.O"
"RENI!"
"Előbb öntsd ki a kávét!" - már szinte sírtam a visszafolytott nevetéstől.
"Nem hiszek neked..."

- Esetleg ma még eszünk is? - szólalt meg Hongki. úgy tűnt, egy ideje már azt nézik, miért vigyorgok a képernyőre. Gonosz vigyorral felvettem a laptopom és odabalettoztam a fiúkhoz.
- Téged meg mi lelt? - úgy néztek rám, mint akinek elment az esze.
- Tudjátok... fent van az én szeretett barátnőm, és ha már itt vagytok... boldoggá tenném - Összeráncolt szemöldökkel néztek rám - Naa! Hongki a biasa!
- Oh, hát ha így állunk - csapott a combjára készségesen Hongki. Vigyorogva befészkeltem magam közéjük és elindítottam a videóhívást.  Mikor Viki felbukkant, nem tudtam, mikor kapja el a szívroham. Aztán, hogy bemutatkozzon, leverte az asztalon lévő bögrét.
- Halihó! - röhögtem. Viki ragyogó szemekkel hajolt közelebb a monitorhoz és egy hatalmasat nyelt. Gondolom, a sikolyát akarta elfolytani.
- Annyeonghasaeyo! - hajolt meg.
- Annyeong! - köszöntek neki varázslatos mosollyal.
- Beszél koreaiul? - csodálkozott Sukkie.
- Igen - bólintottam. Ránéztem Vikire, hogy mondjon valamit, de nem sikerült, mert Hongki fogta magát és belehajolt a kamerába, mint aki először lát olyat.

- Tényleg én vagyok a kedvenced?
- Nae... - Viki egész jól viselte magát - Oh, és imádom a Love Raint!
- Kamshahamnida - hajolt meg Sukkie.
- Hát, egy kicsit nyálas lett - motyogtam.
- Mi?
- Ani... semmit sem mondtam.
- Izé... szólalt meg Viki halkan - Ha minden jól megy, kijutok az egyetemre, amit megpályáztam.
- Eh?! - sikítottam fel, mire a fiúk tisztes távolságra hajoltak tőlem - Vagyis jössz ide? Szöulba??
- Szerintem tőle jobban megijed, mint tőlünk - jegyezte meg Hongki Sukkienak elmebeteg reakciómat látva. Sukkie egyetértően bólogatott.
- Oh, Reni, féltékeny leszek.... - mondta magyarul Viki, miközben Hongkit nézte csillogó szemeivel.
- Nyugi, nem veszem el tőled a jegyesed - ezt direkt koreaiul mondtam.
- Jegyes?! Van jegyese?! - kiáltották egyszerre a fiúk. Én csak "majd meglátod" fejjel rávigyorogtam Hongkira, aki nagyokat pislogott. Viki arca lámpafénynél is rákvörös lett.
- Na ennyi mára, Viki neked aludnod kell! - adtam ki a parancsot.
- Nem változtál semmit. Megvonod tőlem az örömöm.
- Nyugi, nem ez lesz az utolsó alkalom - kacsintottam rá.
- Jaljayo! - köszöntek neki a fiúk. Viki aranyosan intett nekik és kikapcsoltuk a kamerát.
Úgy örültem, hogy tudott velük beszélni, hogy dúdolva álltam neki a tonkatsunak.
- Miért japán? - hisztizett Hongki.
- Miért, mit akarsz?
- Rament!
- Kizárt! Nem élhettek mindig azon!
Jókedvűen telt a délutánom, miután beszéltem Vikivel. Bár a fiúk totál nem figyeltek rám, valami műsort néztek a TV-ben.
- Ebből viszek Seunghyunnak is - mondtam mosolyogva magamnak, mikor büszkén néztem az elkészült tonkatsura. Mikor megfordultam, hátrahőköltem, mert Hongki már a konyhában lévő kis asztalnál ült.
- Tudod kit ijesztgess! - rákönyökölt az asztalra és szótlanul nézett - Esetleg szeretnél valamit? - kockáztattam meg.
- Mi vagyunk itt, mégis őt emlegeted.
- Kicsodát? - hátat fordítottam neki és elkezdtem babrálni valamiel. A következő pillanatban Hongki felállt és távozott.
- Mi ütött belé? - bámultam döbbenten az ajtóra.
Sukkie éppen akkor jött ki a mosdóból és már csak Hongki hűlt helyét találta.
- Hova lett? - nézett körbe.
- Nem tudom, csak lelépett....
- Oh - félve elhúzta a száját - Nekem is mennem kéne, de így....
- Mi? - akadtam ki - akkor miért főztem.... Hongkira rájön az ötperc, aztán te is elmész.
- Ne haragudj. Most hívtak és sürgős.... - megráztam a fejem - Majd beszélünk.
Hirtelen olyan egyedül éreztem magam, hogy még a tonkatsuból sem volt kedvem enni. Inkább kitakarítottam az egész házat, hogy levezessem a feszültségem.
- Idióta Hongki! - csapkodtam dühösen a felmosórongyot, mire leesett a feje.
Már kilenckor elmentem lefeküdni, mielőtt másban is kárt teszek és meg sem vártam, hogy Unnie hazaérjen.
Reggel viszont még itthon volt és azonnal letámadott a kérdéseivel. Mindent elmeséltem neki töviről-hegyire.
- Ne aggódj - mondtam a mondókám végén - Többé nem megyek oda.
- Hála az égnek, hogy nem történt semmi - sóhajtott nagyot.
Mikor elment, vagy egy óráig bámultam a tévét, de az agyamra ment már az is ha beszéltek. Hogy kezdjek valamit magammal, kiszedtem az érintetlen tonkatsu felét és elmentem a kórházba.
Seunghyunt a folyosón találtam, ahogy mankójára támaszkodva beszélget az orvossal. Háttal állt nekem, így nem vett észre. Közelebb mentem, hogy értsem, miről beszélnek.
- Még nincs itt az ideje a gitározásnak.
- De a karom nem sérült meg annyira - tiltakozott Seunghyun.
- A csuklód viszont igen. Eléggé ahhoz, hogy ha megerőlteted, végzetes legyen - mondta ellentmondást nem tűrő hangon az orvos. Távolabb mentem, és megvártam, míg befejezik.

Mikor meglátott, fáradtnak tűnő mosollyal intett és megpaskolta a fejem.

Bementünk a szobába és egy szomorú pillantással visszatette a tokjába az ágyon fekvő gitárt.
- Rajtakaptak - húzta a száját féloldalas mosolyra - És le lettem szidva.
- Magadnak köszönheted. Éppen hogy megúszta a csuklód, erre most megerőlteted.
- Nem érdekel... Mégiscsak gitározom - vágyakozóan nézett a sarokban lévő fekete tokra.
- Jó, ennyi elég lesz - beraktam a gitárt a szekrénybe, hogy ne legyen szem elől és elővettem a tonkatsut. Azonnal felragyogott a szeme és 5 perc alatt benyomta mindent, az én adagommal együtt.
- Oh, ne törődj vele, én majd eszek bolti kaját... - legyintettem - Legalább finom is volt?
- Aaah, nem nagyon figyeltem, mert már majdnem kilyukadt a gyomrom. De most hogy mondod...
- Aish! - toppantottam idegesen, mire behúzta a nyakát.
- Igaz is! Ma bejönnek a srácok, szóval nem muszáj maradnod - szólt hirtelen, mire meglepetten néztem rá.
- Oh, ha itt vannak már nem is kellek?
- Ani! Csak gondoltam fáradt vagy a munka miatt, vagy ilyesmi - mentegetőzött.
- Hát persze... én is csak azért vagyok itt, hogy ne legyél egyedül. Ez nyilvánvaló - tök hülyének éreztem magam, úgyhogy inkább felkaptam a cuccom és az ajtóhoz siettem - Ma dolgoznom kell, szóval megyek is.
Szinte kisprinteltem a kórházból, mintha attól féltem volna, hogy követni fog. Szép kis negyed órát töltöttünk együtt. Ilyen idegbajos állapotban be sem kellett volna jönnöm.
- Mi ütött belém? - fogtam a fejem az utcára érve - És ő meg miért mondott ilyet?
A buszról leszállva egyenesen úgy éreztem, követnek. Hátranéztem, de sehol senki. Otthon alaposan bezártam magam mögött az ajtót és arra gondoltam el kéne mennem dilidokihoz. Akárhogy is nézzük, egyre jobban megőrülök. Gondolataimba mélyedve leheveredtem a kanapéra. Gőzöm sincs, miért vádoltam meg azzal Seunghyunt, hogy nem akar látni, de a pesszimista gondolatok csak gyülekeztek bennem. Végülis nem egyszer okoztam már nekik gondot... Sőt, sok jó dolog nem éri őket, mióta kijöttem.
"És ha miattam verték meg Seunghyunt?" - szólalt meg egy kis hang a fejemben.
"Nem, annak semmi köze ehhez... De Hongki mostanában kiszámíthatatlan, ez miattam van."
Olyan szinten belemerültem a gonosz gondolataimba, hogy csak akkor vettem észre, hogy csengettek, mikor már csak halkan visszhagzott a csengő hangja. Kinyitottam az ajtót, de nem volt ott senki.
"Most komolyan szórakozik velem valaki?"
Kinéztem az ablakon és még épp elkaptam két futó alakot, akik eltűntek a sarkon. Az egyik felem azt mondta, nem kéne mennem, de a másik felem erősebb volt. A sarokra érve megpillantottam Hongkit, ahogy In Hot a falnak szorítja.
- Miért követted őt?! - üvöltötte a képébe, és csak ekkor vett észre engem.
- Mi műveltek? - estem kétségbe és megpróbáltam szétválasztani őket, de túl kevés voltam - Engedd el! - parancsoltam Hongkira, aki kelletlenül eleresztette In Ho pólóját.
- Miatta rúgtak ki. Még szép, hogy meg akarom bosszulni.
- Ezzel?! - emelt fel Hongki egy kést, mire a szívem valahol a gyomromban kötött ki. Szerencsére Hongki azonnal el is dobta jó messzire - Azt csak magadnak köszönheted.
In Ho megvetően felnevetett. Hongkinak nem is kellett több, mire észbe kaptam, egy ütéssel a földre küldte. Még épp közéjük tudtam állni, de így In Ho Hongkinak szánt ütése engem talált el olyan erővel, hogy nekiestem egy kukának.
- Jól vagy?! - kiáltott Hongki és mellettem termedt. Éreztem, hogy az arcom egyre jobban feldagad. A következő pillanatban In Ho kereket oldott.
- Az a szemét! - sziszegte a fogai közt.
- Nem nagy dolog - próbáltam takargatni, de szörnyen fájt és még a könnyeim is kicsordultak.
- Mi az, hogy nem? Megkeresem és...
- És semmi! - vágtam a szavába - Nem lesz semmi! Eszednél vagy? És ha megláttak? Szép kis cikk lesz belőle...
- Még szépen megúszta! - dühöngött tovább - Gyerünk, el kell látnunk téged.
Hazakísért és leparancsolt az ágyra, míg ő gyógyszer után kutatott. Mikor 10 perc után beállított a szobába, véginéztem az ölében fogott nagy pakkon.
- Csak feldagadt az arcom, nem kell kötszer.
- Oh, igaz... - vakargatta zavarában a tarkóját. Nagyot sóhajtottam.
- Azon töprengek, mennyi bajt is okoztam már nektek....
- Miről beszélsz? Ez most az én hibám volt.... Ha nem megyek utánad és találom meg In Hot, nem verem meg...
- Te követtél?
- Ani, az a fazon, vagyis én is, de csak mert Seunghyun megkért rá.
- Tessék? Álljon meg a menet... - emeltem fel a tenyerem.
- Szóval... Tegnap mikor elmentem innen, olyan ideges voltam, hogy elmondtam neki.
- Hogy mi? - esett le az állam - Vagyis ma reggel már tudta...
- Azt mondta, azt sem akarja, hogy bemenj a kórházba, nehogy ott várjon rád...
- Miért?
- Mit miért?
- Már én sem tudom.... - hirtelen annyi minden kavargott a fejemben, hogy az arcom még jobban elkezdett fájni.
- Mi van? - értetlenkedett Hongki - Minden megoldódott...
- Nem, semmi sem oldódott meg! Csak egyre rosszabb lesz. Te hülyeséget hülyeségre halmozol csak miattam! Miért mondtad el Seunghyunnak? Miért ütötted meg In Ho-t?
- Nyugodj le... - odalépett hozzám és leguggolt elém.
- Könnyebb lett volna, ha soha nem is találkozunk! - elfordultam tőle, de hallottam, hogy csendben szipog. Azonnal visszavontam volna mindent, de egy kis részem úgy gondoltam jobb így - Ne találkozzunk, míg el nem tűnnek az érzéseid. Mikor már nem foglak ennyire érdekelni. Még ha ez egy évbe telik is.
- Akkor könnyítsd meg a helyzetem, és te se gyere a közelünkbe. Mert így én is meg tudlak védeni.
Kezével gyengéde lehúzta a fejem és a homlokomhoz érintette ajkait. Aztán szó nélkül elment, én pedig ott maradtam. Mindennél jobban egyedül éreztem magam arra gondolva, lehet hogy végleg ellöktem őket magamtól.